Szüreti bált hirdetnek Alsórákoson
Kőhajításnyira Kőhalomtól, Felsőrákostól, vagy ha úgy tetszik, akár Sepsiszentgyörgytől is a barcasági magyar falvak — így Alsórákos —, mégis távoliak tőlünk. Nem csak azért, mert járható út hiányában például Alsórákosra kiadósat kell kerülni, hanem talán azért is, mert kevésbé él az úgynevezett „tömbmagyarok" tudatában, hogy peremvidéki, a lakosság gyors és látványos aránymódosulásait tekintve mindenképp veszélyeztetett településeink legalább akkora figyelmet, törődést érdemelnének, mint más, Székelyföld jóval közismertebb vidékei.
Mégis, alsórákosi magyar fiatalok szüreti báljának parázsló előkészületeit látva, érzékelve a bazaltoszlopok szomszédságában húzódó falu közösségi erejét, olyan zsibbasztó bizsergés keríti hatalmába az éppen odalátogatót, melynek hullámfodrai sodró erejűek. Miközben a világ legtermészetesebb dolga, hogy az akár nagyobb ismertséget is joggal érdemlő Alsórákoson szüreti bált szerveznek, hogy az életerőtől pirosló fiatalok megtanulják a táncrendet, ünneplőbe öltöznek, és lovastul, szekerestül végigvonulnak a településen, még a szomszédos Datkra is átporoszkálnak, sorstársaikat mulatságba csábítandó, talán érdemes arra gondolni, hogy ez egyrészt azért lehetséges, mert vannak csupa szív, önzetlenül lélegző emberek, kiknek fontos e hagyomány továbbéltetése. Másrészt jó tudni, hogy azok a derűs, jókedvtől és lendülettől harsogó középiskolás diákok — hasonlóan más, szórványosodó térségekhez — egyéni lehetőségeik és preferenciáik szerint más-más településen kezdték újra meg a tanévet, jobb esetben egyetemre később mennek, de szinte általános pályakép, hogy szülőfalujukba — sajnos, érthetően — csak kevesen térnek vissza, mert az kevés munkalehetőséget — általában a tanácsnál vagy az iskolában — kínál számukra.
Nézve tehát e féktelen, fekete-piros jókedvet, örömtől kikerekedő arcokat, érzékelve a szárba szökkenő lendületet, bizonyára van, kinek egyik szeme sír, a másik meg nevet, ha éppen arra gondol, hogy öregedő falvaink nem igazán tudják magukhoz láncolni — nem erőszakosan, hanem vállalható jövőképpel — e fiatalos energiaforrást. A hagyományostól s megszokottól eltérő életlehetőséget kellene kovácsolni a távoli iskolákban megforduló, városi környezetben felnőtté cseperedő vidéki ifjak számára, ez lenne talán az erdélyi magyar jövő egyik nagy kihívása. Hogy, hogy nem, az alsórákosi, a szépségét és sikerét precíz alapossággal pátyolgató csőszkirálynő kishúgát Alettának hívják. Itt és most lehetetlen nem arra gondolni, hogy a szomszédos Apácáról egykor a nagyvilágba lendülő, majd onnan Kolozsvárra visszatérő Csere János hollandiai polgári családból származó felesége szintén eme nemes eleganciával hangzó nevet viselte... E mostani bájos névazonosság valami különös véletlen, netán jövőbeli, sorsfordító hazatéréseket szimbolizáló összecsengés lenne?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
