Roma Szombat: Fel-feldobott ko

2006. augusztus 26., szombat, Archívum 2003–2007

Máthé László sorsa és tanulságai
(folytatás a Háromszék tegnapi számából)
EGY SORS ÚTVESZT?I. Amikor l977-ben először hallgathattam Máthé László élettörténetét, még katonai nyugdíjas volt, a katonai szolgálata alatt szenvedett balesete miatt mindkét lábát és jobb kezét is operálták, de amint most a levélből kiderül, ezt az arcpirítóan kicsi, 360 lejes nyugdíjat is megvonták tőle egy 1982-es bukaresti felülvizsgálás során (?). Mint amikor egy fuldokló, aki reménykedve kapaszkodik egy ingatag ágba, észreveszi, hogy annak a gyökere már kiszakadt a földből, s őt sodorja, feltartóztathatatlanul sodorja az áradat az ággal a kezében, amelybe olyan reménykedve kapaszkodott, s sokan kiabálják a partról, hogy tartson ki, jön a segítség, aztán kiderül, hogy nem tudnak úszni. ,,?1985-ben - folytatódik a hosszú levél - nagy elrendezéssel, ismeretség által munkahelyem került: kapus, éjjeliőr lettem egy szentgyörgyi gyárnál. Csak Isten tudja, betegen miképp navé-táztam, esőben, hóban, hidegben? Ott is figyeltek a szekuritáté megbízottjai, jövet-menet... Örökre emlékezetemben maradt a kolozsvári és a marosvásárhelyi rádiók beszüntetése? még a cigányok is átkozódtak a szép nóták miatt, de zúgolódtak magyarok is, románok is? Akkoriban mordultak rám a rokonaim, hogy: ?? hé te, menj el Kolozsvárba, Marosvárba, kéréseld meg, mind csak írsz?? Ó, hogy szakadt volna le a nyomorult kezem!? Aláírásokat gyûjtöttem, amelyben kértük a két erdélyi rádió újraindítását, még pénzzel is vettem aláírást? Ó, eleven parazsat raktam a fejemre, újra behívattak, újra ütések, rugdosások, vallatás, büntetés? Erre emlékezni számomra a legrosszabb kín? Aztán eljöttek a nagy zúgolódások, tüntetések is, Temesváron, Bukarestben, Brassóban. Valaki szombat, vasárnap, főleg éjszaka, akkoriban gyakran telefonált, érdeklődött anyagi helyzetemről, itthoni foglalkozásomról, arról, hogy ismerem-e a roma nyelvet. Kifejtette, hûségesnek kell lenni a katonai eskühöz, a párthoz, a marxista-leninista tanítás az egyetlen, igazi és tudományos, bebizonyítható teória, tiszteletben kell tartani a román nép hős fiának, Ceausescu elvtársnak a dicsőséges politikai harcát? A mai napig sem tudom, ki lehetett az illető, Nelu vagyok, mindig így mutatkozott be, ígérte azt is, hogy tavasszal majd eljön velem Brassóba elrendezni, hogy bejuthassak a Miorita népi együtteshez? Lakást fogok kapni, ezt is elintézi, van egy szép, elvált testvérhúga? Néhány nap múlva kitört a forradalom. Ismeretlen telefonálóm soha többé nem jelentkezett? Hosszadalmas lenne elmondani azokat a rettegéseket, borzalmakat, amelyeket átéltem a forradalom első éjszakáján a munkahelyen. Záporoztak a golyók az épület felé, majdnem halál fia lettem, az volt az érzésem, valaki végezni akar velem, a kapuhoz jött egy fehér kocsi, számtábla nélkül, világítás nélkül, s a benne ülő dudált. Nem mentem ki, egy perc sem telt el, miután elment, kaptam a hírt, hogy az IRTA-nál meglőtték a kapust, s a robbanást is hallottam? Így kezdődött az új életem. De reménykedtem, hátha jobbra fordul minden??
A SZÉP ÚJ VILÁG. ,,?1994-ben, a törvényes eljárásokat tiszteletben tartva, testvéröcsémmel, Józseffel megszerveztük az India Bóbitái nevû roma népi együttest. Néhány előadást tartottunk a szomszédos falvakban, de ez sem sikerült. A szükséges felszerelések, székhely, kocsi s főként a népi ruhák miatt, s nyilván amiatt is, hogy a zenészeknek, táncosoknak, énekeseknek nem tudtunk havi fizetést biztosítani, abbahagytuk? Még csak jó szóval sem segítettek a megyénél. Táncosaink, énekeseink elszéledtek, megházasodtak, férjhez mentek, amit tettünk, a saját zsebünkből tettük, de pénz hiányában ezt a szép munkát is abba kellett hagyni? Mintha fantasztikus mesék elátkozott hőse volnék, szerkesztő úr!? Számomra nem sikerül semmi, minden ügyből kesergés, szomorúság, könnyezés adódik. És főképpen az eleve rossz előérzeteim mindig sorra beteljesülnek? Mintha valaki játszana énvelem? A forradalom utáni években gúnyolódó-vigyorgó ellenségemmel találkoztam Szentgyörgy főterén, aki akkor (is) a megyei kultúra egyik fő alakja volt. ?László, figyeljen rám. Rosszát nem akarom - kezdte. - Kulturális ügyeit is-meri egész Kovászna megye. Hamarosan alakul a Háromszék Népi Együttes. Magának joga van állást foglalni? Vagy az Alkotások Házánál a C. érdekeit képviselik a hivatalnokok??? Csak álltam, mint esőverte kőszobor, ma sem tudom, félelem volt, talán gúnyolódott, de megindult a könnyem, szólani is akartam, de nem jött ki hang a számon. Hamis ellenségemnek is elsötétült a szeme, s elsietett. Talán sajnál, néztem utána, vagy bántja a lelkiismeret? Ezt sem tudom meg soha? 1996-ban mindkét szülőm elhalt, testvéröcsémmel maradtunk, a kesergés s a szomorúság mindennapos barátunkká vált akkoriban. Kimondhatatlanul hiányzott az öreganyánk? 1997-ben megházasodtam, feleségem Nagyernyéből, Maros megyéből jött. Öt esztendőt éltünk együtt, de mivel időközben a munkahelyem is örökre megszûnt, s odahaza beteg, öreg szülei és egy kislánya volt, s a kevéske munkanélküli-pénzből, majd a kicsi betegnyugdíjamból nem tudtuk segíteni őket, megértéssel, békességben örökre elváltunk. A házasságommal sem volt szerencsém, öregkoromra sem??
A SZENVEDÉS STÁCIÓI. Az olvasónak, ha követi Máthé László levelét, az lehet az érzése, egy romantikusan kegyetlen regényt olvas, noha az egész megtörtént, s sokszor még cifrábbul, mint ahogy a méltóságát példásan, minden körülmények között megőrző levélíró sejteti. De folytassuk, mik jönnek-jöhetnek még? ,,2003-ban levél által elpanaszoltam sorsomat a Brassói Katonai Törvényszék elnökének, kártérítést kértem a katonaságtól, vagy nyugdíjaztatásomat, vagy könnyebb munkahelyet. Azt a választ kaptam, hogy nincsen olyan ?kód?, amelybe az én esetem betehető lenne, s különben is ennyi év után elmúlott a katonai garancia hatása? Felháborodtam, hogyhogy elmúlott, és megkezdtem a negyedik, szó szerinti harcot is: levélben panaszoltam el sorsomat az igazságügyi minisztériumnak, aztán Ion Iliescu elnök úrnak, a hadügyminisztériumnak? Azt a választ kaptam, hogy meg kell jelennem Bukarestben a Carol Davila Katonai Kórházban, a traumatológián kivizsgálás végett. Megjelentem, beutaltak, kivizsgáltak, filmek, analízisek, megfigyelések, mindennap három-négy más-más szakorvos vizsgált meg. Az országos katonai komisszió elé kellett állanom. Azt az igazolást kaptam, hogy betegségem a katonai szolgálatom ideje alatt és miatt történt. Ezt az igazolást Sepsiszentgyörgyre kellett vinnem, a Kovászna megyei nyugdíjkomisszió elé. Nem fogadták el. Emiatt újra értesítettem az említett minisztériumokat, aztán valaki felkeresett a Kovászna megyei katonai központtól, fénymásolatot kéretett az igazolásokról, s elküldte Bukarestbe. Néhány nap múlva az a válasz jött: majd amikor az öregségi nyugdíjaztatásom ideje eljön, katonai problémám is előemlíthető lehet? Kilenc esztendő múlva? Azt hiszem, akkor nem is fogok élni már? Kegyetlen volt hozzám a sors, kártérítést sem kaphatok. Tudom, hova kell folyamodnom, de már nincs lehetőségem, és félek is? Vannak, akik ma visszakapják javaikat, vagyonukat, melyeket a szocialista rendszerben koboztak el. Kártérítés is illeti őket. Vannak háborús veteránok, volt politikai foglyok? kártérítést, segélyt kapnak. Vajon én miért nem?! Tőlem az egészségem lett elkobozva. Számomra valóságos ?genocid?, emberölés volt a katonai szolgálatom? Épen-egészségesen soroztak be. 1970-ben szörnyû vízáradás volt az egész országban. Ebben az esztendőben készült a Mihai Viteazul nevû román film is Selimbar helységben, Szeben megyében. Az ország több katonai alakulata is jelen volt, ott volt a 0l048-as szentgyörgyi hegyivadász-alakulat is, ahol én szolgáltam. Sátrakban aludtunk, vízben, sárban, havas esőben? Egy reggel arra ébredtem, hogy a jobb karom és mindkét lábam annyira megduzzadt, mint egy-egy borona. Hiába rapor-táltam, hogy mi van, hogy beteg vagyok, hogy alig bírok mozdulni, így is menni kellett. Aztán az eredmény? A rokkantság? De ma már látom, szerkesztő úr, hogy nekem ezen a téren aligha lehet igazam. Nekem nem lehet soha igazam! Isten így akarja? Talán az atyáim bûnei miatt? Így kell elhalnom, befejeznem a szomorú életemet, az igaztalan, igazságtalan sorsommal. Nem érdekel senkit sem, mint ahogy az sem érdekel senkit, amire az életemet feltettem, a cigányság kultúrája. Egy faj, egy nemzetiség kultúrkincseinek az ismertetéséért, megmentéséért is áldoztam az ifjúságomat? Ez sem érdekel senkit. Lehet, hogy a maiak nem is tudnak rólam a megyei kultúránál. A forradalom előttiek ismertek, sokra is mentem vele. Nem kerülhettem el a sorsomat. Érzem, napom lemenőben. Utolsó kívánságom is lehetetlen: egy kazetta, egy hanglemez regisztrálását óhajtanám a Háromszék együttes zenészeivel? Nem ismernek. És nincsen olyan jóakaróm, aki ezt elrendezné. Ha életidőm engedné, meséimből valamennyit újraírnék, mondjuk, egy-két kötetre valót? De jaj, nem bírnék újabb harcot kezdeni, hiszen ma még feltûnőbb lennék. De hát bizonyítani tudom, hogy nem ma kezdettem, hogy nem könnyelmûen pengetem a lantom húrjait? Azon is gyötrődöm, hogy az itteni posta egyik valakijét törvény elé szólítsam az elveszett kézirataim miatt? Tud róluk? Fél? Füstölgő mécses sorsom, tikkasztó, bírhatatlan. Kibírhatatlan igazságtalanul szenvedni. Minél tovább, annál gyötrőbb és keserûbb? Ady Endre szavai jutnak eszembe: ?nem bírok így maradni, szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak? Ezért minden önkínzás, átok? ? Szerkesztő úr, e papírokon nagy vonalakban vázoltam a sorsomat, mindent, amit állítottam, bizonyítani is tudom. Már ideje lenne a feledésnek, de a sok sikertelenség gyötör. Mindent felednem kellene, ennyi baj, tragikum után meg kellene immár köszönnöm a jó Istennek, hogy legalább elmém épen-egészségesen megmaradt. És meg tudtam óvni magamat a züllöttségtől - alkoholizmustól, s ha szegénységben is, de tisztességesen élek, a faluban sem az embereknek, sem a néptanácsbelieknek, sem a rendőrségnek nincs, mit mondania rólam. Büszkén mondom, a ?roma életet? soha nem éltem és nem élem. De ettől még az egész reménytelen marad, és céltalan. Már 56 éves vagyok, az életem vonata a végállomás felé közeledik? Szerkesztő úr, amikor 1977-ben először beszélgethettünk, még hittem, reméltem, ma már csupán annyit kérek, Isten áldását kívánva önöknek, hogy ha úgy látja jónak, említsen meg rólam egy-két mondatot. Kérem, hogy az Úr jegyzőangyala a szívességét majd jegyezze be a Jótétemények Könyvébe??
NÉHÁNY TANULSÁG. Így zárul a levél Máthé László égre kiáltó sorsát föltáró része, levele második felében a roma folklórról fejti ki érdekes nézeteit, ezt hamarosan önálló írásként közöljük. Azóta eljuttatta a szerkesztőségbe meséinek egy sorozatát is. Nagyon érdekesek. Azon leszünk, hogy valamelyik kiadónál végre vegyék komolyan... S kerüljön értők kezébe. Az, hogy népmesék-e ezek, vagy Máthé László saját meséi, nagy kérdés, de nem lehet az esetleges kiadás akadálya.
Ismételjük, a dolognak ezt a részét kötelességünk elrendezni. Ehhez persze az kell, hogy kerüljön számítógépbe az anyag, mert ki olvas ma kéziratokat? S tegnap, amikor még számítógép sem volt? Nem akarok senkit fölöslegesen vádolni, de egy bizonyos, korántsem veszett el a zágoni postán Máthé minden, csak egy példányban meglévő kézirata. Sajnos, szerkesztőségekben nem foglalkoztak vele, a kiadóknál pedig nem vették komolyan, talán el sem olvasták. ,,Egy zágoni cigány inkább dolgozzon, mit mind akar ez írni és énekelni?? És ment tovább az élet. Sorsának más buktatóit is ez a szemlélet magyarázta. S mert ő maga is idézte Adyt, azért adtuk életét fölpanaszoló, káromló levelének a Fel-feldobott kő címet. Az örök igazságot példázza, amitől már hányingerünk van egyébként: egy igazságosságra törő, de hazugságra és kimondottan negatív szelekcióra alapozó társadalom elhiteti egy feltörekvő roma ifjúval, hogy neki is sikerülhet, énekes lehet, megmutathatja magát, kiélheti tehetségét, azután történik valami - a katonai baleset számlájára is írható persze, de az örök ,,illetékesek? illetlen számlájára is - , és az egészből semmi nem lesz, Máthé, mint delikvens, marad mindörökre saját kételyeivel, azok pedig, akik javíthattak volna e sorson, de született rosszindulatból, előítéleteiket nem is tagadva nem tették, maradnak igazságtalanságuk tudatával, ha ugyan tudatosul valaha is bennük. Itt éltem és élek, ismerem e megye kultúrájának volt és jelenlegi irányítóit és munkatársait. Vajon nem véletlen-e, hogy az egy Seres Andráson kívül Máthét senki soha nem vette komolyan, meg Lakatos Bélát kivéve, aki ismerte, tanította, aki le is kottázta néhány dalát?
A másik dolog balesetének, nyugdíjaztatásának ügye. Az ismert menet ez is, Bukarestben hosszas, megalázó felülvizsgálatok után végre igazat adnak neki, itthon pedig a nyugdíjbizottság ezt egyszerûen nem veszi figyelembe, hiszen mi pápábbak vagyunk a pápánál. Minden szinten. S szinte mindenki? Aztán salamoni döntés születik (made in Romania, az eredeti demokrácia szellemében!): Bukarestben, ahol egyszer már igazságot szolgáltattak neki, kiderítik, hogy mindezt csak öregségi nyugdíja után alkalmazhatják, azaz számíthatják be. Addig pedig várjon nyugalommal, hiszen ő marad(t) a Mihai Viteazul utolsó áldozata, amihez persze nem a harcos fejedelemnek, inkább a filmnek és a katonaságnak van köze.
S megint elölről. Fel-feldobott kő?
Bogdán László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép