A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődik ma az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. és a harmadik magyar köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából tartandó központi ünnepségsorozat; az öt nagy parlamenti párt azonban külön-külön ünnepel.
A központi ünnepségen az MSZP politikusain kívül a KDNP képviselteti magát, politikusaik ott lesznek a zászlófelvonáson és a koszorúzáson is.
A zászlófelvonást követően csendes megemlékezés lesz Nagy Imre szobránál, ahol Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, Paczolay Péter, az alkotmánybíróság és Baka András, a legfelsőbb bíróság elnöke rója le tiszteletét. A közjogi méltóságok koszorúkat helyeznek el az Ötvenhatosok terén is.
Sólyom László a Sándor-palotában Nagy Imre Érdemérmeket ad át, az ünnepségen a miniszterelnök is ott lesz. Bajnai Gordon este köszöntőt mond a 20 Éves a Köztársaság Díj ünnepségén a Parlamentben.
A Fidesz délelőtt koszorúz az Új köztemetőben, majd az 1948-ban lerombolt, most újjáépített nagytétényi Országzászlót Orbán Viktor, a párt elnöke jelenlétében avatják fel. Az ünnepségen Orbán Viktor és Szabolcs Attila polgármester mond beszédet, majd az Országzászlót megáldják a történelmi egyházak papjai.
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt a Borsod megyei Füzéren mond ünnepi beszédet kora este.
A Magyar Demokrata Fórum az Új köztemetőben, a 301-es parcellánál tiszteleg a forradalom és szabadságharc áldozatainak emléke előtt délelőtt.
Az SZDSZ kora délután szintén a 301-es parcellánál tart megemlékezést, amelyen beszédet mond Retkes Attila pártelnök.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.