Él? múlt: A mi 1956-unk

2006. november 11., szombat, Archívum 2003–2007

(erdélyi történések, II.)
November elsején, halottak napján Kolozsváron a temet?be csoportosan vonuló egyetemistákhoz több százan csatlakoztak, s a spontán kezdeményezés nyílt szimpátiatüntetésbe csapott át. Talán ez volt az egyetlen spontán tüntetés Erdélyben.
Alkalom lett a szolidaritás kifejezésére. És ett?l vált ez ilyen hatalmasan kiterjedtté, és ett?l tudta meg a szekuritáté is. (Dávid Gyula, Kolozsvár)
Én ott Dsida sírjánál mondtam el a versemet. És mégis élünk? Ott mondta velem a közönség is, ott üvöltötte. A Babe?-egyetemr?l nagyon sokan voltak románok is, akik szimpatizáltak a magyar forradalommal, és a temet?be is kijöttek. S sokan voltak a Herbák János-üzem munkásai is. Úgy éreztem, ott elég lett volna egy gyufaszálat meggyújtani, és robbant volna. (Bartis Ferenc, Gyergyószárhegy)
A szekuritáténak az emberei is ott kinn voltak. (Dávid Gyula, Kolozsvár)
Volt két magántanítványom, órám volt velük ezen a napon is, s amikor este megyek a menzára vacsorázni, felt?nt, hogy üres a terem. Mi van? ? kérdeztem. Nem tudja? Hát mindenki a temet?ben van! Menjen maga is oda ? mondta a gondnok. S ahogy odaérkezem a kapuba, épp akkor állt meg egy hatalmas teherkocsi, s rohamrend?rök ugráltak le róla. (Er?ss Péter, Kolozsvár)
Már sötétség lengte be a temet?t, csak a gyertyafények pislogtak. S akkor az egyik sírnál, mely az utolsó lett volna a megkeresettek között, elhangzott: egyperces néma csenddel adózzunk e napok áldozatainak. Majd elénekeltük a Himnuszt, a nagy nyilvánosság el?tt Erdély földjén utoljára talán 1945. március 15-én elénekelt nemzeti imádságunkat. Szárnyalt az ének, betöltötte az egész temet?t. (Sz. G., Kolozsvár ? Sepsiszentgyörgy)
S bár ennél több nem történt, akik ott voltak, azok számára örökre emlékezetes maradt ez a nap, melyen a magyar forradalom áldozatait gyászolta meg, gyertyáival a kezében az ? emlékükért világított Kolozsvár népe.
Ötvenhat a mi teológuséletünkben azt jelentette, teljes szívvel együtt éreztünk a pestiekkel, a pesti srácokkal, teológustársainkkal is. Legalább két hétig azt sem tudom, hogy aludtunk-e. Volt egyetlenegy rádiókészüléke a teológiának, körülötte gy?ltünk össze, éjjel-nappal hallgattuk. Valaki azt tanácsolta, tegyük vízzel teli mosófazék tetejére, hogy alulról h?tse a párolgó víz, hogy lehessen éjjel-nappal állandóan üzemeltetni. Szomorúak, tehetetlenek voltunk. Az egyetlen, amit megtehettünk, a hétköznapi reggeli áhítatokon úgy prédikáltunk, hogy egymásba, magunkba is lelket öntsünk. Amikor Ravasz László püspök beszédéb?l megtudtuk, hogy teológustársaink is elestek a pesti harcokban, meggyászoltuk ?ket. Az én b?nöm a tíz méter fekete szalag és egy doboz gombost? vásárlása volt. Felvágtuk, kiosztottuk, a teológia mind a 170 hallgatója hordta, viselte két hétig, de hát a kezdeményezés az én b?nöm volt... (Péter Miklós, Sepsiszentgyörgy)
S a diákszervezkedések november 4-e után is tovább gy?r?ztek, folytak.
Nem is tudom, honnan jött, talán a budapesti rádióból vagy a Szabad Európán keresztül ez a bet?szóval meghatározható felszólítás: MÚK! - Márciusban újrakezdjük! Ez mindannyiunkat eltöltött egy olyan gondolattal, hogy ez csak egy id?szakos lezárása a forradalomnak, most fog következni az új, ami végs?leg gy?zelemre viszi a magyar forradalmat. Persze, ez most utólag visszatekintve laikus, idealista elképzelése a jöv?nek, de ebben az id?ben hittük. S akkor négyen-öten összeálltunk, nekünk is kell csinálni valamit. Fel kell készülni, hogy 1957 márciusában, ha a magyar forradalom újra kitör, akkor szerepet kell vállalnunk nekünk is. Alapítottunk egy szervezetet. Volt egy osztálytársam, iskolatársam, Barcsa István, aki egyszer azzal a meglep? hírrel jött, hogy: ó, hát a mi szervezkedésünk nagyon minimális, van itt egy sokkal nagyobb, Domokos Miklósnak a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, melyikben sok százan vannak, s azzal ? fölvette a kapcsolatot. Tehát így kapcsolódtunk mi bele a SZVISZ-be. A miénk egy különálló szervezet volt, s Barcsán keresztül kerültünk kapcsolatba ezekkel a fiúkkal, akik közül én nagyon keveset ismertem, csak a börtönben ismertem meg ?ket. (Váncsa Árpád, Nagyvárad)
Csíkszeredában Puskás Attila nevéhez f?z?dik az az értelmiségi szervezkedés, melybe nagydiákok is bekapcsolódtak. Puskásnak a b?nei közé tartozott, hogy színdarabot tanított a diákoknak, meg az, hogy verset is írt.
A népek Dávidja Góliátra támadt, / megrázta ólmos szolgaláncait, / a holt bálványra sújtott, s robajjal / zuhant le hazug tekintély, hála, hit. / Október 23. / (Puskás Attila, Csíkszereda - Sepsiszentgyörgy)
A forradalom hangulata cselekvésre, szervezkedésre buzdította az értelmiséget is.
És hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a magyarkérdést napirenden tartotta, engem biztattak - ez a társaság már egész Erdélyre kiterjedt -: meg kell ragadni az alkalmat, hozzá kell csatlakoznia az erdélyi magyarságnak is, hát kell írni egy emlékiratot, amit az ENSZ-hez elküldhetünk és beterjeszthetünk, és hogy ezt csatolják a magyarkérdéshez. Mivel én voltam az egyetlen magyar nemzetközi jogász Romániában vagy Erdélyben, ez nekem kötelességem volt. Konzultáltam mindenkivel, és gondoltam, hogy jó lesz. Mások jelentkeztek önként, besegített Mikó Imre, meg hát aki mozdíthatott valamit az ügyben, ötletekkel, egész fejezetrészletekkel jöttek, én állítottam össze a memorandumot ?57 februárjában, és elvitték a barátaink véleményezésre. A végén nem volt, aki Márton Áronnal beszéljen, hát menjek én. Jól ismertem Márton Áront, már azel?tt jártam nála, még a forradalom el?tt... A memorandumban négyféle megoldási lehet?ség közül érezhet?en az egyiket támogatta. ? a kettes számú megoldási javaslatot pártolja. Az els? az volt, hogy Erdély maradjon román uralom alatt a magyarok teljes autonómiájával, ahogy az el? van írva pontosan a Trianoni szerz?désben. A másik, hogy egész Erdélyt az ezeréves határokig csatolják Magyarországhoz, a románoknak hasonló autonómiájával. A harmadik az a független Erdélynek a rendszere, elég bonyolultan, de kivitelezhet?en, mindhárom népnek az autonómiájával. A negyedik pedig, hogy osszák fel Erdély területét a méltányosság alapján, biztosítsanak kényszer és anyagi veszteség nélküli áttelepedési lehet?séget mindazoknak, akik élni akarnak vele. Na, kérem, végigkérdeztünk másokat is, akiket már azel?tt is ismertünk. Már nagyapám is úgynevezett kisgazda-politikus volt életében, a negyvennyolcasoktól ezt örökölte édesapám, meg az egész vidék. Itt is mindenki ezt a Wesselényi Miklós által elképzelt megoldást javasolta, a húszas évekt?l kezdve, de már harminc után ez általános volt, már mi is e véleményen voltunk... Ezt én írásban is külön kiadtam ?91-ben, mikor el?került a szekuritáté levéltárából a szöveg, hogy kérem, román uralom alatt senki megkérdezetlen nem akart maradni. De ezt tudtuk jól, hogy az elkötelezett kommunisták mind román uralom mellett szavaznak. A kommunista diktatúrának voltak hívei, az élén ugye Balogh Edgár, Kurkó Gyárfás, meg Bálint László és Demeter János. És a magyar uralom mellett, hogy egész Erdély magyar uralom alá kerüljön, az id?sebb nemzedék és inkább egyháziak állottak. Itt az els? helyen állt Márton Áron, aki impozánsan mondta, hogy népszavazással kell dönteni Erdély sorsáról, mert ? meg van gy?z?dve, hogy a románok többsége is a magyar uralom mellett szavazna, mindenki látja a különbséget. Nagyon bízott a görög katolikusokban. És ez legyen. Idézte nekem, hogy nem szabad semmir?l sem lemondani, egy talpalatnyi területr?l sem soha. S idézte Deák Ferenc mondását: amir?l a nemzet egyszer, félve a nehézségekt?l, lemondott, azt soha senki nem fogja visszaadni. Amit kényszerrel vettek el, azt visszahozza a jobb szerencse? Vásárhelyi János, az akkori református püspök is nagyon szépen nyilatkozott. Azt mondta, hogy a Szentföld, Izrael az eltelt háromezer esztend? alatt talán csak olyan ötven-hatvan évig volt zsidó uralom alatt, és többnyire egy Pest megyénél kisebb területen m?ködött valamilyen formában zsidó állam, amikor volt. Most már kétezer esztendeje egyáltalán nincs. De valaki kétségbe vonja azt, hogy a Szentföld határai mett?l meddig tartanak? Azért, mert nincsenek zsidó uralom alatt? A független Erdély mellett a szociáldemokraták voltak, legalábbis többségük szociáldemokrata volt, az élükön Jordáky Lajos, ifj. Nagy Géza, szabadi Nagy Géza, ezek állottak, Pásztai Géza, Demeter József és mások, akikkel én beszéltem. Gruderrel is beszéltem, Lakatossal is. A többiek pedig mind, a milliónyi, a társadalom minden rétegéb?l való ember a Wesselényi-elv mellett volt, mindenki attól várta, hogy valami legyen. A Wesselényi-elv a terület méltányos megosztása lakosságcsere-lehet?séggel, ez a Wesselényi-elv. Egy székely földm?ves mondta nekem, háromszéki volt, mutassanak egy helyet Magyar­országon, ahol otthonra lelhetek, és immár megyek is, mindent itt hagyok, csak valahol otthon legyek már. (Dobai István, Kolozsvár)
Egész kisgyerek korom óta tudtam arról, hogy édesapám foglalkozik egy olyan megoldással, amelyet ? akkor elfogadhatónak tartott elvben a románok és a magyarok részér?l is, diákkora óta ehhez gy?jtötte az anyagokat. Véglegesítette ezt a javaslatot Márton Áron püspökkel háromszor egyeztetve, s ez ?56-hoz úgy kapcsolódik, hogy ?56 körül egyeztetett Márton Áronnal, s akkor tartóztatták le. Aki betette a lábát a gyulafehérvári püspökségre, mindenkit követtek, azt remélték, hogy ?56 kapcsán Erdély kérdése valamilyen formában megint id?szer?vé válik, ugye, ?56-ban sokan bizakodtak egy nyitásban. Tehát ezért kapcsolódik ?56-hoz. (Fodor Imre, Marosvásárhely)
Az érmihályfalvi református lelkész, Sass Kálmán a környezete felemeléséért, értékeink múzeumban való megörökítéséért küzdött. S maga köré gy?jtötte a vidék cselekv? értelmiségét. A fiatalságot.
Majd - számos vértanútársával együtt - életével kell nemzetszeretetéért fizetnie.
Az aradi római katolikus lelkész, Szoboszlay Aladár a legmerészebbet, az egész országra kiterjed? mozgalmat képzelte el, szervezte, melynek merész célja: forradalom kirobbantása Romá­niá­ban is, s a két szabad országnak konföderációba való összekapcsolása, amivel a nemzeti elnyomást is automatikusan meg lehetne szüntetni. Három­székr?l különösen Torjáról és Kézdivásárhelyr?l csatlakoztak többen a mozgalomhoz.
Tulajdonképpen elgondolva az egészet azt mondjuk: biztos, hogy nem volt tökéletesen megszervezve, ez nehéz dolog, de mi akkor azt hittük, komoly, egy országot átfogó dologról van szó, sokan be vannak szervezve, s valamit lehet tenni ennek a szörny? rendszernek a felszámolása érdekében. Utólag biztos, hogy elég silány szervezés volt, valakinek az elképzelése, de sajnos ezt mi akkor nem tudtuk, az elkeseredés rávitt minket, hogy belépjünk egy ilyen szervezetbe, s ott valamit csináljunk. Mert amik nálunk történtek, azokat nézni nem lehetett. Nagy része, több mint 80 százaléka magyar volt, de voltak románok is, németek is, zsidók is ebben a szervezetben. (Orbán Péter, Csíkszereda)
És voltak mozgalmak, szervezkedések a Szilágyságban, a Kis-Küküll? mentén, a Parti­umban, Szatmáron és Nagybánya környékén is.
Nehéz volt itt akkor az élet, kapaszkodtunk volna mi is valamihez, hátha jobbat hoz az az id?, amit a magyarok ki akartak alakítani. Kezdtünk szervezkedni. A f?nökünk egy Mike András nevezet? ember volt, aki régen, a magyar id?ben adóellen?r volt. S akkor volt egy másik barátja, Szabó nevezet?, az építészmérnök volt. A szervezkedésbe belekerült egy áruló, Boros Sándor, az tájékoztatta a pártot s a szekuritátét. (Szabó Zakariás, Szilágysomlyó)
Ám a létezés törvénye: a fények kialusznak. A fellobbanó tüzeknek el kell hamvadniuk. Ám azok a tüzek, melyek a lelkekben lobbantak fel, látatlanul is égnek, éghetnek tovább. Erdély s a többi utódállam népe akkor sem feledkezett meg ?56-ról, amikor emlékezni is b?n volt. És ?k emlékeztek. S a szívük tovább is azok felé dobogott, akik ezt a csodálatos téli hajnalt, téli ébredést, fagyban való virrasztást felvállalták, és akik sorsukkal is fizettek ezért. Egy lángot, egy gyertyát el lehet oltani, de láng mindig lesz, láng, amelyik fellobban, fellobbanhat itt vagy ott. S a szívekben rejt?zköd? lángot nem fújhatják el, nem olthatják el a szelek sem, legyenek bármily vadak, bármily tép?k is.
Még akkor sem, ha a bosszú majd minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen lesz.
Gazda József
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép