A kovásznai helyi tanács jóváhagyta a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont és a tündérvölgyi sikló közötti öt kilométeres útszakasz felújítására vonatkozó műszaki dokumentációt.
Az útjavításra — mely a Ştefan cel Mare és a Mihai Eminescu utcát érinti — a kormány tartalékalapjából hatmillió lejt kapott a város. Lőrincz Zsigmond polgármester elmondta, hogy az út rendbetétele után javasolni fogja a helyi tanácsnak, hogy a Tündérvölgyben a szívkórház és a sikló közötti szakaszon a 7,5 tonnánál nagyobb súlyú gépkocsikra rójanak ki útadót. Ezt a pénzt az út karbantartására fordítják, ugyanis a város költségvetéséből képtelenség a rönkszállítással okozott károkat helyreállítani. A szívkórházon alul olyan sorompót állíttatnak — mondotta —, amely alatt a nehéz gépkocsik nem férnek át, így kénytelenek lesznek a Hankó völgyén keresztül vezető terelőutat használni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.