2.
A földesúr és a jobbágyok viszonya június 18. után jószerével ugyanazt az utat követte Háromszéken is, mint mindenütt, ahol jobbágyok éltek. A parasztságnak az a része, amely eddigelé szolgált, most mindenféle feudális függ?ségb?l következett szolgálattételét beszüntette. Erre vallanak a földesúri gazdaságok intéz?inek panaszai, hogy a mez?gazdasági munkálatok kell?s közepén munkaer? nélkül maradtak. Ezt a helyzetet kétféleképpen lehetett kezelni, vagy napszámosok által, vagy pedig a volt jobbágyokat arra kényszerítve, hogy robotterhüket továbbra is teljesítsék. Szaporodtak a jobbágyok beadványai, hiszen fokozódott a földesuraknak az a törekvése, hogy rendszeres munkára szorítsák volt jobbágyaikat. A zágoni székely örökséges jobbágyok panaszolják, hogy mivel ?k olyan jószágokban laknak, amelyek nem szabadulás alatt valók, ,,s mivel, amint közhirb?l vették észre, ?ket az eddigi súlyos ter? alatt kivánják hagyni, arra kérik a kormánybiztost, intézkedjék, hogy nyerhetnének valahol szabad - lakó életet.” Mivel a bizottság, amelynek döntenie kellett volna a nemesi földek úrbéri vagy majorsági jellegét illet?en, a forradalom idején nem szállott ki a falvakba, gyakorlatilag a jobbágytartó földbirtokostól függött, hogy elismeri jobbágyainak földhöz való jogát vagy sem.
Azoknak a székelyföldi jobbágyoknak a száma, akik a vármegyei jobbágyokkal egyenl? feltételek mellett, tehát állami kártérítés útján szabadultak fel, igen kicsi volt, Háromszék esetében még a többi székely székekhez hasonlítva is roppant kevés. Mindössze 121 családról volt szó a 7876 közül, mely elenyész? l/53-ot jelentett. A forradalom idején a székely örökséges jobbágyok sorsa nem d?lt el. Az agyagfalvi Székely Nemzetgy?lés kinyilatkoztatta ugyan a székely székek minden lakójának törvény el?tti egyenl?ségét és személyi szabadságát, tehát állást foglalt a jobbágyfelszabadítás mellett, de vitás kérdések rendezésébe nem bocsátkozhatott.
Háromszéken a robotot a jobbágyok tulajdonképpen fokozatosan hagyták abba. Torján június elején a földesurak jelentették a dullónak a jobbágyok renitensked? magatartását: ,,az adózó rend közt megjelent a szabadság korszelleme, hogy semmi esetre a heti tartozásukat fizetni nem akarják”. Báró Apor József telkén az eddig békésen viselked? jobbágyok az események hatására bátorságot nyertek, és követelték az általuk lakott földek tulajdonukba vételét.
A Gál- és Béldi-udvarhoz tartozó jobbágyok is megtagadták a heti szolgálat teljesítését. Minden ilyen esetben a széki vezetés dolga volt az igazságtétel: ,,földrészeiket a hátralév? robotbeli számvetésre egy, a királybíró által kirendelt számvet? bizottság elejibe állítani és a tisztába hozandó hátralékrobotot akár munkával beszolgáltatni, akár pénzül befizetetni ne terheltessék” - áll az utasításban. Kézdiszentléleken Könczei Károly jobbágyai nemcsak hogy megtagadták robotkötelezettségüket, hanem a bujtogatástól és fenyeget?zést?l sem riadtak vissza. Az ügy kivizsgálására Cseh Ignác táblabírót és Pótsa József dullót bízták meg azzal a felhatalmazással, hogy az úrbéreseket az elmaradt szolgálat teljesítésére kötelezzék. Az országgy?lés úrbérrendezési törvényeinek életbelépéséig okozott munkakiesési károkat minden esetben a jobbágyoktól kellett behajtani. A kézdiszentléleki eset nem volt egyedülálló a faluban: özvegy Könczei Ferencné Ugron Veronika úrbéresei is megtagadták a hétszám-szolgálatot. Ez esetben is a törvényes el?írásokra hivatkoztak, miszerint az elmaradott munkanapokat vagy természetben, vagy pénzben kell kiegyenlíteni. A nemes asszony Marti Pál nevezet? zsellére a munka megtagadását azzal indokolta, hogy falusfelei, Volonts Antal és Tompos Mihály megtiltották neki a további szolgálattételt. Ilyés Mihályné, miután tárgyalásra magához hívatta úrn?je, mindenféle alázatot és engedelmességet elutasítva jelentette ki, hogy ,,én a kutyáknak parancsolok, nekiek többet nem”. Zsellérei ellenségeskedését látva, Könczeiné birtokáról való eltávolításukat kéri.
A jobbágytörvény hatálybalépése után ennek a népszer?sítése volt az egyik f? feladat. Gróf Teleki József kormányzó 1848. június 17-én körlevélben értesíti a törvényhatóságokat, miszerint a jobbágyfelszabadítás és úrbérrendezés el?írásainak minél pontosabb megismerése végett elegend? számú nyomtatványt küldenek szét, hogy mind a birtokosok, mind a volt úrbéresek pontosan tájékozódhassanak a törvény tartalmáról, ugyanakkor szakért?k jelenlétére is szükség volt, akik a felmerül? tisztázatlan kérdésekre megfelel? választ adhattak. A hatóságok er?feszítései ellenére az elmaradott robotteljesítés megtagadása általános méreteket öltött. Horváth Albert f?királybíró 1848. június 24-én a hatósága alatt álló mind a négy alkirálybírónak utasításba foglalta: ,,a felszabadult hatósága allatti úrbéreseket, mai szabad polgárokat ne terheltessen arra utasítani, miképpen ?k lehet? heti szolgálatbeli tartozásukat önkéntesen akár munkával, akár pénzbeli fizetéssel lefizetni el ne mullasszák”. A felszabadított jobbágyok körében azonban a rábeszélésnek, a meggy?zésnek sok eredménye nem volt. Seethal János birtokosnak a f?királybíróhoz címzett panaszában tehetetlen elkeseredettség tükröz?dik: ,,a robottétel megszüntetését, minek tisztelettel fejet hajtok, de úrbéreseim egyáltalán mindnyájan több napokból álló restanciákkal tartoznak, s a robot megszüntetése alkalmatosságával mindnyájan oly nagy szabadsággal való élésre szilárdítattak, hogy az érintett restanciákat sem akarják megadni több izbeli felszólítások után is”. A törvény rosszul értelmezése vagy annak figyelmen kívül hagyása az általánostól eltér? jelenségekhez is vezetett. Zalánban az Apor Franciska jószágán lakó Sánta Imre azt nehezményezte, noha az illetékesek nyilatkozatban hozták a közvélemény tudomására, hogy a törvény hatályba lépése után többé robotszolgálat nem létezik, a nemes asszony ennek további teljesítését követelte, és azzal fenyeget?zött, hogy a nem dolgozókat vagy nem fizet?ket eltávolítja birtokáról. Nagy András királybírónak szabták feladatul, hogy kihallgatás után a kérelmesnek törvényes elégtételt szolgáltasson.
Panasszal van tele a falvak társadalma, nemcsak a jobbágytartók elégedetlenkednek a szabad sorsúvá váló embereik ellenkezése okán, de a parasztok is keser?séggel telítettek a vélt vagy valós igazságtalanságok miatt. A szentiványi jobbágyok f?királybírónak küldött kifakadása a falvakon uralkodó feszültségekre világít rá. Henter Sándor igazságtalanságait, diktatórikus viselkedését panaszolják fel. A téli hétszámot nyáron nagy dologid?ben követelte t?lük, saját gazdaságuk elhanyagolása árán. A földesúr gabonáját Brassóban és Szentgyörgyön árusították, de ha nem tudták eladni, és visszahozták az amúgy is sz?kön mért portékát, sok esetben a sajátjukból kellett kipótolni. A napszámot belátása szerint követelte, ha neki úgy tetszett, két napszámot egynek tekintett. A robotbeli tartozásukat Szent György-naptól Szentháromság vasárnapjáig teljesítették, a téli elmaradásokat viszont - a munka mennyiségi különböz?sége miatt - már nem hajlandóak elvégezni. Hálát adtak az Istennek, hogy végre megszabadultak a sarcoló, sanyargató földesúr kiszolgáltatottságától.
A jobbágyi siralmak Háromszék egész területét átfogták, nem csak a robotbeli elmaradások miatti er?szakosságot fájlalják, de a törvény számukra kirekeszt?, diszkriminatív jellegét sem akarják elfogadni. Nem értették, hogy Erdély nagy részében a jobbágyok az általuk használt földek tulajdonosaivá váltak, ?k pedig a történelmi fejl?dés kedvez?tlen alakulása folytán a földhöz juttatásból kimaradtak. A barátosi jobbágyok, Bibó János, Bogdán Mózes, Kató János azt fájlalták rendkívül, hogy ?seik évszázadokon keresztül a Balog- és Horváth-uradalmat szolgálták, az utóbbi években a kegyetlen robot és úrbér az elviselhetetlenségig fokozódott, ezért kénytelenek voltak megválni használatban lév? földjeikt?l, ahova idegenek szállottak be, de ?k is rövid id? múlva továbbállottak a teljesíthetetlen feltételek miatt, így utánuk is mások jöttek. Kifogásolták: ,,keserves szemmel nézzük, hogy ha a mostani benne találtatók azon szerencsével járnak, mi a mostani hírek alatt zengedett, hogy ki hol találtatik, ott ítéltetik, az az úrbéresi jussal fegyvert fog, ott rögtönös lészen. Mi pedig, akik számtalan adót adtunk, és a jussról szolgáltunk, szerencsétlenné leszünk, és a jussból kirekedünk, de a fennt nevezett ügyünk megtérítéséért és minket a kegyelembe vételért meg nem sz?nünk könyörögni, és jussunkba minket visszarendelni, és ha a felséges rendelet úgy jött, minket ott rögtönösíteni, és a mostan ott találtatottakat onnan mind adót nem fizet?ket más lakba utasítani.” Háromszék tisztsége 1848. július 29-i ülésén tárgyalta a beadványt, amelyet törvényellenesnek min?sített, és elutasította.
Hasonló történetet mesél el a kökösi Kovács Mária, aki hét évvel azel?tt Kökösi Károly unszolására költözött hozzá azzal az ígérettel, hogy férjével együtt élete végéig nála maradhatnak. A politikai változások azonban az uraság viselkedését mer?ben megváltoztatták. A nemes úr a két öreg szolgájával egyre kegyetlenebbül viselkedett, megverte ?ket, a portékáikat a házból kidobálta azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy ?ket birtokáról el?zze. A panasztev?k a királyi biztoshoz címzett levelet azzal a kérelemmel zárják: ,,azon emberségr?l megfeledkezett urat, vagyis zsarnokot a felszabadulás korától és ezzel járó szabadalmakról értesíteni, hogy többé ne legyünk kénytelenek méltatlanságot szenvedni.” Nagy András királybírót megbízták ,,a kérelmesnek törvényes elégtételt szolgáltatni”.
A házból, a bennvalóból, a term?földr?l való kiszorulás a legtöbb jobbágyi panasz tárgya. Gelencei Tamás József is azt fájlalja, hogy 34 évet dolgozott családja a grófi birtokon, hét évvel ezel?tt a már id?s házaspár helyett fiatalokat szerz?dtettek oda, nekik pedig el kellett költözniük. Tamás József kéri visszahelyezését született lakóhelyére. A tiszti hivatal augusztus 5-i ülésén úgy dönt: a kérés nem teljesíthet?. Olyan esettel is találkozunk, amikor az elkeseredett jobbágy egyszer?en nem hajlandó lakótelkét elhagyni. Ez történt Szentléleken a Könczei Antal birtokán lakó Zsidó Mihállyal, aki 1847. június 12-én törvényes számvetés mellett mondott le telkér?l, szántó- és szénahelyér?l. Kihasználva azonban a forradalmi helyzetet, visszafoglalta elveszett területeit. A hatóságoknak az lett volna a feladatuk, hogy karhatalom segítségével er?szakosan kilakoltassák a volt jobbágyot, a körülmények kényszere viszont óvatosságra intette ?ket, s a megoldást ,,a tulajdonosi jog szentségének biztosításáról” a f?kormányszékt?l várták. A zaláni jobbágyok, Tóth András és Józsi Ferenc attól való félelmükben, hogy lakhelyüket elvesztik, akár kárpótlást is készek fizetni a nemesnek: ,,min? rendeletb?l kíván minket lakhelyeinkb?l kihányni, javainkból megfosztani, nem átalja a haza törvénye ellen cselekedni, a jószágot készek vagyunk az illend?ségig kielégíteni, csakhogy mostan ahhoz járulandó birtokban maradhassunk, ha tudjuk is, hogy fizetünk, felséges urunkat szolgálni önkéntesen készek vagyunk”.
A lisznyói zsellérek, mert gazdáik a törvény életbelépése után is hétszámszolgálatot követeltek t?lük, elbizonytalanodtak, nem tudták, mitév?ek legyenek, a hatóság segítségét kérik, ahonnan a válasz nem késlekedett: az úrbéri viszonyok megszüntetését elrendel? cikkely értelmében a kérelmez?ket felmentik további robotterheik alól. A zágoni jobbágyok is felmérték kilátástalan helyzetüket, mint olyanok, akik székely örökséges területen laktak, s reménytelenségükben segítségért fohászkodnak: ,,csakhogy valahonnan, ahol vagyon, nyerhessünk szabad lakó életet, hogy így magunk és számos gyermekeink lehessünk királyunknak híven szolgáló szolgái, mivel olyan jószágokban laknak némelyek, amely nem szabadulás alá való”.
Cserey Zoltán