Karácsony: Elrabolt esztend?k

2006. december 23., szombat, Archívum 2003–2007

A tankönyvper
A tankönyvper olyan jelenség volt 1958-59-ben a romániai magyar és más nemzetiségek elleni kultúrpolitika beindításában, mint az úszó jéghegynek a tengerb?l kiálló része. A mélyben már beindult, és hosszú távlatban el? volt irányozva az egyetem, a magyar tannyelv? és más nemzetiségi iskolák, a sajtó elleni aknamunka, intézményeink összezsugorítása, a magyar nyelv és kultúra teljes megsemmisítése. Állításomat igazolja az alábbi idézet a Vörös Zászlónak, az RMP Magyar Autonóm Tartományi Bizottsága és a Tartományi Néptanács lapjának a Kézdivásárhely rajon részére 1959. július 7-én megjelentetett s szabadulásom után kezembe került különkiadásából: ,,Ahol gyengül a kombativitás, ott becsempész?dik a különböz? köntös? burzsoá ideológia, melynek legismertebb formája a polgári nacionalizmus. Ez nyilvánult meg elég er?teljesen a magyar nyelvtankönyvek szerkesztésében. Néhány elvetemült nacionalista elem, Gazda Ferenc, Fejér Miklós, Nagy Jen? nacionalista-soviniszta nézetek becsempészésével akarta megfert?zni tanulóink öntudatát. A párt és a nép fölfedte ellenforradalmi tevékenységüket, s megbüntette ?ket. Az eset arra int, hogy ezután még határozottabban fedjünk fel minden olyan megnyilvánulást, mely árt a kommunista nevelés, a szocializmus ügyének. A pedagógusok elítélték Gazda Ferenc, Fejér Miklós, Nagy Jen? ellenforradalmi tevékenységét. De egyes tanítók nem elég határozottan mondtak ítéletet. A nacionalisták tevékenységét egyszer?en csak elhajlásnak tekintették. Ez arra int, hogy még fokozottabban tanulmányozzák a tudományos szocializmust… ez szükséges, mert a nemzeti elszigetel?dés érezhet? volt Kézdi rajon egyes iskoláiban.” Majd nagy fekete szedéssel: ,,Még jobban meg kell er?síteni a román és a magyar tanulók közötti kapcsolatot, melynek legjobb eszköze a magyar tanulók részére a román nyelv elsajátítása. S els?sorban a tanítóknak kell elsajátítaniuk a román nyelvet.”
Egy reggel a program után, miközben sebeim gyógyítgattam, váratlanul egy ágyat tettek be a cellába. Nemsokára jött az is, akinek kiutalták. Egy nálam id?sebb, 50 év körüli, tiszta szürke ruhába öltözött férfi. Els? tekintetre az volt a benyomásom, hogy tanár. Mikor bemutatkoztunk (nevét elfeledtem), és beszédbe kezdtünk, mondta is, hogy bánsági, temesvári némettanár. Részt vett a német tankönyvek szerkesztésében, s azok ügyé­ben hozták Bukarestbe. Részletekbe nem merültünk. Én röviden elmondtam, hogy kolozsvári vagyok, s ugyancsak középiskolás tankönyvekért vagyok itt. Még aznap elvittek engem ebb?l a cellából. A temesvári tanárt addig, amíg együtt voltunk, kihallgatásra nem vitték, hogy ügyér?l részleteket tudhattam volna meg. De azután meditálva a tankönyveken, kezdtem összefüggéseket keresni, s az fogamzott meg bennem, hogy a Szekuritáté az összes nemzetiségi tankönyvet ideológiai vizsgálatnak vetette alá, és végig akar sújtani minden nemzetiségen s nyilván, az anyanyelvi oktatáson.
Sebeim kezdtek begyógyulni. Áthelyeztek az alagsorba, egy teljesen sötét, csak villannyal megvilágított cellába, ahol még a folyosó sem kapott természetes fényt. Egy id?s nyugdíjas és egy középkorú értelmiségi társaságába kerültem. Az ismerkedés során kiderült, hogy mindketten jogvégzettek. Az ifjabb gyakorló ügyvéd volt. Az id?sebb nyugdíjas, zenekedvel? ember, mindig valami klasszikus dallamot dúdolt. A zenem?vészet legnagyobb alakjának Mozartot tartotta. Az ifjabb magas, der?s arcú volt, bal keze hiányzott. Nagyon ismerte az irodalmat. Azt állította például, hogy Vasile Alecsandri zsidó származású. Persze, én nem hittem, de nem is kommentáltam. Az viszont átszaladt az agyamon, hogy ? vasgárdista. Kikérdezett, mi a vád ellenem, amit én nem is titkoltam. Mint ügyvéd ellátott tanácsokkal, hogyan védekezzem. Csudálkoztak, hogy annyi sebhely van a testemen. A verések nyoma - mondtam. Úgy emlékszem, egy hetet ha ültem itt.
A vallatástól az ítéletig
A Malmezonból rövidesen átvittek egy másik fogdába. Itt azokat ?rizték, akiknek a b?nügyi kivizsgálása befejez?dött. Egyedül voltam egy kis egyszemélyes cellában július végét?l november elejéig. A cella a fogda északi felén helyezkedett el, magas nyárfák vették körül. Szabad leveg?re mindig napnyugta után vittek, a nyárfák susogását még hallgathattam, de a napot nem láttam egész ottlétem alatt. A fegy?r nagy ritkán jött leskel?dni. Volt id?m meditálni az ?rült zsarnoki rendszer fogaskerekei között ?rl?d? embermilliók szenvedéseir?l. Most kezdett a maga teljességében kibontakozni a magyarországi forradalom után a nagy támadás a szocializmus úgynevezett hazai felforgató ellenforradalmárai ellen.
Egy délután, november elején kivezettek a cellából, karjaimat hátrafogták, bilincset tettek a kezemre, beültettek egy IMS kocsiba, és visszavittek a Malmezonba, egyenesen a raktárba. Kezemr?l levették a bilincset, aláírtam egy raktárlapot, átvettem a kis b?röndöt, s visszamentünk az IMS-hez. Felszálltam a b?rönddel a kocsiba, a hátsó ülésbe, a karomat hátratéve ismét kezemre kapcsolták az amerikai bilincset. Egy ?rmester kíséretében kivittek az Északi pályaudvarra. Itt az ?rmester felsegített egy fogolyszállításra átalakított teherkocsira. Engem betett a vagon egyik karcer nagyságú zárkájába, a bilincset kezemr?l levette, az ajtót rám zárta, ? meg a b?röndömet magához vette, és beült a fülkébe. Az volt a benyomásom, hogy a vagont egy gyorsárut szállító vonathoz csatolták, amely este elindult útjára. Az éjszakát majdnem megállás nélkül végigutazva, 8 óra körül megérkeztünk Kolozsvárra. Feltételezésem igaznak bizonyult, mert a vonat valóban gyorsárut szállító rapid volt.
November elején már hideg volt, éjszaka dideregtem az egyesben, félig megfagyva szálltam ki Kolozsváron. Két fegy?r várt egy IMS kocsival, akik a törvényszék Budai Nagy Antal utcai fogdájába szállítottak.
A törvényszéki fogdában nem vittek egyszer sem szabad leveg?re. Ültem vagy feküdtem a szalmazsákon, és járkáltam fel s alá. Kértem könyvet, de elutasítottak. Eltekintve a kis egérrel napokon át tartó barátkozástól, a tankönyvper foglalkoztatott. Úgy vettem, ha már Kolozsvárra hoztak, letárgyalják a könyvügyet. Vártam a tárgyalás el?készítését. Kivisznek beszélget?re az ügyvéddel, értesítik a családot a perr?l. Sehol semmi nem mozdult. A fegy?r révén a fogda parancsnokánál kértem kihallgatást. Nem vittek oda sem. A bizonytalanság és meg nem hallgatás nagyon elkeserített. Másrészt arra gondoltam, már be vagyok biztosítva tíz évre, amíg azt letöltöm, addig elrendez?dik a tankönyv ügye is. Igen, igen, csak a két ügy között óriási különbség van. A tankönyvügyben teljesen ártatlan vagyok. Ennek a kimenetelét akartam látni. De egyel?re semmi sem mozdult.
1959. november 26-án reggel, minden el?zetes értesítés nélkül, megjelent a cellában két fegy?r, és átkísért a III. katonai körzethez tartozó haditörvényszékre, tárgyalásra. Útközben Kovács József volt tanítványommal találkoztam, aki meglep?dve nézett rám a két fegy?r között.
A tárgyalásra egy kis szobában várakoztunk. Szóltam az egyik fegy?rnek, vezessen az ügyvédhez, hogy beszéljek vele a tárgyalásról, a perrendtartás ezt megengedi. A fegy?r megmozdulni sem engedett, de az ügyvédnek sem volt bátorsága hozzám jönni. Biztosan nem adtak neki engedélyt erre. Ezzel az els?, általam kitervelt lépés dugába d?lt.
Bekísértek a tárgyalóterembe, amely nem volt nagyobb egy iskolai osztályteremnél. Én a korlát mögött, a vádlottak padján ültem, mögöttem kis távolságra a fegy?r. Utánunk bevonult a három tagból álló bíróság: V?leanu Simion elnök-?rnagy egyenruhában, egy n? és egy férfi ülnök civilben, valamint az ügyész egyenruhában, és a titkár.
Az elnök azonosította személyi adataimat. Utána felolvasták a vádat, miszerint a VI. osztályos magyar nyelvtankönyvben a tanulók tudatának szándékos megfert?zése végett a szótári részben úgy helyeztem el a szavakat, hogy azokkal a rendszert becsméreljem.
A vád felolvasása után az elnök azt kérdezte, elismerem-e a vádiratban foglaltakat.
,,Nem! - válaszoltam. - Nem ismerem el. Az ankéton felvett jegyz?könyv aláírását visszavonom. A vád alaptalan, többszöri kegyetlen veréssel kényszerítettek a jegyz?könyv aláírására.”
Kértem, hogy engedélyezzenek nyelvészekb?l álló szakért?i bizottságot, amely nyilatkozzék, hogy a kérdéses szótári részek rendszerelleneseknek tekinthet?k-e. Úgyszintén kértem, hogy az a személy, aki a szóegyeztetéseket a helyesírási szótárban kikereste, és ellenforradalomra uszító tartalmát értelmezte, jelenjen meg, és tegyen vallomást a tárgyaláson.
Minden írásban tett tanúvallomás vagy vélemény csak akkor érvényes, ha azt a tanú vagy véleményez? a bíróságon él?szóban elmondja. Erre figyelmeztetett a csonka kez? ügyvéd a Malmezonban. Magyaráztam továbbá a bíróságnak, hogy a szótárban nem úgy olvasandók a szavak, mint a vers sorai, minden szó külön önálló cikk. Hiába volt minden er?feszítésem. A bíróság elutasított minden kérést.
Az ügyész vádolt, egyenesen fasisztának bélyegzett. Hogy a tudományok doktora vagyok, tudo­mányos f?kutató, a Román Népköztársaság Akadé­miája nyelvészeti intézetében dolgozom, s ahelyett, hogy tudásom az ifjúság tudományos felkészítésére, a szocializmus ügyének szolgáló szakemberek képzésére fordítottam volna, éppen az ellenkez?jét tettem, a rendszer iránti bizalmatlanság magvait ültettem el a lelkekben. Megátalkodott ellenség vagyok. És hivatkozott az el?z? büntetésemre is.
A kommunisták szótárának minden olyan kifejezését rám olvasta, amivel az ellenséget illetni szokták. 25 évi kényszermunkát kért a fejemre.
Az ügyvéd, sajnos, nem tudta a kérdés tudományos aspektusát véd?beszédében kiaknázni. Megismételte a szakért?i bizottság kiküldésére irányuló kérésemet, de a bíróság elutasította.
A véd?beszéd után V?leanu Simion hadbíró a tárgyalást berekesztette, és kivonult a teremb?l, utasítva a fegy?rt, hogy én maradjak a helyemen. Bátorságot vettem, és fejem oldalt fordítva szétnéztem a teremben. Meglepetésemre egy ismer?st, a Salamon család lányát pillantottam meg a néz?téren a hátsó padban. Szabadlábra helyezésem után megtudtam, hogy a család egyik tagja révén, aki tanítványom is volt, figyelemmel kísérte sorsom, s így volt jelen a tárgyaláson a húga. Magam elé nézve töprengtem: mit határoz a bíróság? Egy jó negyedóra múlva V?leanuval az élen visszatért a kis terembe a bírói együttes. Mindnyájan felálltunk, s az elnök felolvasta a határozatot és az ítéletet:
A kolozsvári Katonai Törvényszék 1959. november 26-án az alábbi, 424-es számú ítéletet hozta:
Egyhangú szavazattal a büntet? törvénykönyv 209. tc. II. bekezdése 2. pontjának a) és b) szakasza értelmében, kombinálva a büntet? törvénykönyv 58. tc.-vel és a 25. tc. 6. pontjával, Gazda Ferenc vádlottat, István és Teréz fiát, aki született 1920. október 25-én a Kézdivásárhely rajoni Haraly faluban, n?tlen és vagyontalan, tanár, az irodalomtudomá­nyok doktora, és akit a kolozsvári Katonai Törvényszék 1957-ben 10 (tíz) évi nehéz börtönbüntetésre ítélt följelentés elmulasztásáért, utolsó lakhelye: Kolozsvár, Cuza Vod? utca 14. szám, a társadalmi rend elleni tevékenységért 15 (tizenöt) évi kényszermunkára és 10 (tíz) évi jogvesztésre, valamint az állam javára teljes személyi vagyonának elkobzására ítéli, fellebbezési joggal.
A fellebbezési kérvényt az ügyvéd el?terjesztette, amit én ott, helyben aláírtam, persze, visszautasították mint megalapozatlant.
Megrendülve álltam az ítélet hallatán. Igazságtalan ítélet! Tizenöt esztend? kényszermunka. Semmiért. Igazságtalan ítélet - szerettem volna odakiáltani a bírói testületnek. Nem tettem, nem volt bátorságom. Pedig nyugodtan mondhattam volna, legfennebb oldalba üt a fegy?r a puskatussal. A félelem karmai között tartott, s az élethez való ragaszkodás és a reménység. Szörny? támadásban volt abban az id?ben a diktatúra, különösen az ideológia területén. Az embertelenség ülte dáridóját. De az élet ígérete nem a pusztítás, a börtön, a nyomor. Vagy az élet ígérete rám nem vonatkozik? Amint így cikáztak agyamban a gondolatok, és a két fegy?r között jöttem ki a tárgyalóterem ajtaján, a folyosón, a levezet? lépcs?nél látom László bátyámat, akit az ügyvéd értesített a tárgyalásról. Én minderr?l nem tudtam. Kértem az ?röket, engedjék, hogy váltsak néhány szót a bátyámmal. Persze, nem engedték. Mintha a temet?be vittek volna, az ortodox katedrális harangjainak zúgása mellett kísértek vissza a törvényszéki fogdába.
Gazda Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-12-23: Archívum 2003–2007 - :

Karácsony: Régi karácsonyok

2006-12-23: Archívum 2003–2007 - :

Karácsony: Bölcs?s bevonulás