
Arra a kérdésre, hogy Harold Pinter A gondnokjának szakadt szereploi, a társadalom peremén vegetáló figurák mibol is rekednek ki - nem elhanyagolható mértékben közös ,,betegségük”, a cselekvésképtelenség miatt -, aránylag könnyu válaszolni: az emberhez méltó életbol. Akárcsak Csehov hosei, ok is akarnak valamit - a novérek, emlékezzünk, el szeretnének jutni vidéki birtokukról Moszkvába… akkor majd ott nekik minden sikerülhet, de tudjuk, soha nem fognak elutazni, állandóan halogatják a ,,nagy utazást”, tragikomédiájuk épp cselekvésképtelenségükbol adódik. A gondnok három hose is akar valamit, Davies - akibol Patkó Éva rendezo not varázsol, az eredetiben s az eddig általam látott eloadásokban fiatal férfi - el akar jutni vidékre az irataiért, hiszen ezáltal legitimálhatná ingatag helyzetét a világban, ráadásul Mick, a háztulajdonos csak így - az iratai birtokában - alkalmazhatná abba a lerobbant házba gondnoknak, ahol jelenleg Aston jóvoltából meghúzza magát. Az öregember az utcáról szedte fel, amikor éppen kirúgták abból a kocsmából, ahol takarítónoként dolgozott. Astonnak szintén tervei vannak, fel akar építeni egy sufnit, hiszen csak ha a sufni elkészül, tud nekilátni annak a feladatnak (a ház tatarozásának!), amiért öccse alkalmazta. Mick terve, hogy átalakíttassa, ,,újjávarázsolhassa” házát, de neki ez, félig-meddig rajta kívülálló okokból, már csak azért sem sikerülhet, mert a tervezett sufni nem készül el, bátyja nem fog neki a tatarozásnak, a lány iratai pedig nem érkeznek meg - mert nem is megy utánuk, képtelen útra kelni, állandóan halogatja az utazást -, s így nem alkalmazhatja gondnoknak.
Ez a három figura, a társadalom e három kivetettje - még ha hierarchikus viszony, a függoségek egész labirintusa alakul is ki közöttük - a kint rekedtek tragikomédiája! Helyenként az összetett szó elso fele, a tragédia figyelemreméltóan hangsúlyos. Helyzetük abszurd. Ennek oka természetesen a társadalom is, amelybe részben önhibájuk miatt képtelenek beilleszkedni, ezért azután, ahogy beindul a történet, és láthatóvá válnak a finoman árnyalt függoségek, hoseink egymást kezdik froclizni, terrorizálni, idegesíteni. Együtt élésük egyre nehezebbé, körülményesebbé válik, Aston azzal vádolja Daviest, hogy éjszaka zajong, s nem hagyja aludni, ráadásul büdös is. A sokat próbált lány megpróbálja szembefordítani a két különös testvért, kihasználva Aston vallomását - ez az egyértelmuen tragikus monológ Szabó Tibor alakításának is a csúcspontja - betegségérol, ráadásul itt nyer jelentoséget az is, hogy Davies - akit Kicsid Gizella idonként elkápráztatóan színesen jelenít meg - no, s az így kialakuló, már a szövegekben rejtozo látens erotikus vonzalom is, ami közte és a Mátray László alakította Mick között ,,vibrál”, fontosságot nyer, s hitelesíti a nagy rendezoi ötletet. Az eloadás a stúdiószínpad felesleges, nem oda illo bútorokkal, mutárgyakkal zsúfolt lakásában játszódik, a lány például egy babakocsiban alszik, lába vagy feje egy kályhába lóg be, Mick, mintha csak nyomozna bátyja és jövendobeli gondnoka után, mindig a legváratlanabb pillanatokban tunik fel, s közte és a ,,lakó” közt valamiféle, az erotikát sem mellozheto kapcsolat alakul ki, Mátray és Kicsid közös jeleneteikben elképeszto dolgokat produkálnak, mintha a szavakon túl testük ,,érintkezéseire” is hangsúlyt helyeznének. A jelenet, amikor Mick a babakocsiban fekszik, s hallgatja az o lábain gubbasztó, szendvicsét fogyasztó lány zaklatott elképzeléseit - majd elmegy az irataiért, majd elrendezodik minden, majd berendezi a lakást stb. -, felejthetetlen, mint az is, amikor Davies a földön fekvo Mick lábait ,,tisztogatja” kezével-fogával. A pergo dialógusok számtalan játéklehetoséget teremtenek, ezek azonban soha nem öncélúak, a ,,kényes egyensúlyt”, a függoségi viszonyok kényes egyensúlyát prezentálják, érzékeny membránként reagálva az épp alakuló, változó viszonyokra. Szabó Tibor Astonja, ez a beteg, törodött öreg, aki elmegyógyintézeti kezelése után - ahogyan az elektrosokkot körülírva, már említett nagymonológjában megjeleníti helyzetét, szárazon, az érzelmi ráhatásokra nem is törekedve, visszafogottan beszámol róla, sejtetve tragédiáját - lassan ,,épül” fel, s büszke arra, hogy ha mégiscsak felépíti a sufnit, nekikezdhet a ház rendbetételének, mert már engedelmeskednek neki a saját kezei, a saját kezeivel o már sok mindenre képes… És így tovább. Ugyanaz ismétlodik, a történet mint a saját farkát harapó kígyó, állandóan vissza-visszatér kezdeteihez. Azt sejteni, hogy cselekvésképtelenségük folytán terveik soha nem valósulnak meg, de a függoségi viszonyok állandó váltakozása miatt mindig több lehetoség is létezik a hármas kényes egyensúlyának felbomlására. Az egyik legkézenfekvobb, hogy bármikor kirúghatják a befogadott lányt, de erre nem kerül sor, marad minden a régiben.
Iuliana Vîlsan funkcionális díszletérol, a zsúfolt szobáról már szóltunk, jelmezei is funkcionálisak, legnagyobb ötlete az a fehér menyasszonyi ruha, amelyet Aston még barátságuk kezdetén ajándékoz Daviesnek, aki göncei fölé veszi fel, s hirtelen olyan lesz, mint a rút kis kacsa, aki hirtelen menyasszonnyá változik át, de aztán marad minden a régiben, csak a függoségek változása okozta feszültségek nonek, sejtetve, hogy hamarosan drasztikus fordulattal zárulhat le a hármas élete. De ez már egy másik történet… Nagy Endre és Veress Albert zenéje szintén funkcionális, mintegy lekopírozza a szereplok hangulatát, a sok generálsötét viszont - mellyel a jelenetek változását jelzik - nem minden esetben funkcionális, sokszor megtöri a dráma lendületét. Harold Pinter drámaírói erénye épp szövegének spontán áradása, talán még szünettel sem szabadna megtörni, még akkor sem, ha ez már-már elviselhetetlen terheket róna a nézore, aki a közelség miatt - és ez a stúdiószínpad erénye - amúgy is már-már belül kerül a képtelen történeten, s nem is tud kiszakadni belole, a befejezés után bennünk folytatódik tovább az egész. Nincs megállás, mert nincs vége…
Bogdán László