Állunk a nyáron a tusványosi kemping felé vezető Olt-hídon, mellettünk a Zöld Egyesület pólóját viselő fiatalok, akik korukhoz nem illő komorsággal azt figyelik, hogy egy kapatos öreg székely a megüresedett műanyag poharat az áradástól mocskos, szürke színű folyóba dobná, de a röppályát túl magasra tervezi, s emiatt a víz fölötti huzat visszadobja, majdnem arcába vágja a környezet tisztasága ellen vétkezőnek.
Az öreg, miután a rakétakilövés nem sikerült, mérgében belerúg a könnyed pohárba, és az a híd másik oldalán landol, az Oltban. A „zöldek" tisztelik a kort — azon sem csodálkoznék, ha gorombán rászólnának a vén szennyezőre, akinek tiszta székely mivoltából csak a bajsza és tatáros arcéle maradt —, szóval, a fiatalok meg nem történtnek tekintik ezt a hídon tolongó tumultus előtt lejátszódó jelenetet, és továbbállnak.
Mi még maradunk.
És akkor az Olt-híd fölött mintegy száz méterre egy szekérderéknyi üres pillepalack, egyszer használatos műanyag tálca, papírszalvéták zuhataga ömlik a meghökkenéstől zavaros és haragos folyóba. A meglepetésből ki sem ocsúdhatunk, mert érkezik a második transzport a disznópajtának kinéző építmény mellől, szemét emberek egy heti szemete, s a műanyag tálcák, nejlonzacskók, pillepalackok, söröspoharak sajkaként himbálóznak az Olt haragos vizén.
Mikor az Olt-híd felé ereszkedtünk, bepillantottunk annak a teleknek az udvarára, kertjébe, ahonnan ez a szemétözön az Oltba repült. Egy márkás egyedekből összeálló kocsicsorda vesztegelt a fák alatt. Ezek flancoló gazdái és utastársaik suvasztották az Olt vizébe a mocskukat. És egyikük sem szédült bele a vízbe, így nem kell pillepalackból emlékművet állítani az Olt partján ennek a fajzatnak, de a zöld környezetvédők legalább egy jegyzőkönyvvel megörökíttethetnék a mocskok ittlétét, és a köztes gazdáét is, aki azonosítható, és pénzért eltűri, hogy ilyen bandának adjon szállást.
(Sylvester)