Holnap kezdi meg a miniszterjelöltek meghallgatását a parlament, és mivel ez péntekig is elhúzódhat, csak jövő szerdán, november 4-én — Traian Băsescu államelnök születésnapján — szavaznak a Croitoru-kormány összetételéről és programjáról — jelentették be tegnap a törvényhozás két házának összevont elnökségi ülése után.
A D-LP honatyái arra kaptak felhatalmazást, hogy a hétfői meghallgatást és a keddi szavazást szorgalmazzák, néhány jelölt azonban még nem küldte be az önéletrajzát sem. Lucian Croitoru kijelölt kormányfő pénteken nevezte meg tizennégy miniszterjelöltjét: heten közülük a jelenlegi (megbukott) Boc-kormány tagjai, és van két független szakember is. Egyikük, a külügy élére szánt Bogdan Aurescu kinevezését az SZDP támogatná, a többiek azonban ebben sem reménykedhetnek, a parlament többsége továbbra is Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert szeretné megbízni a kormányalakítással.
Újra kell tárgyalni a hitelt
Románia képtelen betartani a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodást, ezért ennek jövő évre vonatkozó feltételeit újra kell tárgyalni — jelentette ki tegnap Traian Băsescu államfő. Szerinte az ország hitelét meglehetősen aláássa a jelenlegi bizonytalanság, a Valutaalap küldöttségének látogatása azonban nagyon nem halasztható, mert meg kell állapítaniuk, hogy az eddigi vállalásokat betartotta a kormány, és fel kell szabadítaniuk a decemberben esedékes újabb hitelrészletet. A közösen leszögezett, legtöbb 5,4 százalékos államháztartási hiányt nem lépte túl az ország, de az már világos, hogy december 31-ig nem tudja tartani magát, és 2010-re új hitelszerződést kell kötni — hangsúlyozta Băsescu.
Ajándék a hőszolgáltatóknak
A kormány 2,5 milliárd eurót törölt el a hőenergia előállításával, szállításával és szétosztásával foglalkozó állami vállalatok adósságából. A pénzügyminisztérium és belügyminisztérium közös rendelete szerint ezek a vállalatok ezáltal összesen 10,9 milliárd lejes állami segítségben részesülnek. Ennek megfelelően a kedvezményezett hőenergia-szolgáltató vállalatoknak nem kell kifizetniük a június 30-ig felgyűlt különböző adókat, díjakat, járulékokat vagy áfát. Hasonlóan felmentik a kifizetés alól az állam által garantált vagy átvállalt külföldi hitelek törlesztését is. Az intézkedés célja, hogy biztosítsa az energiaellátás folytonosságát. Az adósság eltörlésére vonatkozó rendelet 2006-ig visszamenőleg érvényes, és 85 kedvezményezett vállalatot érint.
Tiszteljék neveinket
A magyar nevek sokszor hibás használatára, a keresztnév és a családnév felcserélésére, illetve hibás kiejtésére hívta fel a figyelmet Azok a kimondhatatlan magyar nevek című politikai nyilatkozatában Cseke Attila tegnap. Az RMDSZ szenátora úgy véli, hogy ez a más nemzetiségűek iránti tisztelet hiányát jelzi, hiszen Romániában mindenkinek lenne alkalma megtanulni a más anyanyelvűek nevét helyesen ejteni, írni. Vajon hogyan reagálnának a román politikusok, ha egyszerűen a keresztnevükön szólítanák meg őket, Traian úrnak, Mircea vagy Crin úrnak, vagy elferdített, lerövidített családneveken, az SZDP elnökét pl. Geo úrként — példálózott, kiemelve, hogy nem turisták vagyunk az országban, hanem 1100 éve itt élő, az ország fejlődéséhez tevékenyen hozzájáruló közösség. A hazai közéletben lépten-nyomon megnyilvánuló, olykor kínos helyzeteket teremtő gyakorlat már csak azért is bántó, mert a külföldi, amerikai vagy francia politikusok nevének kiejtése szemlátomást senkinek sem okoz nehézségeket.
Állások és állástalanok
Országszerte közel 11 000 munkahely áll betöltetlenül. A munkaerő-foglalkoztatási ügynökség adatai szerint pontosan 10 905 szabad munkahelyet tartanak számon az országban. Ebből 809 Hunyad megyében található, majd Kolozs és Iaşi megye következik 622, illetve 603 betöltetlen állással. A fővárosban 640 munkavállalót keresnek. A legkevesebb elhelyezkedési lehetőséget Ilfov (9), Maros (28) és Mehedinţi (40) megye kínálja. A munkanélküliek száma jelenleg megközelíti a 700 000-et, arányaiban a legkisebb (1,8 százalékos) Ilfov, a legnagyobb (12,5 százalék) pedig Vaslui megyében. A munkanélküliség tizennégy hónapja folyamatosan nő, és a szakértők szerint még nem tetőzött, de az idén várhatóan nem haladja meg a nyolcszázalékos országos átlagot.