(...) Hónapokkal ezután, azon a kedden, már lakatra zárt rácsos ajtó fedte a barlangbejáratot. Az el?tte húzódó tisztáson telepedtek le a tanárok. Itt rendezték be a parancsnoki pontot. Az osztályok szétszóródtak, és birtokba vették az erd? egy-egy kijelölt részét. Számháborúztunk. A számokat, a kirándulás dátumának számjegyeit különféleképpen összeállítva kellett a homlokunkra húzott, téglalap alakú keménypapírra írni. Az egyik csapat az 1956 számait variálta, a másik az 1023-at, vagyis október 23-át. Ügyelnünk kellett rá, hogy amikor a fák közül homlokunkat fedezve kirohantunk az erd?széli tisztásra, figyelmetlenségünkben és féktelen lendületünkben rá ne zuhanjunk a városra, amely lábunk alatt a mélyben és szemmagasságunkkal egy vonalban, a messzeségbe veszve terült el. Gyönyör? kiránduló id? volt. Minden aranyszínben ragyogott. Nem csak az erd?. A város is. Azt hittük, napfényes jókedvünkt?l. Kinek jutott volna eszébe a történelem bíbora?
Másnap kora reggel, amikor átmentem Füringer Jóskához, összeráncolt homlokkal, gondterhelten könyökölt az asztalon. Azt hittem, a térképet böngészi. Nem. Ebben a testtartásban szinte rákényszerült, hogy detektoros rádiójának fülhallgatóját a fejéhez szorítsa. Csöndre intett. ,,L?nek. Puskalövéseket hallok - vetette oda id?nként nekem. - A rádióban azt mondják, hogy fasiszta, reakciós elemek fegyveres támadást intéztek a középületek ellen. De már leverték ?ket. Pedig l?nek. Hallani. Ezeknek mindenki fasiszta meg reakciós...? Végül egy határozott mozdulattal lekapta fejér?l a fülhallgatót, mint akinek fontos közlend?je van: ,,Míg mi tegnap számháborúsdit játszottunk, Pesten a diákok igazi felkelést robbantottak ki.? (...)
A katonaság másnap elt?nt a laktanyából, amelyet ellepett a falusiak tömege. A tömeg nem azt jelenti, hogy mindenki. A tömeg: a soknál valamivel több. És a sok? Ki amit látott, vitte. Nekem is jutott egy sonkanadrág és egy pár csizma. Világvev? rádiót szerettem volna. De így is szerencsém volt. A legkisebb számú csizmát kaptam. 40-est. A térdemig ért. De nem följebb. Hordani tudtam. A sonkanadrágból le kellett vágni. Alig valamivel a sonkaság alatt. Megcsonkított, másként mondva megsonkított szárát begy?rtem a csizmába. Vigyázzállásban úgy festettem, mint egy megpattant lámpásüveg. Este nem akartam levetk?zni, hiába rimánkodott anyám.
Egyszerre térdeltem sonkanadrágomban és gubbasztottam ormótlan csizmám sarkán. Otthon. Fülemet szobánk Bézi bácsiék fel?li falára tapasztva hallgattam... Hallgattam a Szabad Európát. Most nem zavarta senki. Csak az orosz hadifoglyok által 1916-ban épített k?fal, amely egy-egy hangot elnyelt. És beleremegett. Nagy darabokban hullott róla a vakolat. A kápolna két napja nem gyógyszerraktár, hanem ismét templom volt. A tornyon vöröskeresztes zászló lobogott. El-eltakarta az igazi keresztet és a villámhárítót. A kápolnát hatalmas vöröskeresztes ponyva borította. A tet?gerinc mintha kettévágta volna. De az Úristen és a szovjet bombázópilóták egynek láthatták a vöröskeresztet. A rádió, a bemondó arról gy?zködött, hogy a magyar nép ne higgyen Nagy Imrének, ne engedelmeskedjék a Nagy Imre vezette kormánynak. Harcoljon ellene. A végs?kig. Lekapcsoltam a rádiót. Vagyis fölálltam. A locsogás tajtéka a fülemb?l a nyakamba csorgott. Megmosakodtam. A tükörben láttam, hogy csupa ?sz vagyok. Pedig gyermek. A tükör ezüstös foncsora akárha négyszögletes membránlapocska lett volna. Nagy Imre hangját hallottam. Száz éve volt Kossuthunk. Ma Nagy Imrénk van. Most ? a jelkép. Sapkarózsa. Kokárda. Eskü. Budapest hevenyészett temet?vé lett terein a megrendült f?hajtás. (...)
November 4-én ágyúdörgésre, fegyverropogásra és hosszú iskolai szünetre ébredtek Magyarország koravén gyermekei. Mondják, még hosszabb emlékezetkiesésre is. De ebben én nem hiszek. A felejtés kényszerzubbonyát kés?bb húzták ránk. És a feln?ttek? ?k tudják. Én gyermek voltam. (...)
Kovács István
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.