Nyári reggel van az erdélyi havasok között. A havasok szikráznak a napfényben, mintha cukorból volnának. A hegyekr?l keskeny országút vezet lefelé a völgybe. Az országúton vonul lefelé az erdélyi hadsereg.
Bem tábornok volt az erdélyi hadsereg parancsnoka. Dics?séges hadseg volt az: Bem tábornok sokszor vezette diadalra katonáit. De amint jött a nyár, let?n?félben volt a hadsereg szerencsecsillaga. Most is vesztett csatából menekült a sereg. Menekült a hegyeken keresztül.
Legelöl haladt egy csomó fejszés ember. Ezek arra voltak jók, hogy utat csináljanak a vonuló seregnek.
A fejszés emberek után mentek a társzekerek. A hadseregnek sok holmira van szüksége. Ruhára, élelemre, fegyverre. A szekerek tetején ültek a sebesültek. Egyiknek a feje volt bekötve, másiknak a keze, harmadik a lábát nem bírta emelni. A szekerek után mentek az ágyúk, a csaták bömböl? szavú oroszlánjai. Mindegyiket nyolc ló húzta. A lovakon ültek a tüzérek.
Az ágyúk után haladt egy sárga fogat, amelyet két pej ló húzott. A kocsiban egy kis szürke, béna öregember ült. Mankós bot volt a kezében, a kalapját mélyen a szemébe húzta. Két szeme villogott a kalap karimája alól. Szürke szakáll körítette az arcát, a kabátján pedig nyoma sem volt a csillogó érdemjeleknek. Az egyszer? kis emberb?l bizony senki ki nem nézte volna a csaták félelmetes hadvezérét, Bem tábornokot. Bem tábornok kocsin járt, mert sebesült lába miatt nem tudott lóra ülni.
Egy barna szakállas, villogó fekete szem? fiatalember ült Bem apó mellett a kocsiban. Szürke vászonzubbony volt rajta, még csak kard sem volt az oldalán. ? volt Bem apó hadsegéde: Pet?fi Sándor ?rnagy.
A lánglelk? költ? némán függesztette tekintetét a felkel? napra.
- Meleg napunk lesz, tábornok úr! - mondta.
- De az oroszoknak is meleg napjuk lesz! - tette hozzá Bem apó.
Csendesen vonult lefelé a sereg a hegyek közül. Hallgattak a dobok, trombiták. Fáradtak voltak a honvédek. Elkedvetlenítette ?ket a sok vesztett csata.
A nap eközben mind feljebb emelkedett a hegyek felett. A sereg, mint valami érckígyó, kanyargott lefelé a hegyoldalról a völgybe. A fegyverek fénylettek a napsugárban.
Pet?fi Sándor hátranézett a kocsiból a kanyargó seregre.
- Be kár ezekért a fiúkért! - mondta. - Be kár a sok szép fiatal életért!
Bem apó dörmögve rázta a fejét.
- Ej, ?rnagy uram, már megint poétázunk! Gy?zni fogunk. Bem apó megveri az ellenséget. Bem apó nem hagyja magát.
- Rossz sejtelmeim vannak, tábornok úr - felelt a költ?.
- Ne félj, kedves öcsém, amíg engem látsz. Bem apó nem adja meg magát. Itt vannak az én kedves ágyúim. Majd megsegítenek azok engem. Vízaknánál négy nap dörgött az ágyú, de ha kell, negyven napig se hallgatnak el. Az én úgyúim mind h?sök. Éppen úgy szeretik a hazát, a szabadságot, mint akár ön, ?rnagy úr.
Pet?fi szomorúan mosolygott.
- Én mindenekfölött szeretem a hazát. Nálamnál lángolóbban senki sem szereti.
A kis szürke tábornok a költ? vállára csapott.
- Éppen azért nem szabad elcsüggedni, Sándor fiam. Felragyog újra a szerencsecsillagunk, és kiverjük az ellenséget Erdélyb?l.
Az augusztusi nap forrón t?zött le a földre. Síkságra ért a hadsereg, a segesvári síkra.
Bemnek az el??rsei, akik messze megel?zték a sereget, hírül hozták, hogy az oroszok nem messze táboroznak ett?l a helyt?l. Bem apó örömében felkapta a mankós botját.
- Éppen ?ket keresem. Majd meglátjuk, ki az er?sebb!
A trombitását, aki ott lovagolt a kocsi mögött, magához intette.
- Pihen?t kell fújni. Holnap nagy dolog vár reánk.
Megharsant a trombita. Recsegve szállt a hangja a hadsorok felett. A honvédek felsóhajtottak. El voltak fáradva nagyon.
Tüzeket raktak, s szakácsok forgolódtak a t?z körül. A honvédek pedig heverésztek. Egyik-másik a köpönyegére papirost tett, s levelet írt haza. Ki tudja, holnap írhat-e még?...
Még alig virradt, már talpon volt a sereg.
Az oroszok leereszkedtek a dombokról, és közeledtek a magyar sereg felé. Bem apó azt mondta a hadsegédének, Pet?finek:
- Sándor fiam, te maradj mellettem. Ne menj az ütközetbe, drága a te életed.
- Egyszerre megdördültek az ágyúk.
Rengett a föld az ágyúdörgést?l. Nincs olyan hangverseny, mint az ágyúk hangversenye. Mintha a föld és az ég összeszaladna.
Bem apó felemelkedett hintójában, és messzelátóján át vizsgálta az ellenséget.
- Úgy érzem, hogy gy?zni fogunk - mondta lelkesen. - Ne búsulj, Sándor!
Pet?fi szomorú volt.
- Én azt hiszem, hogy vesztünk.
Elkezd?dött a csata.
A honvédek, mint megannyi oroszlán rohanták meg az ellenséget.
- Éljen a haza! - harsogták, és szuronyszegve indultak el?re.
Hanem túler?re találtak. Az oroszok nem hátráltak. Visszaverték a honvédek támadását.
A kis szürke tábornok izgatottan nyúlt messzelátójához.
- Nagy az ellenség - mormogta.
Egymás után küldte a lovas futárokat a vezéreihez üzenetekkel. Minden üzenet azt parancsolta:
- Gy?zni vagy meghalni!
Reszketett a föld is, mikor a hadak összecsaptak. A honvédek kiáltása az égig szállt. De az ég beborult felettük. Visszaverték a magyart az oroszok.
Pet?fi Sándor, aki lángoló szemmel nézte idáig az ütközetet, hirtelen leugrott a kocsiról.
- Megyek, tábornok úr. A kötelesség azt parancsolja, hogy együtt harcoljak a közkatonákkal.
Futva indult el a csatatér felé. Sietségében elejtette a sapkáját, a kezében pedig egy szál kardot szorongatott.
Bem apó utánanézett. Soha nem látta többé. Ott esett el Pet?fi Sándor a segesvári csatamez?n.
Délután felé el volt döntve az ütközet sorsa. Az ellenség gy?zött. Rendetlen sorokban menekült a magyar hadsereg. Bem apó csaknem sírva nézte futó katonáit. Az ellenség túlerejével szemben gyengéknek bizonyultak.
Hát Pet?fi Sándor hova lett?
Futott ? is, mint a többiek.
Gyalogszerrel volt, könnyen utolérhette volna az ellenség. Nem volt már akkor kardja sem. A haját lobogtatta a szél, zubbonyát kigombolta. Egy vágtató huszár észrevette.
- ?rnagy úr! - kiáltotta. - Üljön ide mellém a nyeregbe. Elbír az én jó lovam kett?nket is.
Alighogy ezt kimondta, összeroskadt alatta a ló. Golyó találta. Az országút fel?l orosz lovasok közeledtek vágtatva.
- Menekülj, fiam! - mondá Pet?fi a huszárnak. - Engem már senki sem ment meg.
Megállt, szembefordult az ellenségnek, összefonta mellén a két karját - a halál fia volt.
Krúdy gyula
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.