Egyetértek, nem pártra, hanem a Székelyföld sorsára kell koncentrálni, s az önzést félretéve az összefogáson munkálkodni. Jelen helyzetben már nem egymás támadásával kellene foglalkozni (azt megteszi naponta az ördögi oldal), hanem az összefogással. Arra kellene építeni, amiben egyetértünk. Nem egy úton haladunk, de a székely megmaradás ügye fontosabb a félrevezető félreértések hánytorgatásánál. Ezért kellene jobb indulattal közelíteni egymáshoz...

Eszembe jut egy film, amelyet a Duna TV-ben láttam néhány éve. Az egyik iskolában 7—8 éves gyermekekkel kísérleteket végeztek. A nevelők arról beszéltek, hogy a kék szemű gyerekek okosabbak, rendesebbek, mint a barna szeműek. Ha egy kék szemű gyerek jól felelt, akkor az azért történt, mert kék szemű, ha pedig egy barna szemű rosszul felelt, akkor az azért történt, mert a szeme barna. Egy idő után megfigyelték, hogy a szünetben az udvaron a gyerekek két csoportra oszlanak. Az egyik csoport kék szemű gyermekekből áll, a másikat pedig a barna szeműek alkotják. A kék szeműek már szóba sem álltak a barna szeműekkel... Később megfordították a kísérletet, és a barna szeműeket preferálták, mondván, hogy mégis ők az okosabbak, jobbak. A megosztás így is működött.

Nos, ha mi gyerekek vagyunk, továbbra is érvényesül az Oszd meg, és uralkodj! ősi módszere, bőven tetten érhető manapság. A gond az, hogy nehéz felismerni, kik a megosztók, mert már megosztottak vagyunk. Azért tesznek meg mindent röhögve a fejünk felett, mert nincs semmire közös ellenállás... Többek között ezért nem kedvelem azokat, akik a figyelmet párttémákra terelik — emígy hárítják a problémát, másokra mutogatva, a széthúzást erősítve.

Nem kellene hagyni megosztani magunkat, ehelyett inkább azokat a szálakat lenne jó erősíteni, amelyek összekötnek minket. A lényeges dolgokban egyetértünk, a többi nem fontos. Legelőször a győzelem, a többi majd utána.