A hetvenes évek elején hallottam eloször ötvenhatról. A pesti utcák egyikén, (le)hallgató fülektol távol a részt vevo vészjós hangján felvillanó, elképzelhetetlen történetek foszlányait a tizenéves lélek nem tudta értelmezni. A klipszeru emlék mégis eltörölhetetlen, a sivár járdaszegély mozgásával ma is itt lebeg megfoghatatlanul a tudat mögöttes tereiben. Bizonyára azért, mert ezután hosszú évekig csak édesapám rádiós története szólt a forradalomról: mennyire veszélyes volt még a híreket is hallgatni az alcsíki falu egyetlen telepes rádióján. Aztán (el)hallgató évtizedek, majd Nagy Imre és társai újratemetése, amit - ki tudja, milyen véletlen folytán - az átsugárzó határ menti képhullámok jóvoltából nézhettem végig.
Az utóbbi másfél évtized viszont - ünneplésáradat (-kényszer?) ide vagy oda - nem szervesíti, inkább kiemeli az emlékeket. S nem is annyira a kettészakadottság, a két, vagy ki tudja, hány Magyarhon között tátongó szakadék(ok) ünnepre vetülo árnyéka az, ami disszonánssá hangolja az emlékezés húrjait. Sokkal inkább az a tehetetlenség, ahogyan a maradék magyar nemzet saját huszadik századi történelmében térdig-derékig caplatva, mintha elveszítette volna az irányt.
Fennkölt és ünnepi beszédekben, írásokban ötvenhat nagyszeruségét abban szokták megjelölni, hogy a huszadik század tévútjainak rengetegében, amikor ugyanazon torol fakadt zsarnokság más-más gúnyát öltve emberek százmillióit kergette a végzetnélküliségbe, végre hangosan és nyilvánosan kimondták az igazságot. És a nemzet együtt volt egy nagy érzésben.
Ma már sem egyik, sem másik nem jelent gondot: hangosan és nyilvánosan lehet mondani az igazságot - úgy sem figyel rá senki. Mert a gondolatébresztés helyett az orwelli gondolatrendorség sablonját fordítva negatívra, a gondolatsulykolásból élo képözöngyártók (el)fogyasztható kockái határozzák meg magát az igazságot is. A nemzet pedig szellemtelen masszaként lökodik ide vagy oda, mintha fizikai felnégyelése után a szellemi önvesztés Canossáját járná. Hogyan lehetne emlékezni akkor, amikor négyzetméterekig, elzárható utakig, a soha nem látott külföldi hivatalosságok biztonságáig süllyed a fél évszázadot számba venni hivatott ünnep?
Végletesen és már-már végzetesen összekeveredett itt múlt és jövo, a nemzetet a legkülönfélébb ,,attitudök? tartják fogságban, és korántsem a legnagyobb közösségre jellemzo összetartozás érzése.
Ferencz Csaba
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.