Keleti kalandozásokKitekintő: Rokonaink vagy nem a hunok?

2006. augusztus 5., szombat, Archívum 2003–2007

Törökországban Attila és a hunok nyomait keresve a törökök minden elképzelést felülmúló nemzeti önbizalmával találkoztunk. Mi, magyarok önbizalom dolgában a múlt században úgy és annyiszor kifosztottuk magunkat, hogy amennyiben még nemzetnek lehet nevezni bennünket, egy hosszú sorban a legutolsók vagyunk. Egyes budapesti körök ügyködését tekintve az az érzésünk, hogy nincs még egy olyan náció ebben az európai térségben, amely ekkora önveszejtésre és nemzeti énjének ilyen mértékû megtagadására, önmegalázására lenne alkalmas, mint a magyar.
Sögütben, a törökök nemzeti zarándokhelyén vendéglátóinktól elsősorban önbecsülést tanulhattunk. A törökök ,,Ópuszta-szere?, mondtuk, népük honfoglalásának emlékhelye, amelyet Európa peremén, az ókori kultúrák bölcsőhelyén, a görög?római emlékek és romvárosok sûrûjében az oszmán történelem kegyhelyeként féltve őriznek. Honfoglalásuk a mieinkhez képest is kései, az oszmán birodalom megerősítése a 15. században következik be. Ekkorra a ma-gyar-ság már négyszáz éves állami múltat mondhat magáénak a Kárpát-medencében, Magyarország Európa tekintélyes hatalma, honfoglalása kiterjedt és megszilárdult az egész Kárpát-medencében.
Magyarország a szédületes gyorsasággal izmosodó és Európa irányába terjeszkedni kívánó török birodalom útjában áll. Erre a mai törökök büszkébbek, mint mi vagyunk. Az iskolai oktatás, a felnőtt nevelés eredménye és következménye, hogy a törökök arra büszkék: van Európában egy olyan testvérnép, amely képes volt megállítani a török hadak előnyomulását Európa szívébe.
Mi pedig arra sem vagyunk képesek, hogy az európai civilizáció és a kereszténység történetének döntő csatáját, a nándorfehérvári győzelmet tisztességesen megünnepeljük. A keresztény világban a déli harangszóval ünnepelt nándorfehérvári győzelem 550. évfordulóján, tudtunkkal, egy négyszáz lelkes kis faluban, a háromszéki Kisborosnyón rendeztek ünnepséget, s az esemény tiszteletére ott állítottak emlékjelet. Ez alkalomból a magyar fővárosban is volt ünneplés, ünnepi beszéd, török konyha, egyéb szórakozások. Ez is valami ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt a magukat magyarnak mondók között voltak olyanok, akik a Duna Televízió déli harangszava ellen verték félre a faharangot, s akadtak olyan történészek, akik hangyaszorgalommal kutatták azt, hogy a déli harangszót a pápa nem is a nándorfehérvári győzelem emlékére rendelte el.
Figyelünk? A konkrét történelmi eseményektől mintegy függetlenedve, az egész keresztény világban a déli harangszóval emlékeznek meg a nándorfehérvári győzelemről, és ennek ellenére, vannak köztünk olyanok, akik a történelmi öncsonkítást büntetlenül végezhetik, s a nemzet nyilvános megvetése is késik.
Mint ahogyan a budapesti turulszobor elleni nevetséges ágaskodást sem bünteti az ostoba provokáció arányában az eltunyult közvélemény.
Így vagyunk ezzel az Attila-kultusz esetében is. A magyarságtudat egyre inkább a peremvidékek kisközösségeiben talál a fészek melegére. A háromszéki Kisborosnyón a nándorfehérvári győzelem emlékére szentelnek kopjafát, s innen nem messzire, Csík-szépvízen Attila-szobrot állítanak, és mintegy ráadásként, Csíkszépvíz meg Csíkszereda testvértelepülési kapcsolatokat épít a török nemzeti emlékhellyel, Sögüttel.
Olyan időket élünk újra, mint amilyenekről, képletesen szólva, Kölcsey kiáltott a köztudatba a Himnusz egyik ritkán énekelt strófájában: Bújt az üldözött, s felé / Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett, s nem lelé / Honját a hazában.
A magyar történészek, régészek, antropológusok közül egyre többen vállalkoznak arra, hogy ? dr. Kiszely István szavaival szólva ? ellentmondjanak a ,,monarchikus és marxista szemléletû? történészeknek, akik a honfoglalást ,,hazátlan és nincstelen finnugor tömegeknek a Kárpát-medencébe kényszerült hordáinak? ítélik meg, holott krónikásaink sem a besenyők előtti futásról, sem a bolgár vereségről nem tudnak semmit. (A honfoglalás és a magyarság megítélése.) Kiszely a továbbiakban Bakay Kornél Kik vagyunk? Honnan jöttünk? címû munkájának (Szombathely, 1994) gondolatmenetét követve kérdezi, hogy ha minden úgy történt volna, ahogyan a ,,történészek? állítják, vajon hogy tudta volna a 894?895-ben a tönkrevert magyarság öt éven belül teljesen hatalma és uralma alá vonni az egész Kárpát-medencét, sőt közben tönkreverni Szvatoplukot, majd Észak-Itáliában, Brentánál Berengár király nagy seregét, s ezt követően egy fél évszázadon át gyakorlatilag az egész Európa legfőbb erejeként mûködni?
,,Százhatvan esztendeje mást sem teszünk, mint ostorozzuk magunkat ? összegezi Bakay. ? Csak azt ismerjük el tudományosnak, amelyben dicső múltunknak nyoma sincs. Csak a vogul-osztják rokonság éltethető, csak a nyugati az értékes, a kultúrateremtő, és csakis azért maradtunk meg, mert ?beilleszkedtünk? Európába, és befogadtuk az idegeneket.?
Kiszely István Nemeskürty tanár úr logikai építkezését és tekintélyét is idézi gondolatmenetének alátámasztására, ami szerint ,,A honfoglalás gondosan tervezett, mintaszerûen végrehajtott, ideológiailag indokolt cselekvés volt. Ilyen cselekvésre csak jól szervezett, egyakaratú, magas mûveltségû társadalom képes.?
A mai törökök elbeszélésük szerint mondáikat forrásként használják. Kiszely kiemelése szerint a XIX. század végének és a XX. század elejének magyar tudósai az igazság megismerésének igényével hántották le könyörtelenül a mondák költői burkát. ,,Trianon után azonban ? idézi Nemeskürty gondolatait dr. Kiszely ? a világ bennünket gyalázó kórusának hangzavarában, megalázottságunk és jelentéktelenné töpörödöttségünk tudatában, önkínzó módon számûztük önmagunkat a tervszerûen államot alakító népek köréből, s maradtunk ellenségûzte kis horda, mely pihegve húzódott meg a Kárpátok hegykoszorújának védelmében, majd erőre kapva, nekiesett a ?mûvelt nyugat? (mely pedig nem kevésbé volt barbár, véres és szörnyû, mint a honfoglaló magyarok világa) országainak, hogy kirabolja azt.?
Jellemző, hogy a magyar önbecsülést aláásó, históriainak álcázott kurzus ma is rombol. Egyrészt a honfoglaláskori és a mai magyarság nem magyar ítélkezői mûvelik ezt a mûfajt, másrészt mi, magyarok szállítjuk a muníciót a bennünket alábecsülő történeti értékelésekhez.
Jan Slota hírhedtté vált fasisztoid hőbörgései a magyaroknak az utóbbi két évszázadban előszeretettel mûvelt külső és belső megítéléséből ihletettek.
,,El kell mondanom önöknek egy pikáns történetet. Már 1248-ban egy frank püspök azt mondta (?), amikor meglátogatta a Kárpát-medencét, csodálkozott, hogy hogyan adhatott az Isten ilyen szép tájat ennyire ronda embereknek. A régi magyarokra gondolt, mert ők mongoloid fajták voltak, görbe lábakkal és undorító, kicsi lovakkal. (...) Több mint nyolcszáz évvel később ezek a mongoloidok kivesztek, és valakik civilizálták őket. Nos, meglehet, hogy a szláv vér tette őket civilizálttá ? sajnos. Én nem tudom, hogy egyáltalán magyarok-e ezek a magyarok, akik magukról azt tartják, hogy magyarok. Én úgy tudom, hogy kilencven százalékban szláv vér folyik az ereikben, és csak tíz százalékban magyar vér. De azért, mint a bolondok, úgy ragaszkodnak a turulhoz és más őrültségekhez.?
Vannak viszont, akik ellenidézetekkel bástyázzák körül a külső ostromlókkal szemben a magyarokat. Erre Gardezi perzsa író (a Tihanyi Apátság Alapítólevelével egy időben, i.u. 1050 körül) igen alkalmas: ,,A magyarok bátrak, jó kinézésûek, és tekintélyesek. Ruházatuk színes selyemszövetből készült, fegyverzetük ezüsttel bevont, fényt kedvelők.?
A külső megítélésünkhöz pozitív és negatív értelemben belső is társul. Glatz Ferenc, az MTA volt elnöke írta a Magyarok krónikájában, 1996-ban: ,,A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörûségét lelje az asszonyok és gyermekek lemészárlásában.?
Nem tudni, csak sejteni miért, de a hun?magyar rokonságnak már a gondolatától is irtózva menekülnek egyesek. A hun?magyar, illetve a hun?türk?magyar (székely) kapcsolat kizárására nincsen ugyan elfogadható érvük, de ez nem zavarja őket annyira, mint a magyar krónikák és a magyar mondavilág egyértelmû állításai. Nem túlzás azt mondani, hogy bátorítás végett a törökökhöz, illetve nem magyar forrásokhoz kell fordulnunk.
Jelenlegi állapotaink illusztrálására Nemere István A székely nép története címû elegáns kiállítású könyvét említem (Anno Kiadó, MMVI), amelyben a szerző a kérdést szerinte ,,áltudományosan? megközelítő fantazmagóriák kitalálóival veszi fel a harcot. Egyébként indokoltan, mert amint a Nemere István mûve is igazolja, a magyarság ? a székelység ? eredetét Ádám és Éváig visszavezetők olyan támadási felületeket tárnak az ellenkező véleményen lévők elé, amelyek teljességgel elterelik a figyelmet a tulajdonképpeni témáról, s mellékvágányokra indáztatják a vitát.
,,Mi ebben a könyvben igyekszünk majd kellő távolságot tartani mindazoktól, akik a székelyek története köré misztikus, rejtélyes, túlságosan hízelgő vagy éppen lekezelő előjelû elméleteket kerítenek, kerítettek.?
A szerző Kristó Gyula nézeteire és feltételezéseire alapozva megállapítja, hogy ha egy nép számára az őstörténet akkor ér véget, amikor először említik őket, akkor a székely őstörténet záró dátuma 1116. Ugyanis egy néhány száz évvel később készült iratban megemlítik ezt az évszámot, olyan székely íjászokkal kapcsolatban, akik nem sokat értek harcászati szempontból.
Jellemző, hogy az eddig ismert és néven nevezett első írásos említés negatív tartalmát a szerző a későbbiekben kéjjel boncolgatja, és járja körbe, míglen a következő fejezetekben rá nem ébred, hogy mégiscsak a székely népről ír, s illik ezért velük kapcsolatosan némi erényes dolgokat is megemlíteni.
A hun származáselmélettel kapcsolatosan írja: ,,Persze, a keserû valóság az, hogy a magyaroknak az égvilágon semmi közük sem volt a hunokhoz, őseink csak azért híresztelték, mert szépen hangzott, és mert a Kárpát-medencébe érkezve ezzel is fenyegethették, ijesztgethették a Nyugatot. No és persze, saját lelküket is simogatták azzal, hogy ilyen nagy, valamikori hódító nép leszármazottai lennének? A székelyek ezt vették át, így a huneredet elsajátítása pár száz évvel később a székelyeknél is megismétlődött??
Bár a szerző a későbbiekben megengedő ? a székelyekben esetleg mégis csörgedezhet némi hun vér ?, azt pedig, hogy mi, székelyek türk eredetûek lennénk, a végén elfogadja, mert Kristó Gyula is ezt feltételezi, de a harci erényeink ócsárlását azért, jó mai magyar módi szerint, nem adja fel.
,,(?) ilyen értelemben tényleg lehetett a székelyeknek valami közük a hunokhoz. Ha így van, akkor persze a magyaroknak is. (?) Nos, ilyen legyőzött, későbbi beolvasztásra ítélt, de eleinte harcos segédnépként foglalkoztatott csoportot alkottak a magyarok is. (?) Ám egy idő után ? ahogyan ez lenni szokott a különösebben dicső múlttal nem rendelkező népcsoportok esetében ? egyszerûen kreáltak maguknak egy dicső múltat. És belátható időn belül melyik volt az egyetlen nép, mely sorozatosan nagy diadalokat arathatott? Hát persze, hogy a hunok. Ezért aztán a magyarok egy idő után olybá vették, hogy ők is hunok voltak!?
Az aztán mindennek a teteje, hogy a következő mondatban a jeles szerző megfejeli ezt a gondolatot ? olybá vették, hogy hunok voltak ? azzal, hogy ,,A vezető rétegben ráadásul valóban élhetett ötven-száz (?) olyan személy, akiknek csakugyan volt az ereiben hun vér.? Másutt pedig azt mondja: ,, A székely ősök ? úgy tûnik ? a hun-bolgár elemhez kapcsolhatóak inkább, nem a mongol vezetőréteghez.?
No, végre! Mégiscsak igazuk van tehát a törököknek: ha a magyarokat el is kergetik a hun birodalom tájékáról, mi, székelyek kapunk némi esélyt, hogy az antropológiai kutatások, nyelvtörténeti fogódzók, népszokásainkat tekintve és a történeti feljegyzéseket figyelembe véve, valamint az egyesek által százszor is elátkozott mondáink szerint az ótörök népek és a hunok közé tartoznánk.
A sögüti Attila-szobor egy történeti tényt nyomatékosító felkiáltójel minden török ? 250 milliónyi népesség ?? kis-ázsiai zarándokhelyén.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-08-05: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás