És akkor megpihent. Látta, hogy minden, amit teremtett, szép és jó. Végigpásztázta a világot. Béke és csend uralkodott mindenütt. Azonban O többet szeretett volna látni. Át akart hatolni a világon, és behatolni a Földbe. Az összes bolygó közül a Föld állt a legközelebb mennyei szeretetéhez. A Földön pedig kettot mindennél jobban szeretett. Kettot, akiket az O képére teremtett, hogy méltók legyenek a Föld uralására. Sot, annyira közel álltak a szívéhez, hogy úgy döntött, az új Földre nem ad kígyót. Így semmiképp nem kell majd fájdalmas ítéleteket hoznia. Nem lesz csábítás, nem lesz bun, de lesz földi Paradicsom, és lesz végre Élet...
És akkor rátekintett a Földre. Könnycseppek jelentek meg az arcán. És ismét végzetes kérdéssel kellett megszólítania szolgáját: ,,Mit cselekedtél?” De Éva ezt nem hallotta már, mert egy Kövér Ember és egy Kis Fiú vért okádott Keleten. És a vér rémiszto halotti beszéde hallatszott Hirosimából és Nagaszakiból. És ez csak a Kezdetek Kezdete volt.
Nem bírta nézni Keletet. Ennyi Sátántól eredo, emberemészto, ádáz gyulöletet nem tudott még O sem megérteni. Pedig már végignézte egyszer az elkárhozást. De akkor a kígyót okolta mindenért. A romlást, a rothadástól terjengo buzt mind-mind a kígyó szavai után tapasztalta. És most... Pihenni szeretett volna. Pihentetni akarta fenséges szemeit az emberen. De már túl késo volt. Elölrol kezdodött minden. És nem kettovel, hanem 6400 millióval. 6400 millió. És mind beteg. Mind kárhozott. Mind pogány. És mind ember.
Próbálta megnyugtatni magát, hogy talán ha Nyugatra tekint. Még ha ott új Bábelt építenének is, még akkor is megbocsátana. Megengedné, hogy betekintsenek az O országába, és csak annyit kérne cserébe, hogy...
De gondolataiba mély mordulás hasított: V2 rakéta száguldott végig az égen, s leértekor több száz Életet követelt magának. Csípos, perzselt hússzag jött a kéményekbol. A hamulepel alá ereszkedve is alig tudta kiolvasni azt a két agybomlasztó vészszót: Auschwitz-Birkenau. Nyugatabbról pedig két torony, két hatalmas ikerépület ragadta meg tekintetét. Mire azonban közelebb került, már csak por és hamu, vér és méreg telepedett le a tornyok helyére.
Zokogni kezdett. Mélységes fájdalmat érzett, amiért hagyta, hogy felfedezéseket tegyen az ember. El kellett volna titkolnia, hogy habár a Teremtés Koronája, soha nem lesz elég értelmes ahhoz, hogy ne ártson magának. Meg kellett volna védnie. Az is lehet, hogy a Paradicsom nem adott elég jót neki. Esetleg, ha még lenne ido. Esetleg akkor elküldhetné az O Fiát.
Egy hangra lett figyelmes. Valaki kiáltott: Isten, áldd meg a magyart! De mire tekintetét a lágy hang felé fordította, katonák jöttek elo, és a templomajtó elott 1956 lövéssel véglegesen elhallgattatták az embert, aki talán az utolsó volt az igazak közül.
Lehunyta Isten a szemét, és többet már nem sírt. Elvégeztetett az O dolga. És akkor egy tiszta, milliónyi szélcsengot felidézo hang érintette meg Mennyei Lelkét: Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
És a hetedik napon a Mi Atyánk újra megbocsátott.
Jarosevits Edina
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.