Az elnök azt is elmondta: ha Lucian Croitoru megbízott miniszterelnök leendő kabinetjének nem szavaz bizalmat a törvényhozó testület, másodszor a Demokrata-Liberális Párt jelöltjét bízza meg kormányalakítással.
Ki lesz a következő kormányfő?
Sajtóinformációk szerint az Emil Boc vezette alakulat Monica Macovei volt igazságügyi minisztert javasolta a kormányfői tisztségre, akinek még a liberális-demokrata―RMDSZ kormánykoalíció idején sikerült olyannyira magára haragítania a parlamentet, hogy egyszerű indítvány elfogadása után kérte menesztését a törvényhozó testület. Amennyiben a politikai kormánynak sem szavazna bizalmat a parlament, december 7-én feloszlathatja a törvényhozó testületet ― jelentette ki Traian Băsescu. Hozzátette azonban: szeretné, ha nem fajulna eddig a helyzet. Croitoru kinevezését kommentálva az államfő megjegyezte: kompromisszumos megoldásként javasolta őt, hiszen Mugur Isărescu lett volna az ideális a kormányfői tisztségre, de a jegybank elnökét nem szabad elmozdítani a pénzintézet éléről.
Băsescu kijelentéseit kommentálva az ellenzéki pártok zsarolással vádolták az államfőt. A Klaus Johannis miniszterelnöki kinevezését támogató ellenzéki alakulatok kitartanak korábbi álláspontjuk mellett, így Lucian Croitorunak egyelőre nem sok esélye van arra, hogy kormányának bizalmat szavaznak a honatyák. Ráadásul tegnap estig a megbízott kormányfő egyetlen párt képviselőjével sem folytatott tárgyalásokat a parlamenti többség kialakításáról. Az RMDSZ vezetősége találkozott ugyan Emil Boc demokrata-liberális elnökkel, de Markó Béla leszögezte: kitartanak Johannis támogatása mellett, és erre kérték a kormánypártot is. A szociáldemokraták közölték: szóba állnak ugyan Croitoruval, de elvárják őt a pártszékházba, és álláspontjukon nem változtatnak. A liberálisok sem utasították el a találkozót, de ők is kitartanak Johannis mellett.
Az RMDSZ nem hátrál ki
A szebeni polgármesterrel kapcsolatban Markó elmondta: a szövetség és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója számára szimbolikus üzenete lenne, különleges jelentőséggel bírna egy nemzeti kisebbséget képviselő miniszterelnök kinevezése. Véleménye szerint, ha az államfő elfogadná ezt a javaslatot, pozitív üzenetet továbbítana mind a romániai társadalom, mind az Európai Unió irányába, amely ugyanakkor mentalitásbeli változást is tükrözne. Tegnapi sajtótájékoztatón a szövetségi elnök azt is elmondta, az ellenzék által támogatott javaslat nem áll ellentétben a nemzeti egységkormány gondolatával, ezt jelezte Emil Boc ügyvivő miniszterelnöknek, akinek felvetette, hogy a Demokrata-Liberális Párt is támogasson egy, Klaus Johannis által vezetett egységkormányt. Emlékeztetett: a parlamenti többség már létrejött egy jelölt személye körül, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a választásokat megelőző időszak nem megfelelő a politikai erőviszonyok eldöntésére. Bírálta egyben Traian Băsescu államelnököt, aki ok nélkül elutasította az ellenzék részéről érkező megoldást: szerinte az államelnök alkotmányos szerepe a konzultáció és a közvetítés, a kiútkeresés, a parlamenti többség létrehozása. Rámutatott: hiábavaló a később megoldhatatlan ellentmondások, viták kiváltása, a válság elnyújtása. Szerinte a legfontosabb a gazdasági válság kezelése, a politikai és kormányzati stabilitás meg az elnökválasztás optimális körülmények közötti előkészítése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.