Való igaz, az államfő és hívei úgy tettek, mintha esélye lenne ennek a félig már elkoptatott, félig új emberekből összeálló kabinetnek. Sajnos, nem meggyőzőerejükre, a miniszterelnök-jelölt kivételes képességeire számítottak, hanem utolsó percig abban reménykedtek, hogy újabb és újabb képviselőket, szenátorokat sikerül árulásra bírniuk. Végig folyt a megvesztegetési kísérlet, szerencsére nem túl nagy sikerrel. Igaz ugyan, hogy a kisebbségeket sikerült rávenniük arra, hogy ne szavazzanak, s így, sajnos, a korábban 65 százalékra becsült parlamenti többség 53 százalékra zsugorodott, s ezt a tényt a demokraták dumagépei igencsak meg is lovagolták. Jól ismert ironikus stílusukban órákat handabandáztak arról: igaz, az ad hoc többség elég volt arra, hogy Croitorut hazaparancsolja, de jöhet egy jobb, szellemesebb, lenyűgözőbb javaslat, s akkor újabb honatyák vagy renitenskedő pártok holtbiztos, beadják derekukat.
Tegnap reggel az államfő fel is vázolta terveit: meghallgatja a pártok vezetőit, s ajánlatot tesz egy demokrata-liberális― nemzeti liberális koalícióra, jobboldalira, hangsúlyozta az elnök, igaz, nagylelkűségének határt szabott ama megkötésével, hogy a miniszterelnököt csakis a demokrata-liberálisok soraiból választja ki. Crin Antonescu és a liberálisok gyorsan reagáltak az ajánlatra: nem kérnek a szövetségből, Băsescu pártjával esetleg a választások után hajlandóak tárgyalni, de csak abban az esetben, ha vezérük, a nagy tengerész már nem a Cotroceni-palotában lakik, hanem visszatér kormányosnak a világtengerekre.
Az estébe hajló találkozósorozaton kiderült, Băsescu újabb csele senkit nem vezet félre. Valamennyien jól ismerik az államfő önjáró magatartását, autoriter viselkedését, tudják, bármire képes azért, hogy ő legyen az úr a szemétdombon, s igen helyesen a liberálisoknak tett ajánlatában inkább a mérgezett almát látják, mint az önzetlen megoldáskeresést. Tehát sorban újra elmondták, előbb a kisebbségek képviselői, utána az RMDSZ, majd a liberálisok és a szociáldemokraták, hogy jobb megoldást eddig nem találtak, kitartanak Klaus Johannis támogatása mellett. Nyilvánvaló: bármilyen rossz gazdasági helyzetben is az ország, bármennyire ideges az IMF, a Világbank vagy az unió, bármennyire rettegnek a jövőtől a polgárok, az elnök számára most, a választások előtt szűk három héttel mindennél fontosabb, hogy Emil Boc és emberei a kormányrúdnál maradjanak.
Megtörténhet, hamarosan előáll egy újabb miniszterelnök-jelölttel, s az is megeshet, rákényszeríti a parlamentet, ismét szavazzon. De nyilvánvaló, csakis azért tenné, hogy esetleges új mandátuma elején kéjes örömmel szétrúghassa.
