Bár még mintegy hatszáz hektár burgonya a földben, az őszies idő beköszönte előtt gyakorlatilag befejeződött Háromszéken a ,,székely kenyér" szürete. A jó termés miatt mintegy húszezer tonnával több gumó lesz idén, mint tavaly, ám a piac még mindig nem indult be.
Eddig 14 700 hektár területről szedték fel a burgonyát, a becslések szerint az idei termés már meghaladta a 270 000 tonnát, eléri akár a 280 000-et is. A szakigazgatóság összesítése szerint idén összesen 15 300 hektáron termett gumó, a burgonyaföldek több mint 85 százaléka egyéni gazdaságokban található, de közel kétezer hektárt a kereskedelmi társaságok is betakarítottak.
A termés idén jóval meghaladja a 18 tonnát hektáronként, a nagyobb, ipari körülmények között megművelt parcellákban pedig a 40 tonna sem ritka. Sokkal több a panasz az értékesítési lehetőségekre, hiszen a pityókának gyakorlatilag nincs piaca, még olyat is hallani, hogy három és fél baniért vennék meg kilóját. Ennyiért azonban senki nem hajlandó eladni, hiszen akkor csak veszteséget termelt az idén. Márpedig eladó termény van elég, hiszen a megyei szükséglet már évek óta 130 000 tonna körül mozog.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.