Él? múlt: Elrabolt esztend?k

2006. november 11., szombat, Archívum 2003–2007

7.
A magyar kiugrás
Végiggondoltam elrontott nemzeti életünk négy évtizedét. 1918: Trianon. 1947: újabb Trianon. Három és fél millió magyar egyéni sorsában szakadatlanul zajló végzetes dráma. Eszembe jutott, amikor 1947-ben egy pohár bor mellett a párizsi békeszerz?dés aláírása után a Mátyás király téri Éget? vendégl?ben beszélgettünk Ferencz Lajos jogásszal jöv?beli kilátásainkról.
Ki vagyunk szolgáltatva a szovjeteknek és szomszédainknak még jobban, mint voltunk 1918-ban - mondta Lajos.
? akkor Szolnokon városi kultúrtanácsos volt, de székelyföldi születés?. Versei is jelentek meg. - Az, ami volt, nem térhet vissza. Egy társadalmi igazságosságra törekv? rendszer tagjai lettünk - mondtam én.
Még kegyetlenebb id?k fognak nyakunkba szakadni - replikázott Lajos.
Meglátjuk, ha élünk - zártam le ezt a kérdést. Arról nem érdemes vitázni, mi lesz, de arról igen, mi volt, mi az, ami velünk megtörtént, amit tettünk, jól, rosszul. Hátha lehet bel?le tanulni.
Új kérdésre tereltem a beszélgetést. Felvetettem a szovjetellenes háborúból elmulasztott kilépést 1944. március 19-én és a sikertelen kiugrást 1944. október 15-én. A begyemben volt a szégyenteljes kudarc, de az el?zmények is.
A magyar politikát a második világháború periódusában nem lehet elmarasztalni azért, hogy a háborútól nem tudta az országot távol tartani. Magyarország egyrészt katonai, geopolitikai helyzeténél fogva, másrészt trianoni területi veszteségei egy részének visszaszerzése miatt sem maradhatott semleges. Legfennebb azt róhatjuk fel politikusainknak, hogy taktikai lépéshibákat követtek el: egyrészt igen korán belevitték Magyarországot a háborúba (1941 nyarán), másrészt elmulasztották az alkalmas pillanatot a kiugrásra. Pedig 1944 tavaszán, március 19-én a történelem tálcán kínálta fel Magyarországnak a tengelyhatalmaktól való elszakadás lehet?ségét és a kilépést a Szovjetunió elleni háborúból. Köztudott, hogy a szovjet hadak 1944 tavaszán elérték a Dnyeszter vonalát, és Ia?i térségében Kelet-Közép-Európa sorsát megpecsétel? harcok alakultak ki. Olaszország már 1943-ban szakított a hitleri Németországgal, Románia is fegyverszüneti tárgyalásokba kezdett a szövetségesekkel. Elterjedt, hogy Hitler elveszítette a háborút. A megszállás elégséges ok volt, hogy a kormányzó, a Kállay-kormány felmondja a szövetséget a hitleri Németországgal, és a magyar honvédség szembeforduljon vele. Frissen emlékszem negyedéves egyetemi hallgatóként mindazokra a kezdeményezésekre, mind a polgárság, mind a munkásság és értelmiség részér?l, hogy az erdélyi hadsereg forduljon szembe a német megszállókkal. Igaz, hogy a hatalmas német hadigépezet eltaposta volna az ellenállást, de ideig-óráig feltartóztatja a német felvonulást a Kárpátoktól keletre húzódó arcvonalra. A szembefordulás elmaradt, mert éppen az erdélyi hadsereg parancsnoka távol maradt a társadalom jelent?s rétegeiben szervezked? antifasiszta front támogatásától. Természetesen, a német megszállással való szembefordulás nagy emberi és anyagi áldozatokkal járt volna, de nem nagyobbal, mint a németek oldalán végigharcolni a háborút a fegyverletételig. A második világháborúban Magyarország emberveszteségét egymillióra szokták becsülni (halottak, nyugatra menekültek, emigránsok, az utódállamokban tömegesen kivégzettek), a hitleri Németországgal való szembefordulás sem került volna nagyobb emberáldozatba. De megszabadultunk volna a kollaborálás vádjától a zsidók elhurcolásában. Elvesztettük volna a visszaszerzett területeket (így sem tudtuk megtartani), de nem ragasztották volna ránk a ,,Hitler utolsó csatlósa? bélyeget, amelyet a béketárgyalásokon és azután is ellenségeink folyton a szemünkre vetettek. Minden valószín?ség szerint az antifasiszta nagyhatalmak értékelték volna áldozathozatalunkat, hozzájárulásunkat a háború megrövidítéséhez.
Kommentálva az elmaradt március 19-i kiugrást, azzal érveltek, hogy nem volt alkalmas az id?, mert a szovjetek még messze voltak. Az igaz­ság az, hogy október 15-én sem tudták a kilépést a szovjetellenes háborúból végrehajtani. Amikor lépni kellett volna, a magyar politika és a honvédség vezet?i nem álltak hivatásuk magaslatán. A márciusi kiugrással sem szakadt volna több szenvedés népünkre, mint a még egy esztendeig tartó háborúban, és nem omlott volna össze sem a közigazgatás, sem a gazdaság.
Ezzel egyetértett Lajos is. Közös élményünket idéztük emlékezetünkbe lényegében 1944. március 19-r?l a Gábor Áron Diákotthon sarokszobájából. Én tele voltam reménységgel, Lajos kevésbé. Azzal váltunk el, hogy legközelebb, amikor hazajön, megkeres. Sajnos, többet nem találkoztunk. Lajost fiatalon elragadta a halál. Látnok volt, jóslata beteljesedett.
A törvényszéki fogházban
A fogdában már nem volt hely az új letartóztatottak számára. Azokat az el?zetes letartóztatásban lev? polgárokat, akiknek ügyét kivizsgálták, de a bírósági tárgyalást még nem tartották meg, átszállították - köztük engem is - a Budai Nagy Antal utca elején, a törvényszék udvarán álló kétemeletes, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült megyei törvényszéki börtönbe. Az els? emeleten egy négyágyas cellába tettek be három társammal, köztük egy fiatal kolozsvári jehovista munkással. Sovány, vékony csontú, alacsony, huszonöt év körüli ifjú volt, a világ végét váró, minden világi hatalmat tagadó hív? lélek. Másodszor tartóztatták le. Csodáltam er?s hitéért. Nyugodt, becsületes ember volt. A Biblia volt mindene, a Biblia tanításához viszonyította az erkölcsöt, tudományt, egyszóval mindent.
Cellatársaimtól tudtam meg, hogy letartóztatták László Dezs? kolozsvár-belvárosi református lelkészt, Molnár Dezs? monostori református lelkészt, Jordáky Lajos volt egyetemi tanárt és dr. Dobri János református teológiai tanárt. Itt majdnem mindennap kivittek egy fél órára leveg?zni a börtön mellett létesített sétálórekeszbe.
A Budai Nagy Antal utcai törvényszéki fogházban börtönrezsim volt. A vakszemüveg elt?nt. A fogház?rök a tisztálkodási és vécéztetési program lebonyolítására szabadon engedték ki egy nap egyszer, reggel az el?zetes letartóztatásban lév? polgárokat. Itt ismertem meg a küblit, románul tinetát, a szükségletek végzésére napközben használt edényt. Ez deszkafed?vel ellátott, puttonyhoz hasonló faedény. Nem adtak azonban toalettpapírt. Erre a célra el?bb zsebkend?inket, azután ingeinket téptük szét, és minden ruhadarabot, amit nélkülözni lehetett. A sétálórekeszbe nagy level? török tubarózsákat ültettek. Mikor az ?rtoronyban a fegy?r nem látta, másfelé bámult, egy-egy levelet letéptünk, és azzal is helyettesítettük a toalettpapírt.
A mi cellánkban kopott, börtönmúzeumi tárgynak is beill?, még talán a Monarchia idejéb?l visszamaradt kübli volt. Falai húgy- és emberiürülék-b?zzel átitatva. A feny?fa - köztudott - nagyon szívja magába, és meg?rzi a benne tartott bármiféle matéria szagát. A fed? pedig nem zárt hermetikusan, és klórt sem adtak kimosásához, fert?tlenítéséhez.
A húgy és emberi ürülék viszont állandóan árasztja a b?zt, egyik reggelt?l a következ?ig tömény b?zzel kevert leveg?t szívtunk, s a reggeli kimenés után kezd?dött minden elölr?l.
Itt is ugyanazt az ételt kaptuk: turtoit, árpakását, burgonyát, káposztát, néha paszulyt, kétszer-háromszor vágóhídi hulladék húst, ugyanazt a mennyiséget, mint a fogdában, csak más szervírozásban. Hordóban vagy cseberben hozták közb?ntényes rabok, akik a konyhai munkát végezték. A tálaló (polonicar) a megállapított ételmennyiséget levesmer?vel, egyetlen merítéssel töltötte egy kis tálba, amelyet a fegy?r nyújtott be a kisajtón a cellába.
A fölöttünk lev? emeleten kis büntetésüket tölt? közb?ntényes n?k voltak bezárva. Ideges, szitkozódó, kellemetlenül éles kiabálással hívták fel magukra minduntalan a figyelmet. Oda-odamondtak még a fegy?rnek is, aki itt rendszerint n? volt.
Szeptember 15-én nem lehetett nem gondolni a tanév kezdetére. Elfogott az emlékezés, ostromoltak az emlékek, szépek és bántóak.
Középiskolai tanulmányaimat - már elmondtam - a státusgimnáziumban végeztem. Az egyház rajtam tartotta segít?, véd? kezét, s bontakozó eszmélkedésem útján a krisztusi tanítások és a keresztény erkölcs vezetett. Az államhatalomról nem mondhatom el ugyanezt. A szül?i házban az adóvégrehajtók foglalásokkal és büntetésekkel magyarázták a törvényt. A gimnáziumban pedig tanár és tanuló egyformán kiszolgáltatottjai voltunk a hatalom mindenfajta diszkriminációjának (a felvételi és érettségi vizsgákat idegen, többségi tanárokból álló bizottság el?tt kellett letenni, önképz?kört, magyar ifjúsági szervezeteket nem engedélyeztek, egyedül a Mária-kongregáció létezett stb.). Magunkra maradva, állandó fenyegetettség közepette, minden irányítás nélkül kerestük azokat az utakat, amelyeken haladva helyzetünket megismerhetjük, tudatosíthatjuk.
Az ifjúsági szervezetekre pedig nagy-nagy szükség lett volna. Azok feladata lett volna részben a társadalmi és m?vel?dési kérdésekben való tájékoztatás; ahol az iskola abbahagyta, ott kellett volna az ifjúsági szervezetekben továbblépni. Ez hiányzott. Jókai, Gárdonyi történelmi regényeit olvasgatva, régi, eldugott térképeket nézegetve, millennium el?tti történelmi m?veket, édesapám múlt századi olvasókönyveit böngészve állt össze bennem nagy hézagokkal a kép, kik vagyunk, honnan jöttünk, és merre? A korunk társadalmában való eligazodásra kés?re kaptam meg a lökést. Az, aki kinyitotta szemem, Szentmiklósi Ferenc tanár volt Gyulafehérváron. Az történt ugyanis, hogy véletlenül kezembe került Szabó Zoltán Cifra nyomorúság cím? szociográfiája a Cserhát, Mátra, Bükkalja népének életér?l. Megdöbbentett. Szentmiklósi nem tanított engem, mégis hozzá mentem élményemet elmondani és megbeszélni. ? aztán a népi írók: Illyés, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Féja Géza, Veres Péter, Németh László felé irányított.
A törvényszéki börtöncellában a per, illetve a tárgyalás is nagyon foglalkoztatott. Sorsdönt? eseményként meredt elém. Visszaidéztem, ismételten átgondoltam a kihallgatásokat. Hat hónap múlt el letartóztatásom óta. Ebb?l mind­össze másfél hónapig tartott a kihallgatás, a többi négy és fél hónap önemészt? tépel?désben telt el. Nem jelentettem fel a barátomat egy tanulmányért? Elolvastam egy-két általuk rendszerellenesnek min?sített költeményt? Ezért perbe fogni és börtönbe zárni valakit? Sehogy sem fért a fejembe! Életemet akarják elrabolni.
Nyilvános vagy zárt lesz-e a tárgyalás? - kérdeztem aztán magamban. Ahogyan akkor mondták: ,,kirakatpert? rendeznek, vagy zárt ajtók mögött kiosztják kinek-kinek az éveket? Mindkét peres eljárást alkalmazta a kommunista osztályharcos igazságszolgáltatás. Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök ún. hazaárulási perét a nyilvánosság kizárásával tartották, mert a hatalom félt attól, hogy a vádlottak vallomása leleplez? és vádló lehet ellenük.
Azok után a megmozdulások után, amelyek az októberi magyarországi forradalom nyomában Kolozsvárott támadtak, várni lehetett, hogy nekünk nyilvános pert rendeznek. Sem a Szovjetunió, sem a ,,testvéri szocialista országok? kis és nagy kommunista diktátorai nem bocsátják meg Nagy Imrének és a magyar népnek az ?56-os októberi forradalmat. Hadbírósági tárgyalás? A forradalomtól megrettent kommunista hatalom támadásra lendült, hogy megfélemlítsen mindenkit, bosszút álljon a forradalomért, noha a tettek, amelyekért felel?sségre vonnak, távolról sem olyan súlyosak, amilyen mértékben szándékosan felfújták. De hát példát kell teremteni, elrettent? példát.
Gazda Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-11-11: Archívum 2003–2007 - :

Él? múlt: A mi 1956-unk

2006-11-11: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás