Referendumrendelet
A kormány tegnap két határozatot fogadott el, amelyek lehetővé teszik, hogy az egykamarás parlament bevezetése érdekében az államelnöki referendumot a választások napján szervezzék meg — jelentette be Vasile Blaga, a közigazgatás ideiglenes minisztere.
Blaga hangsúlyozta, ugyanazokat a pecséteket és szavazóirodákat használják fel, és a referendumra két szavazólapot adnak ki, egyet-egyet a két kérdésnek. A költségek alacsonyak, azaz csupán 440 000 lejt kell kiutalni a szavazólapokra, a kiegészítő költségek pedig 2,47 millió lejre rúgnak — mondta Blaga. Egyetlen választási lista lesz, amit a szavazóknak kétszer kell aláírniuk, ha a referendumon is részt akarnak venni. A szavazókörzetekben három urna és két bizottság lesz, egyik az államelnök-választás, a másik a referendum számára — tette hozzá Blaga. Traian Băsescu egy nappal korábban jelentette be, aláírta a dekrétumot, amely kimondja, hogy november 22-én, az államelnök-választás első fordulójával egy időben népszavazást szerveznek az egykamarás parlament bevezetéséről és a parlamenti képviselők számának csökkentéséről.
A főpolgármester is államfőjelölt
Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere tegnap hivatalosan is jelöltette magát az államfői székért vívott küzdelembe. ,,Hiszem, hogy nagyon sok a független ember, ők vannak többségben az országban. Ha a felméréseket vesszük figyelembe, már nem is számítanak a választások. Én azonban azt mondom a honfitársaimnak, hogy ezek a választások számítanak, és felkérem őket, hogy menjenek el szavazni. Támogassanak engem, mivel hiszem, hogy elérkezett a változás ideje. Hajrá, Románia! Köszönöm" — mondta Oprescu, aki mintegy 400 000 támogató aláírást gyűjtött össze.
Beindult a kampány
Éles szóváltással indult a választási kampány. Traian Băsescu újságírók előtt felajánlotta szociáldemokrata ellenfelének, hogy legyen miniszterelnök. De csak a választás előtt — tette hozzá Băsescu. Mircea Geoană úgy reagált a felvetésre, hogy az államfő vagy fél, vagy könnyű drogokat fogyaszt, ő soha nem lesz kormányfő Băsescu elnöksége idején.
Optimista vezetők
Traian Băsescu szerint Románia túl fog lépni a nehéz gazdasági helyzeten, és 2010-ben gazdasága növekedni fog, az IMF-kölcsönre pedig azért volt szükség, hogy a jegybank tartalékait feltöltsék. ,,Románia már nem az öt vagy tíz évvel ezelőtti ország, amely nem képes túllépni a nehéz gazdasági helyzeteken" — jelentette ki Traian Băsescu a Román Hadsereg Napja alkalmával szervezett fővárosi ünnepségen. Jelenleg 26—27 milliárd eurót tesz ki a jegybank tartaléka — mondta az államfő. * Csökken annak a kockázata, hogy nem tudjuk kifizetni az év hátralevő részében a béreket és nyugdíjakat, miután a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége bejelentette, hogy a jövő héten Romániába érkezik — jelentette ki tegnap Emil Boc. Az ideiglenes kormányfő szerint a kormány bukása előtt nem állt fenn annak a veszélye, hogy nem tudjuk kifizetni a szociális juttatásokat, miután azonban a parlament elfogadta a bizalmatlansági indítványt, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége is bejelentette, hogy a válsághelyzet közepette nem jönnek Romániába. ,,Két garancia van arra, hogy sikeresen átvészeljük ezt, illetve a jövő évet. Az egyik az, hogy a parlament bizalmat szavazzon az új kormánynak, a másik, hogy ezzel egy időben az IMF küldöttsége is megérkezik. Ha a parlament nem szavaz bizalmat a kormánynak, gondjaink lesznek" — mondta Boc. Arra a kérdésre, hogy kivel fognak tárgyalni a két pénzügyi intézmény szakértői, Boc azt válaszolta, hogy a román felet ,,az akkor hivatalban levő hatóságok" fogják képviselni.
A költségvetés elfogadásától függ
Mihai Tănăsescu, Románia világbanki képviselője szerint az ország decemberben megkapja a készenléti hitel soron következő részletét, ha a parlament elfogadja az állami költségvetést. Kockázat van, de remélem, hogy a bukaresti politikusok megértik, melyek az idei, de főleg a jövő esztendő prioritásai — fogalmazott Tănăsescu. Hozzátette, fontos az is, hogy a megállapodás szerinti 5,9 százalékos hiánycélt ne lépje túl az ország az idén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.