Helyi és országos szinten a vérközpontok felelevenítik az egykori együttműködést a Vörökereszttel. Háromszéken első közös megnyilvánulásukat mára tervezik, amikor véradókat toboroznak Sepsiszentgyörgyön. Ha az akció sikeres, kiterjesztik az egész megyére.
Jelenleg naponta tízen, tizenöten jelentkeznek véradásra a megyeközpontban, ez kétszer annyi, mint öt esztendővel ezelőtt, mégsem elég. A megye kórházaiban felhasznált vérkészítmények innen származnak, itt, helyben nincs is hiány, de gyakran műtenek háromszéki beteget az ország nagy klinikáin, ahová vért kell küldeni, és néha nem tudjuk kiszolgálni a megrendelőt — tájékoztatott dr. Andy Rosin, a megyei transzfúziós központ igazgatója. Emiatt mozgósítják a lakosságot, és azért fogtak össze a Vöröskereszttel, mert a vérközpont személyzete nem lenne elegendő a népszerűsítő munkára is. Ma reggel 8 órától a vérközpont gróf Mikó Imre utcai székházával szemben, a Vöröskereszt sátrában tájékoztatják az arra járókat az akcióról, és felkínálják a lehetőséget, hogy már ma vért adjanak. A jelentkezőnek segítenek az egészségi állapotra vonatkozó kérdőívek kitöltésében, vérnyomást mérnek, és ha megfelel a véradásra (betöltötte a 18 évet, 50 kg fölötti a súlya, nem krónikus beteg, aznap nem cigarettázott és zsiradékmentes reggelit fogyasztott), bekísérik a központba, ahol szakemberek várják, és további gyorsvizsgálat után elvégzik a vérvételt. A véradót távozás előtt sült kolbásszal kínálják, átadják neki a hét ebédjegyet. Ezután következik a vér alapos minőségi vizsgálata, bármilyen gyanú esetén a mintát megsemmisítik. A nők évente háromszor, a férfiak négyszer adhatnak vért, aki egy korábbi beavatkozás során vérkészítményt kapott, nem lehet véradó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.