Cikkét átolvasva ennek sokszor érdes szókimondása lepett meg a gondoskodásra szoruló műemlékek védelmében. Írása mindenképp vitát fakasztó a modern építészeti anyagok és eljárások alkalmazását illetően, különösen a műemlék vagy műemlék jellegű épületek felújítása esetében. Írását ezzel a szándékkal adjuk közre. (sylvester)

Nagybaczoni Molnár Ferenc

Ismét pusztított a korszellem? — avagy iskolasors Nagybaconban

Nagybacon iskolájának utcafront felőli — tanári tartózkodásra használt — része a hajdani Kapitány-ház, Erdővidék egyik legrégebbi középülete. Feltehetőleg a 18—19. század fordulója környékén emelték, ami után az egyik erdővidéki gyalog határőrszázad parancsnokának lett hivatali és szálláshelye. Habár a nem túlságosan kedvelt határőr-katonai rendszer hozta létre, régmúltban gyökerezésén kívül éppen ezért is — mert ehhez hasonló objektum a helytelenül huszárlaktanyának nevezett nagyajtai huszárkapitányi székhelyen kívül épségben nemigen maradt fenn — szinte egyedülálló történeti értéket képviselt. Iskolaként az 1860-as évektől kezdték használni, és attól fogva folyamatosan ezt a célt szolgálja. A műemléki védettségre érdemes építményt szemmel tartva már korábban megállapítottam, rendbetétele mindenképpen szükségesnek mutatkozik, és viszonylag kis ráfordítással eredeti formájára visszaállítható lenne. A szocializmus persze itt is megtette a magáét e jobb napokat látott intézmény meglehetős elcsúfítására az otromba ajtó- és ablakcserék, valamint egyéb kiigazítások, továbbá a karbantartás elmulasztása által. Ekképpen elérve, hogy az egykori impozáns Kapitány-ház egy leharcolt terménytáró látszatát keltse. Ez a helyzet állt fenn az év (2007) elejéig, és úgy tűnt, ez egyhamar nem is fog megváltozni.

Minthogy az itteni székelység érdekében végzett — némelyektől nem egészen jó szemmel kísért — történeti kutatásaim során gyakran fordulok meg Erdővidéken és így Nagybaconban, rendszeresen érzékelem gondoskodásra szoruló műemlékeink rohamos sorvadását. A ritka kivételként néha felújítottak sem mindig felelnek meg a kívánt feltételeknek. Ám a Nagybaconban tapasztaltak sajnálatosan túltesznek az eddigi elidomtalanítások többségén. Még a tavasszal történt egyik itt-tartózkodásom alkalmával megütközve észleltem, hogy szinte észrevétlenül, de semmi esetre sem nagy hírveréssel véghezvitt változás állt be Erdővidék talán legrégebbi keletkezésű működő iskolaépületének külső megjelenésében.

Első, ami szálkaként akadhat a gyanútlan idelátogató szemébe, az a környék nevelésügyi székhelyének idegeket borzoló és egészséges lelkületű emberek számára riasztóan meghatározhatatlan színe. Az önmagában is aggodalmat keltő tónuskeverék ezenkívül sem az épülethez vagy annak rendeltetéséhez, sem környezetéhez és a tágabban vett faluképhez nem idomul. Elkedvetlenedve, de azért nem feladva az érdeklődést, feszült figyelemmel kémlelni kezdtem a múltbeli jellegéből végleg kivetkőztetett létesítményen magasodó tetőt, mert úgy éreztem, valami ott sem lehet rendben. Vizsgálódásom kétségtelen eredménye, hogy oda bizony Bramac terméket helyezett az idők könyörtelen szavát követő akarat. Fennhéjázva hirdetvén a hozzá nem értés szükségtelen jelenlétét oktatásunk eme fellegvárának ormán. Pedig oda a hagyományos, szép piros baconi cserép jobban illett volna. Körülbelül feleannyiért. Úgy ám.

Átesve kínzatásom kezdeti szakaszán, meggyötörten töprengtem a rám zúdult képi borzalmakon, miközben enerváltan engedtem le tekintetemet e Bramac cserepes magasságból a gyilkos rikítású árnyalatokat kilövellő falak felé. Ahol is megannyi formabontó nyílászáró szerkezet hivalkodva vonja magára az ekkora megterheléshez nem szokott pillantásomat, egyszersmind hirdetve az értékmegsemmisítés folyamatának következő állomását. De nem sokáig maradtam magamra keserves gondolataimmal, mert ekkor mellém szegődött egy — elképedésemet talán csodálatkifejezésnek vélő — idősebb férfi, aki készséggel kezdte meg a hatalmas alkotásról szóló, nagy fontosságú tájékoztatóját.

— Látom, magának is tetszik. Az a régi ház már semmire nem volt jó, de most már olyan, mint a városi lakások. Nézze meg az ablakokat, az is modifikálva lett. Azzal az ügyes fehér termóval vagy micsodával. Nem megy be rajta a hideg, legalábbis azt mondják. A faluban mindenütt így lenne jó megcsinálni.

Letaglózva meredtem magam elé a súlyos szavak hallatán. Tehát ide is elért a modern idők egyik uralkodó szemlélete, a thermopanizmus, és akadály nélkül egyből csatát nyert. Mert hát kinek kell már a sok ósdi elmélet és rendszer, mint a kommunizmus, szocializmus, kapitalizmus, monarchizmus, pánszlávizmus, nacionalizmus vagy akár liberalizmus, demokratizmus meg egyebek, nem beszélve azokról az ostoba művészeti irányzatokról, ugyanis a thermopanizmus az igazán követendő irányvonal, csak ez vezethet el a boldogabb jövőhöz.

Most már levegő után kapkodva kerestem támaszt a kíméletlen behatások nyomán egyre gyöngülő testemnek. Alkalmi informátorom öblös hangja térített magamhoz, amint büszkén sorolta tovább az immár halhatatlanná vált műremek előnyeit.

— Tudja, fiatalember, legnagyobb haszon az egészben, hogy kívülről műhab lemezekkel (Magyarországon Hungarocellnek nevezik) van leszigetelve, ahogyan a mai világban ennek erőst lenni kell.

Elkeseredett kiáltást fojtottam magamba, egyidejűleg fejemhez kapva próbáltam úrrá lenni felindultságomon. Mindennek vége, újabb győzelmet arattak. Nemcsak a thermopanizmus, de korunk másik nagy eszméje, a hungarocellizmus is legyűrte szegény népünk helybeli vezéregyéniségei ellenállásának utolsó maradványait.

Egyoldalú párbeszédünknek ezen a pontján az ismeretlen adatközlő fokozódó rémületemet már nem félreértve elbizonytalanodott, majd elköszönve hirtelen odébbállt.

Kétségbeesésemben megint csak tépelődni kezdtem. Vajon mi késztethette ezt a feltehetően sok mindent megélt atyafit és a hozzá hasonlóan megtévesztetteket, hogy ily mértékű képtelenséget visszhangozzon? Azután, mint derült égből a villámcsapás, hasított belém a felismerés: a korszellem tette mindezt, amelyet rászabadítottak, és rászedett társaival együtt megszállva tartja őt. Ennek is leginkább az a tudatromboló változata, amely egyre sűrűbben ütve fel a fejét, sokakat minden valamire értékelhető dologtól való elfordulásra és a legsilányabbak befogadására sarkall vagy kényszerít.

Felocsúdván a könyörtelen benyomások által keltett válságos helyzetemből, nyugalmat erőltettem magamra, és nekiláttam kikövetkeztetni, mi ösztönözhette az ügyben illetékeseket efféle ijesztő megoldásra. Mint fentebb elhangzott, a felújítás régóta sürgetően kívánatosnak tűnt, de semmi esetre sem az elvárható követelményekkel ellenkezően. Közismertek az iskoláról készült századfordulós fényképek. Ezeken egy szemet gyönyörködtető, szinte mesébe illő intézmény látványa tárul elénk, amihez igazodóan szükségeltetett volna a felújítást elrendelni.

Azonban a jelenlegi átalakítások nem erre való törekvések jegyében zajlottak. A tetőről már volt szó, azon túlmenően a külső szigetelést sem tette indokolttá semmi, csupán az épület arányait sikerült torzítani az eljárással. A régi, vastag falak eleve biztosították a kellő hőtartást, ráadásul a műanyag szigetelőtáblák a térelemeken végbemenő levegőcserét is gátolják. A thermopan ablakok is jórészt felesleges beruházásként jelentek meg, mert nehezítik a megfelelő légmozgást, továbbá a bent levők közérzetét is jelentősen rontják. Ezenkívül leginkább stílus- és hagyományidegen alakzatukkal, valamint színezetükkel kerülnek ellentétbe esztétikai igényeinkkel, és ha jól mértem fel a helyzetet, egy előzőleg még létező ablaknyílást is sikerült eltüntetni a nagy igyekezetben. Egyébként ilyen típusú ablakok az egykori kinézethez igazodó formában, különleges faanyagokból készítve is beszerezhetők, azaz ez sem fékezhette volna a valamikori épületkülsőt megközelítő helyreállítást.

Meglehet, az ügyben részt vevő döntéshozókat is a korszellem vezérelte, összes, itt már részletezett káros tartozékával felszerelve, mert más magyarázatot nem találunk a fölöttébb kifogásolható átalakítás módjára. Pedig elrettentő előzmények is adódtak figyelmeztetésképpen. Gondoljunk csak a jobb sorsra érdemes régi postaépület környezetével együtt való maradéktalan tönkretételére.

Nem tudjuk, mennyibe került ez az építészeti elfajulás, valószínűleg nagyon sokba. Esetleg jóval többe, mint amiből az eredeti állapothoz való visszatérés kivitelezhető lehetett volna, a korábbi arcát elveszítő, de semmi estre sem szépülő falunk hajdani ékességének megóvásával.

Jómagam nemegyszer felajánlottam ez irányú ismereteimen alapuló, tanácsadással egybekötött segítségemet kulturális és műemlékvédelmi területen a község vezető személyiségeinek. Mind ez ideig a jó szándékúnak semmiképpen sem nevezhető megközelítés, a szakmai féltékenység és a félreértelmezett közérdek cselekvésblokkoló hatása miatt ennek igénybevételére nem nyilvánult meg hajlandóság. Ennek egyik nyilvánvaló következményeként értékelhetjük, hogy a hagyományellenes, múltgyűlölő szemlélet ismételten diadalt könyvelhetett el. Sietve meg kell jegyeznünk, hogy ez a hozzáállás az erdővidéki falvak még meglévő értékei nagy részének teljes megsemmisüléséhez vezethet. Ezen nemkívánatos áramlat képviselőinek emiatt is érthetővé kellene válnia, hogy nemzetiségünk fennmaradásának egyik alappillérét éppen az ilyen ,,hitvány" régiségek alkotják.

Az iskolaépítés megálmodói bizonyára korlátlan tetszésnyilvánításra számítottak különös oktatásfejlesztő tevékenységük elismeréseképpen. Ezzel szemben dicsérő szavak helyett fájdalommal kell megállapítanunk, hogy székely mivoltunk tárgyi emlékeinek egy darabját taszították le nemzeti kultúránk egyre fogyatkozó tartalmú polcáról.

2007. szeptember

Megjegyzés: A kisbaconi iskolát is utolérte a thermopanizmus képében ama bizonyos Korszellem.