
Mióta Barátoson kivágták néhai Vargha Gyuri bátyánk portáján a hatalmas cserefát - amely minden bizonnyal nem csak engem igazított el Háromszék lapos lapályán, lévén hatalmas koronájú, iránymutató fa -, ha Kovászna felé járok, s Páké északkeleti bejáratánál méltósággal köszöntenek engem is és másokat is a hatalmas cserefák, mindig összerezzenek: Istenem, ugye, ezek tövénél a következo két-három generáció emberei nem kezdik berregtetni a láncfurészt?
Legutóbb meg is álltam a pákéi cserefacsoportnál, tisztes távolságra, hogy rügyfakadás elott a faóriások csontozatát, a fák gerincét, a faegyüttes egymást csoporttá, közösséggé szervezo harmóniáját is rögzítsem.
Aztán bevonultam a fák közé, hogy az egykori temeto sírkomaradványait is szemügyre vegyem. Szép faragású, gyönyöru, stilizált virágmintás sírkövek, obeliszkek, egyik-másik még áll, a többiek orra bukva, egymáson keresztülesve hevernek az avarban, gazban. A mívesen faragott síremlékek mellett találunk faragatlan s alig megigazított köveket is, amelyek vagy kevésbé módos emberek síremlékei, vagy régebbiek, mint a feliratok szerint a XIX. század második felébol származó, faragott díszítésu síremlékek. Kellene lennie a közösségben annyi eronek és akaratnak, hogy ezt a közszemlére kitett, értékes kotárat gondozásba vegye. A pákéi emberekkel nem is lehet ebben a tekintetben nagy baj, hisz benn a faluban, a templom körül és az iskolaudvaron példásan orzik a millenniumi hársfákat. Milyen szép gesztus lenne, és mennyivel kellemesebben nézne és emlékezne az átutazó az itteni emberekre, ha ez a spontán kialakult lapidárium - kotár - és a lombkoronájával, a tizennégy fa törzsével ezt védo muzeális és természetvédelmi együttest gondozva látná.
A pákéi Domb
Útban hazafelé megálltam az elso portánál, s a kertben veteményezo asszonytól a kerítésen keresztül érdeklodtem, mikori is lenne ez a régi temetkezési hely, mennyi idosek lehetnek a fák, mi a neve annak a cserefásnak.
Domb a neve a helynek.
Mosolyogtatóan kedves. Valóban egy kis domb az a hely azon a lapályon. Egy alacsony turzás. De a háromszéki síkságon ez a lapályból alig kiemelkedo homp, halom is domb. Mint ahogyan innen nem messzire Várhegy is minden, csak éppen nem hegy, mindössze néhány méter magas. Páké körül valaha mocsaras hely volt, gazdag vízi világgal, sokféle madárral, gólyával, vadrécével, s ezen a kistájon belül, ha volt egy folyóhordalékból képzodött turzás, a nagy hegyek tövében dombnak, hegynek számított.
Páké legszebb mondái, mondásai is ehhez a táji jelleghez igazodnak. Mert az üti Páké Barátost, a közismert mondást többféle történettol eredeztetik, de ezek mindenike a táj jellegéhez kapcsolódik. Egyik kedvesebb, mint a másik.
Kisgyörgy Zoltán a Barangolás Székelyföldön 3. kötetében ezt rögzíti: a pákéi réten levo, csíkhalban gazdag tó miatt keletkezett a galiba a két falu között, mert a barátosiak átmentek a pákéi közbirtokra csíkászni. Vofkori László Székelyföld útikönyvében (II. kötet) azt jegyzi le, hogy Barátos, Cófalva, Nagyborosnyó és Zágon határának találkozásánál vizenyos, nádas határrész volt. Igen beszédesek a tájnevek is: Úrnádja, Cserestó, Nagyvezér, Toplica pataka és Bot-pataka, Nagybaglyos, Nagytó, Csíkosér. A barátosi sás - a sást Háromszéken ,,nádi butikónak” is nevezik -, szóval a vizenyos, sejmékes határrész rengeteg butikót termett, amelynek ,,pihéjét” párna-, derékaljtöltésre használták, a sás levelébol szatyrot, gyékényszonyeget szottek. (Lám, egy népi mesterség, amely teljesen eltunt a vidékrol.) Nos, a barátosi pap, aki pákéi volt, meghívta a rokonait gyékényt aratni. A két falu lakosai efölött zördültek össze, a vitának ellenségeskedés, gyújtogatás és, valószínu, verekedés lett a vége. Ütötte Páké Barátost, és fordítva.
Megengedo rosszmájúsággal mondom, hogy a hajdani nádas, sásos, nádi butikós kistájnak ma csak egy darabkáját orzik a benzinkút szomszédságában, hogy a teljesen degradálódott területre a pillepalackokat az átutazók s a muanyag zacskókat a szél behordhassa. Isten ne adja, hogy valaki ebben a tavaszi szárazságban egy cigarettavéget ide behajítson.
Ez az apró falucska olyan jelességekkel büszkélkedhet, mint Pakei Lajos (1853-1921) kolozsvári muépítész, aki tulajdonképpeni családi nevét (Tamás) a falu nevére váltotta. Pakei Lajos tervei alapján készült el Mátyás kolozsvári és Wesselényi zsibói szobrának a talapzata, o tervezte Brassai Sámuel és Berde Mózsa síremlékét is a kolozsvári Házsongárdi temetoben. Pákéi származású volt Sándor József (1853-1845), az EMKE fotitkára, az erdélyi magyarság egyik jeles politikusa. A millenniumi hársak atyja, Vida András iskolaalapító vala.
Jó ötlet, rossz ötlet, de mondom: a Domb cserefásának környékére fából-kobol olyan panteont lehetne létrehozni, anélkül hogy a sírköveket és a fákat bántanák, ahol helyet és emlékjelet kaphatnának a falu itt felsorolt és nem említett neves emberei.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.