
Fegyverropogástól fegyvernyugvásig
,,Nem sokaság, hanem lélek,
S szabad nép tesz csoda dolgokat”
(Berzsenyi Dániel)
A lángok szétterjedtek, de a harc, a forradalom fegyveres küzdelme Budapest utcáin - s kisebb-nagyobb fellobbanásokban az ország más részein is - folyt tovább. A Corvin közben, a Széna téren, a Fehérvári úton, Csepelen és szerte a Duna két partján fekvo óriási városban mindenfelé. Harcban állt a munkásság, harcban állt a fiatalság. Minden perc újabb és újabb életeket követelt. És voltak harcosok a barikádokon, a kapualjakban, az épületekben, az ablakokban, fiúk és lányok, férfiak és nok, akik életre születtek, boldogságra születtek, és meghaltak inkább, mintsem hogy gyalázatban kelljen élniük. Minden puska mögött egy-egy ember, aki tudta a veszélyt, de nem törodött vele. Mert bajban van a haza, és mert: Kossuth Lajos azt üzente, és - talán nem is tudták sokan, hogy miért - valamiért, aminek még az ízét sem ízlelték meg az akkori 14, 15, 16, 18 és 20 évesek, s ami számukra csak annyit jelentett, hogy nem ez, ami itt van, hanem valami más, valami szebb, valami jobb.
Hát: folyt a harc még egy ideig Budapest utcáin. Harcolt a nemzet a betolakodók ellen, harcolt saját zsarnokai ellen. Egy eszme ellen, egy rendszer ellen, egy embertelen társadalom ellen. Óriási vérveszteséget okozva önmagának, és hatalmas veszteségeket a másik félnek. Az oroszoknak, ávós alakulatoknak. Budapest utcái kilott tankokkal voltak tele. Hiszen: ellenük már megvolt a forradalom hatékony fegyvere, a Molotov-koktél. A benn ülok - az ellenséges hadsereg katonái - szinte tehetetlenek voltak ellene. És: a forradalom óriási sikereket ért el az ellenük való harcban.
Elég megrendíto volt látni a romokat, mennyire szét volt love a város. Édesapám elvitt, amikor az oroszok megígérték, hogy kivonulnak. Részben kivonultak, voltak orosz katonák, akik átálltak. Talán nem volt sok… Édesapámmal a jugoszláv követség elol néztük, ahogy vitték a sebesültjeiket. Láttam egyet, akinek a szeme be volt kötve, véres volt a kötés, gondoltam, az biztos, megvakult… Voltak kis sírok, ahol mi laktunk, a Kodály köröndnél, nem voltak mélyek, a lábak, kezek kilógtak, egyszer megbotoltam egy kézben, mely kilógott, nem vettem észre, a hétéves gyerekre nagy benyomást tett ez. (Muray László, Budapest - Boston)
Október 26-án végigmentem a Körúton gyalog, több helyen rengeteg megégett orosz volt, akin átment a tank. Tele volt testekkel, szétlott tankokkal meg szétlott páncélkocsikkal a város. Olyan volt, mint a második világháború utáni Budapest. Úgy nézett ki a Körút. Akkor már az épületek is meg voltak rongálva, de még nem úgy, mint majd november 4-e után. Föl voltak szedve a macskakövek az egész városban. Foleg a Körúton, ahol lehetett, fölszedték a köveket, hogy a tankok ne jöhessenek be. Azokon nem tudott átmenni. És láttam több tankot ott, a halottak között is. Az is volt sajnos elég sok, voltak, akiket ott temettek el a Baross utcában, ezeken a kis tereken. (Kindernay István, Budapet - Genf)
És ekkor Nagy Imre megegyezett a szovjet csapatok kivonásáról, a harci cselekmények beszüntetésérol. Az elkövetkezo - 27-e utáni napok - fo eseménye: a szovjet kivonulás. És: hogy megnyugszik a város.
Na és - 28-án gyoz a forradalom. A Zrínyi Akadémia parancsnokságával akarták aláíratni, gyalogságilag akarták megtámadtatni - 400 tiszttel - a Corvin közt. Nagy Imre azt mondta, hogy: Kérem, ha megtámadják a Corvin közt gyalogsági magyar katonasággal, én lemondok. Ez volt a töropont, amikor gyozött a magyar forradalom. (Hóka Erno, Budapest - New York)
A nép elkezdte maga irányítani a sorsát. A hatalmat mindenütt átvették a Nemzeti vagy Forradalmi Bizottmányok, a rend fenntartását a nemzetorségek, a régi hatalom képviseloi elmenekültek vagy rejtekhelyeikre vonultak.
Harmincadika volt az a nap, amikor Nagy Imre miniszterelnök magához hívatta Andropov nagykövetet, és felmondta a Varsói Szerzodésben való részvételt, és követelte tolük, hogy az orosz katonák hagyják el Magyarországot. Aznap elindultam öt egyetemista társammal Gyor felé, gyalog, vonat nem volt, Bicskéig gyalog mentünk, de úgy, hogy Török Bálint s Budaörs között már gyuru volt, teljesen zárva az oroszoktól, és csak a parasztok vezettek át bennünket a sorok között. Bicskén odaálltunk a templom elé, kijöttek öregasszonyok, mondtuk, hogy Pestrol jövünk, adtak egy ágyat, aludtunk tovább, s Biatorbágytól volt egy vonatszeru, valami mozdony, Gyorig elmentünk, ott aludtam, onnan elmentem, hazagyalogoltam. (Nagy Iván, Budapest - Berlin)
Pest. 28-29-30-án és november 1., 2., 3-án a mi kezünkön volt. A forradalmárok kezén. Gyozött a forradalom! (Bene Ferenc, Budapest - Sydney)
Akkor itt örömmámorban úszott Budapest meg az egész ország. Azt hittük, hogy na, most itt valami megindult, s gondoltunk ’53-ra is, hogy akkor, ’53-ban is volt egy ilyen levegovétel, és egy kicsit föllélegzett a nemzet, hogy ez most folytatódik. (Bokros Béla, Budapest)
Öröm volt, mámor volt, és csend volt. Vihar elotti? Akkor még mit sem lehetett tudni. De csend volt. Mélységes nagy csend. S a lelkekben megnyugvás, elégedettség. Valahol visszanyerte a nemzet a maga már-már elveszített méltóságát, s ha nem is lehettek boldogok, hiszen annyian voltak, akik halottaikat gyászolták, vagy akik sebeiket ápolták, és fájt mindenkinek az a nagy-nagy veszteség, melyet a Város, az ország szenvedett el, a szétlott épületek, a feltúrt utcák s az egész társadalomra ránehezedo nincsen! De mégis, hinni lehetett az újrakezdésben.
Jött a halottak napja. Megyek a körúton megint, s az ablakok ki vannak mind világítva gyertyákkal, égo gyertyákkal. Halottainkért! (Okolicsányi Lajos, Padova)
Ám gyultek, lassan gyultek a felhok az égen.
Szörnyu hajnal
,,A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel labdázott az égre.”
(Vörösmarty Mihály)
Hajnal volt, és szörnyu volt. Szörnyu hajnal! Szent Bertalan hajnala! A döbbenet, a kétségbeesettség hajnala! Az ál-lelku ,,szövetséges” lépett. És rá jellemzo módon, hazugsággal, félrevezetéssel lépett. Bejelentette elozo este a szovjet csapatok teljes kivonását Magyarországról, tárgyalni óhajtott errol a magyar kormányküldöttséggel, aztán nem tárgyalt, elobb letartóztatott, majd támadott. Hátba támadott. Gyilkos kegyetlenséggel rontott rá egy népre, mely ki merészelte nyilvánítani az akaratát, meg merte mutatni az arcát. Mely a maga lábára akart állni. Mely megvívott egy forradalmat, s egy nemzetként vallotta meg, hogy a Marx és Lenin nevével fémjelzett szocialista diktatúrát nem akarja tovább. Hogy valami mást akar! Függetlenséget akar. Ki akar szakadni a szovjet uralom alól. Hogy szabad nép akar lenni! És a Szörny, a lánctalpas szörny vérrel fröcskölte be a nemzet tiszta arcát. Durva eroszakkal gázolt át annak szándékán, s emberhullák újabb ezrein át eroszakolta rá magát a népre, mely nem akarta ot.
Igen! A magyar történelem egyik legszörnyubb napja virradt a nemzetre.
Ám a nemzet még megpróbálta a reménytelent. Megpróbált szembenézni a reménytelennel. A forradalom véget ért. És elkezdodött a magyarság harca a szabadságért.
A magyar nemzet újabb szabadságharca!
Valami hallszott! Hajnali fél négy, fél öt körül hallottam valami lövést. S mert napokig csend volt, rögtön felültem, s bekapcsoltuk a rádiót, s akkor volt Nagy Imrének a segélyhívása, ki a világba. Megint bejöttek az oroszok. Olyan borzalmas volt ez a segélykérés. Mondtam, Istenem, mit fognak ezek velünk tenni?! (Erdélyi Pálné, Budapest)
Húsz évig volt rossz álmom attól, amit akkor átéltem. Olyan dübörgést életemben nem értem! Kaliforniában jártam egyetemre, átéltem több földrengést, de ez nagyobb volt, szörnyubb volt, mint egy földrengés. A tankok az utcákon, az épületek remegtek, erre ébredtem fel. (Muray László, Budapest - Boston)
Kiugrottunk az ágyból. Ágyból? Hát ruhástól. Inkább leugrottunk. És rohantunk ki, hát dörgött minden. Szóval, egész hajnal, kimentünk a Kupa utca felé, és aknavetovel lotték a területet. Aztán késobb, a reggeli órákban, úgy nyolc óra felé bementünk, mert elfogyott a loszer, és kocsival mentünk be, vittünk a srácoknak loszert, és a Vajdahunyad utca 35-be mentünk el. És itt az épületnek az utcafrontján csapott be a lövedék, s abban a pillanatban összecsuklottam, erre nagyon határozottan emlékszem, összecsuklottam, s teljesen tárgyilagosan átfutott az agyamon: na, én mostan meghalok. De a következo pillanatban fölugrottam, s bementünk a garázsba, s itt hirtelen kaptam egy kötést, kihívták a mentot, s bevittek a Péterfy Sándor utcai kórházba. Hát mentot? Egy valamiféle kocsit, ami éppen jött. Aknaszilánk, a gerinctol egy centire. Gondviselés. Még lesz további gondviselés is. (Wittner Mária, Budapest)
Nemigen aludtunk aznap éjszaka, a rádiót hallgattuk, és hajnalban, sötét hajnalban hallgattuk a segélykéro szózatot, de akkor már a lövések zaja is kisvártatva felhangzott a város különbözo pontjairól. (Buda Ferenc, Debrecen)
A szovjet csapatok megkezdték a nagy inváziót, hát akkor szörnyu harcok voltak. (V. Z., Párizs)
Két hadsereg és három hadosztály tört rá Magyarországra. Minden hadseregben kilenc hadosztály van, vagyis 21 hadosztály jött be. Minden hadosztályban 12 000-13 000 katona. Tehát több, mint 250 000 katona jött be, és 3000 T75-ös tank, ez volt a legmodernebb tank abban az idoben az oroszoknál. Biztosra mentek. Több mint kétszer akkora erot hoztak be ide az oroszok ’56-ban, mint ami ment most Irakba. (Pongrácz Ödön, Budapest)
Már szétlotték november 4-én a foutcát, kirakatokat, s az égvilágon mindent, kiraboltak, elvittek mindent. Ágyúval szétlotték a laktanyát meg a városnak a középpontját. Délelott tíz órakor már megint az utcán volt a harmincezer ember, s a város központjában vagy harminc tank állt. Leeresztett csovel, s az emberek felkapaszkodtak a csövekre, s köpködtek bele az ágyúnak a csövébe. Ilyen csodálatos egységet én nem hiszem, hogy még egyszer ez a magyar nép produkál. Azt szokták mondani, a legmagyarabb város Sopron. Az, aki fogta magát, s kivívta a maga függetlenségét. Hát nem csak az. Sok legmagyarabb város van. Ilyen volt akkor Békéscsaba is. (Fekete Pál, Békéscsaba)
És ilyen volt az ország. De hiába. Te, kis nemzet, nem gyozhettél az akkori világ legnagyobb hatalma ellen.
Amikor ez a november 4-i támadás ért bennünket, közülünk négyet agyonlottek. Mi is adtunk nekik, mert fel voltunk állva a vasúti töltésnél, ott akartak bejönni a fuzfoi gyártelepre. Olyan túleroben voltak, hogy nem tudtunk tovább ellenállni, és akkor bekerítettek bennünket, és a pártházba bevittek tizennégy napig, vinni akartak ki Ukrajnába. (Brenner Imre, Fuzfo - Veszprém)
Itt nem egy nép támadott egy másik népre, hanem egy embertelen hatalom mutatta meg: ekkor, ebben a történelmi pillanatban itt más nem történhet, csak az, amit o akar. És újra folyt a vér a pesti utcán, újra folyt a vér Magyarország földjén, a városokban, a falvakban, az országutakon, mindenütt, mindenütt, ahol valaki ellen mert állni. Még négy-öt napig folytak a harcok, a Mecsekben még januárban is voltak ellenállási gócok, de mindhiába, mert a szörny felülkerekedett. És elkezdodhetett a bosszú.
(x)