
A kézdivásárhelyi Vigadó hátsó udvarán benyitottunk István Sándor népi faragómesterhez is. Vendéglátónk esetében a mester szót illik leheletfinom áhítattal kimondani, hiszen azzal a faragászattal, amelyet ő mûvel, már rég kivívta magának. Miniatürizált székely kapukat szemlézünk, sulykolókat, amelyek mintha csontfaragó készítette volna, cizelláltan csipkézettek, és valahol a lombfûrésszel készített munkák mívessége kacag ránk.
István Sándor a Vigadó adminisztrátora. A rendelkezésére álló, rendhagyóan magas és nagy falfelületû szoba állandó kiállításra is alkalmas helyiség, a mester él is ezzel a lehetőséggel. Többnyire saját munkáiból áll itt össze egy gyûjtemény, előbb életmû-kiállításnak nézem, de később észreveszem, hogy monumentális faragott kapu nélkül sántít a besorolás. Ebben a mûhelyteremben helyet kapott az ugyancsak népmûvész feleség néhány munkája is. István Mária férjével együtt a legmagasabb népmûvészeti kitüntetés tulajdonosa, mindketten a Népmûvészet Kiváló Mestere titulus birtokába kerültek. ,,Az asszony? hímestojás-kiállítása Franciaországban is megfordult, látták Siófokon és Budapesten a Néprajzi Múzeumban is.
Szóval, aki ebbe a terembe belép, a néprajz kincses házába kerül. A fal legfelső sávjában elhelyezett fotók is néprajzi tárgyúak, ott az erdélyi népi építészet remekei láthatók, archaikus építmények, az arányosság és a jó ízlés, az anyagszerûség érvényesítésének mintái. Példái annak, hogy valaha az épített környezet minden eleme egymáshoz illeszkedett, egységes világlátás és szemlélet produktuma mindannyi.
István Sándor kézdivásárhelyi beszélgetésünkbe olyan sûrûn szövi be a nemrég vásárolt torjai portáját, mint valami mitikus helyet, hogy kedvem kerekedik kocsiba ülni, és kihajtani Altorjára, a Bot utcába.
Nem bántam meg, mint ahogyan azok a majdani százak, ezrek sem bánják meg, akik befordulnak e csendes utca udvarhelyszéki kapus portájára.
István Sándor kapuját ugyancsak a míves, finom faragás jellemzi. Nem. A kapunak mint építménynek nagy erénye az építészeti arányosság, az utcaképhez és a tornácos falusi ház arányaihoz igazított méretek. Tökéletes kölcsönösség fedezhető fel az utca, a ház, a kapu léptéke között. Egyik nem nyomja el a másikat, nem terpeszkedik rá a másikra. Csak ekképpen sikerülhet olyan összkép megteremtése, amely sajátos hangulatúvá teszi ezt az egész falurészt.
A faragómester jó előadó formában van. A kapu motívumkincséről olyan bemutatót rögtönöz, úgy olvassa-értelmezi, mintha könyvből olvasná. Ilyen értelmező magyarázatot még csak a törököknél hallottam, ahol a képi jelekből, mint képírásból olvasnak, s kisregény terjedelmû előadást képesek tartani egy-egy faragott kapu kapcsán. Életfa, szkíta, sumér minták - ,,sumérkerék? ? mindebből, anélkül hogy szólnánk róla, kiolvasható a faragómester eredetmondákra alapozott történelmi szemlélete. Nem kell kérdeznem, hogy hiszi-e, vallja-e például a magyarok szkíta származását, hogyan látja a hun?magyar rokonságot, a kettős honfoglalást, mert a kapumotívumok, a házban a szőttes és varrottas minták, a tékák, a szuszékok motívumkincsének prezentálása során végedes-végig eme témakör között indáznak szövegeink.
István Sándor székely kapukat, kopjafákat, festett kazettás mennyezetet, saroktékákat, székeket, lócákat, fogasokat, bo-kálytartókat és más faragványokat készít.
A legmeglepőbb egyébként az, amit erről a harmadhektárnyi portáról mond, miközben végigvezet az ötvenméternyi hosszúságú faragott oszlopos közkert mellett, közben mutatja a mûvészi faragású kerekes kutat. Ezt a házat, mondja, azért is vásárolták meg, mert hasonlatos a Korond fölötti fenyőkúti családi házhoz, ahonnét Kézdivásárhelyre telepedtek. Fenyőkútnak, ennek a tanyabokorszerû kistelepülésnek a motívumvilágát plántálta át Háromszékre.
Otthon, az otthonteremtés, ez László Sándor legsûrûbben használt kifejezése.
Mondja, hogy ezen a torjai telken kézmû-vesházat szeretnének létrehozni a köz számára. Huszonöt-harminc éve foglalkoznak a népi mesterségekkel, mostanra összegyûlt annyi tapasztalat és annyiféle tárgy, hogy ezt a házat teljességgel népmûvészeti mintákkal rendezhetik be. Felesége a szőnyegeket, függönyöket készíti, ő pedig mindent megfarag, kifarag.
Kinn, a tágas udvaron alapítványi támogatással ? ha lesz ilyen ? kiállítótermeket építenének, ahová összegyûjtenék Erdély, és különösen Székelyföld legértékesebb mintadarabjait. Festett és faragott bútort, népviseletet, mindent. ,,Olyan kiállítótermeket akarunk ? olvasom egy kiáltványszerû fogalmazásban ?, ahol az újraalkotás lehetséges mintapéldányaiként a székely népi tárgyi kultúra minden területe képviselve van. Olyan információs központot, ahol a Székelyföld, Csángóföld, Szászföld földrajzi-turisztikai, történelmi, mûvelődéstörténeti, népmûvészeti téren írásban, kép- és hang-anyagban megismerhető és a tudományos kutatás számára is hozzáférhető.?
E célból hozták létre a Kelengye Egyesületet. Úgy képzelik el, hogy a népi alkotók turnusokban érkeznének ide, ebbe a mondákban, legendákban, történelmi eseményekben oly gazdag vidékre. Itt alkotnának, s egy-egy munkájukat a múzeum számára adományoznák, de gyarapítanák a gyûjteményt felvásárlás révén is.
,,Mi hátul tennénk-vennénk - mondja ?, nem akarunk mi senkit lenyomni. A legjobb barátságban vagyunk Haszmannékkal, nem velük kelünk versenyre. Székelyföld, Csángóföld annyira gazdag, a hagyományok még mindig olyan jelentősek, hogy megmentésükre most kell gondolnunk.?
Egy másik érdekes jelenség, amire István Sándor esetében fel kell figyelni, hogy a faragászat nyelvét, a népi mintakincset miként ötvözi, pászítja az írott szóhoz.
,,Vagyunk, akik voltunk, leszünk, akik vagyunk, Isten minket úgy segéljen? - idézi Mikes Kelement.
,,A székely kapuk, kopjafák, faragott és festett bútorok - véste fel máshová -, szőttesek, varrottasok társaink, mindennapjaink szerves részei voltak. Forma- és motívumvilágukkal jelentést hordoznak, önarcképeink, lelki és érzelmi világunk tükrei.?
Kedvenc szerzője és mentora Kós Károly, aki annyiféle mûvészetet, a betût a kővel, a fával, az égetett téglával, a cseréppel képes volt úgy összehozni és összedolgozni, hogy ezekből a holt anyagokból élő épületek, eleven történelem épült. ,,Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják a fiúk? És ehhez hit is kellene, nagy fanatizmus is, és rettenetesen sok munka.?
Egy fenyőkúti ember esetében kézügyben és mindig szellemi közelségben kell lennie Tamási Áronnak is, aki kapuink szellemi díszítésére is alkalmatos, mert ,,a madárnak szárnya van s szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége? ? hirdeti az altorjai székely kapu. Benedek Elek hitvallása is gerenda- meg kapufelirat, hiszen akinek könnyû a toll, és nem nehéz a kasza sem, az István Sándor mintaképe.
István Sándor nyugodt, kiegyensúlyozott ember. Családja révbe jutott. Kisebbik lánya, Anikó néprajzos, most készül doktori disszertációja megvédésére, amelyet a kolozsvári és a budapesti egyetem közös programjában végez. Tünde biológus, férje geológus, Franciaországban végzett mesterképzőt, jelenleg német kollégákkal együtt New York közlekedési problémáival foglalkoznak. Nem győzi hangsúlyozni, hogy ez egyéves munkaszerződés, a gyerekeknek eszük ágában sincs máshol élni.
Sylvester Lajos