Riport: Urak és munkások

2007. március 22., csütörtök, Archívum 2003–2007

Az illyefalvi Szakács Ferenc napszámosból gyári munkássá lépett elo a II. világháború után, s emiatt, mint láttuk az elso részben (Elszegodtem szolgálni, Háromszék, 2007. március 21.), családostól kimaradt a földosztásból, holott ez élete nagy esélye lett volna.
Az apa halála
A napszámosságról még annyit elárul: ,,Itt, a szomszédunkban kapáltunk harmadába Farkas Józsefnek répát, felibe cukorrépát. Kapáltunk harmadába kukoricát, és arattunk hatodán-hetedén gabonát, úgyhogy minden hatodik kalangya volt a miénk. Jártunk apámmal kaszálni napszámba a vízen túl, de olyan csofüves volt a kaszáló, hogy a kaszám nem vágta. Csaptam a kaszát a földhöz, apám szidott: összetöröd, te! Béállott helyettem, de neki se vágta.”
A család szakképzetlen ipari munkára vált át:
- Közben megnyílt Illyefalván a szénbánya, földszinti fejtés volt, a szabadban. A fákat kivágták, s a gyökereket ki kellett venni. Apám nem jött ki az oldalból, pedig eleget hívták, jöjjön, mert odaüti. Nem gurul oda a csutak - mondta. Pedig pont oda gurult. Ahogy kiásták, s eresztették lotore, apámat odaütte féloldalt. Egy darabig Szentgyörgyön volt a kórházban, de elvitték Brassóba, hogy megmutsék. A nagynéném kedve volt, hogy oda vigyék, mert o ott lakott. De nem operálták meg, s ’51-ben meghótt a sebesülése miatt. Beléhótt, s eltemetodött. ’52-ben meghótt a húgom 21 éves korában. Betegség. Na, akkor az öregasszony béállott a kollektívbe, itt hamar megalakult, o járt oda, mi a gyárba. Katonaság után tíz évet dolgoztam a prázsmári posztógyárban, s akkor összevesztem az alséffel. Az Kökösbol volt házasodva, attól elválott, és Bodokról hozott egy not, négy gyermeke született. De ott a gyárban esment akadt egy no, aki Dobolyban lakott. Mi ketten együtt jártunk a gyárba, s mikor jöttünk hazafelé, s elértünk a no kapujáig, o örökké bément. De olyan hideg vót, a fene áll a kapuban, amíg o kávézik, s ki tudja, mit csinál. Vagy kétszer otthagytam. Én nem félek egyedül keresztüljoni a hegyen! - mondom. Hát a gyárban szólnak nekem a szászok: az alséf vág tégedet! Az o baja, engem nem érdekel - feleltem. De a gyulésben örökké vágott. Haragutt, hogy mért nem várom meg. Hogyan ártott nekem? Én a fonóban dolgoztam, s elszakadt a kötél. A szomszéd leány volt a másodikos, én a gépvezeto. Mondom az alséfnek: jöjjön, és a kötelet cserélje ki, mert hiába követelik a plánt, nem tudom megcsinálni. Na, egy régi kötelet tódott belé, s esment elszakadt. Hívtam, éppen tízóraizott: o most eszik!
Világlátás
Szakács Ferencnek annyit kellemetlenkedtek, végül eljött a gyárból.
- Én kaszálni, kapálni tudok - mondtam, s béállottam a kollektívbe. Közben béállítottak a pártba. Na, akkor megválasztottak csoportfelelosnek. Három brigád volt, s mindegyikben három csoport. Kapáltunk, takartunk, csépeltünk, mindent végeztünk. Az alszegiek, a nagygazdák, a szomszédok egy része, mind hezzám jött. Elég jól voltunk, mentünk a mezore. Beléegyeztem, hogy elébb a nok fél órát beszélgessenek, hogy mit foznek, minden. De jól ment a munka utána. El kellett menni szervezni is, vótam Zajzonban, Hidvégen, Nagybaconban, Kisbaconban. Hogy jártunk-e házról házra? Eleget jártunk (kacag). A gazda nem tudott egyebüvé, mikor bémentünk a kapun, a kanapéba bútt bé. Nekem nemigen vót kedvem, hogy foglalkozzak vele, ott az elnök s mások gyozködték a családot. Én kimentem, és segítettem a marháknak ennik adni. Elvittek ide-oda, annyit jártunk, hogy jaj! Nekem az elso az vót, hogy elmentem az üzletbe, mert ugye az elnök úrnak minden reggel kellett a pálinka. Nekem a teendom nagyobb része ez vót. De késon feküdtünk le, Hidvégen az öregotthon hálójában, Zajzonban az iskolában aludtunk.
- Rendorrel jártak? Nem fenyegették meg magukat az emberek?
- Ilyesmi nem nagyon volt. Jöttek ugye az ottvalók, s azok mutatták, hova kell bémenni, ki nincs béállva. Az embereket megfogták, vitték egyik faluból a másikba. Mikor visszatért, már bé volt állva. Sok minden történt... Én nemigen vitatkoztam velik... Na, azt mondja az elnök: kelj fel, hozzad az italt, reggelizzünk, s induljunk el. Aztán ok ott benn ,,szórakoztak”, én kimentem az udvarra és eltotöttem az idot.
Errol többet nem mesél Feri bácsi. De Kertész Gyula elnöksége alatt jól ment sora.
- Csoportfelelosként én vetettem az egész cukorrépát géppel, traktorral. Jöttek a kontrollok. Én húsvétba is vetettem, nekem nem számított. Húsvétba is én voltam a fennforgolódó. Közben elküldtek Predeálra tanfolyamra. Aztán ott ismerkedtem meg egyikkel is, másikkal is. Rengetegen vótunk. Hét évet voltam künn a mezon, és nyolc évet a kertészetben csoportfelelos. Kertész Gyula bácsi szeretett engem, még elnökiskolába is el akart küldeni. Jaj, engem oda ne küldjön, mert én oda nem megyek! Mért szeretett? Hát mért: én minden kedviket bétotöttem...
Nem akarja részletezni, de kiderül, bizalmasa volt az elnöknek.
- A kertészetben rengeteg no dolgozott Dobolyból, Illyefalváról és Szentkirályból. Amit kellett, eljártam, melegágyat csináltunk... Minden februárján tanfolyamra küldtek Balázsfalvára. Román tanfolyamra. Amit értettem, írtam magyarul, amit nem, írtam románul. Ugye, minden órában más-más mérnök adta elé. Szolészetet, borászatot, az égvilágon mindent tanítottak. Közben a raktárba is béosztottak. Nálam is vót annyi kulcs, mint a raktárosnál. Egymás nélkül nem lehetett bé­menni. Jöttek a kontrollok, futtak hátra, híttak elé, Dobolyba kellett menni a raktárba leltározni, vagy Szent­királyba, vagy ide hozzánk. Mindenütt leltároztam: a teheneknél, a deszkamuhelyben, mindenütt. Esos üdobe elémentem az irodára, s a brigádkönyveloknek diktáltam a normákat le. Ott se ültem szépen.
Summa summarum, Szakács bácsi megbízhatóságából és írástudásából élt meg jó darabig.
Az iparban
1961-ben, kollektivista korában történt, hogy megnosült. Felesége posztógyári munkás volt a fésüloben, három váltásban húzott le harminc évet és tíz hónapot. A nyári konyhában némán, megjegyzés nélkül hallgatja végig beszélgetésünket. Mikor szóra akarom bírni, tiltakozik, róla ne írjon az újság. Lapunknak különben elofizetoi, mindennapi olvasmányuk a Háromszék. Annyit mégis elárul, hogy rongyot oröltek, abba gyapjút, muanyag szálakat vegyítettek, abból készült a posztó, és szotték a vásznat. Egy baleset miatt meg kellett szakítania szolgálatát:
- Közben ki kellett hogy álljon, mert anyámnak eltörött a combja - fuzi hozzá Feri bácsi -, a két novérem nem állott egyik sem melléje, hogy ápolja. Én akartam kiállni, de az igazgató felhívott, s azt mondja: a feleséginek több éve van, magának nincsen annyi, álljon ki o, s maga maradjon itt.
Ekkorra ugyanis ismét ipari munkásként kereste Szakács Ferenc a kenyerét. Hogyan történt? Nem tetszett már a kollektív?
- Az elnök úr, Kertész otthagyta ’71-ben. Mérnököket neveztek ki elnöknek. Engem nem akartak elereszteni, még a mérnökkel is összevesztem. Az elnöknek el lehetett menni, nekem is el lehet menni - mondom. Az új elnöknek nem kellett a kertészet. Na, ha nem kell, én se ülök itt - mondom. Alászolgálja! De elobb papírt kellett szerezni hozza. Na, ’71-ben elszegodtem az építotelepre Szent­györgyre. De olyan volt a kezem, hogy rémséges. A feleségem olyan gúnyákat mosott, hogy! Kértem az áthelyezést, tizenöt napot ledolgoztam, de a mérnök nem írta alája. Azt mondta a fokönyvelonek: tegye bé a fiókba, nem engedem el. Miért ragaszkodott úgy hozzám? Hát én ott es disznót neveltem, minden fonöknek egy disznót. Minden vasárnap szolgálatba kellett menjek, a telepen a raktár mellett neveltem a disznókat. Az unokatestvérem megherélte oket, elrendeztem mindent... Na, mégis visszakerültem a posztógyárba Prázsmárra, mégpedig a raktárba. A raktárnok illyefalvi vót, a fokönyvelo pedig lunkai (Farkasvágó), a férje annak is illyefalvi. Akkor járt a Mikóba, mikor én a gyárba. Na, azt mondja a fokönyvelo: Francisc, hai cu mine! Trebuie sa înveti! Ceteste! Mondom neki, nem tudok jól románul. De azt felelte: muszáj! Neki es állottam, egy hétig foglalkozott velem. Az anyagot kellett leolvasni, és diktálni a raktárnoknak, ilyen szövet, olyan szövet. Mikor béjöttek is, átal kellett venni, mikor kimentek is. Addig-addig, hogy megtanultam. Jo a mester a fonalraktárból, illyefalvi az is. Jól megtanultad, mint a pap - mondja. Hát, muszáj vót, ha nem hagytak békit nekem - feleltem. Külfödnek készültek a pokrócok, engem vittek ki a csomagolóba, hogy olvassam meg. Örökkétig baj volt, mert akit velem küldtek, szerette az italt, s örökkétig ki s bé. Abba járt az esze, hogy igyék valamit. Mondom a fonöknek, küldjön másikat. Varrtuk bé a pokrócokat balotba, húszat-harmincat egybe. Aztán onnét jöttem nyugdíjba ’87-ben.
Háztáji
Feri bácsi immár húsz éve nyugdíjas, szedi a sok orvosságot, amit az orvos felír, s muveli a maga kis kertjét. A hatvanvalahány éves szüloi házban él feleségével és beteg lányával, több képet készítek: a hagyományos gazdaság példája lehetne, maholnap múzeumba illo, bár az épület oldalán nagy tányérantenna jelzi, a háziak a Duna tévé musorát követik. Aki annyi disznót nevelt másnak, az évi párat magának is meghizlalt, miként teszi ma is. ,,Egyet levágtunk karácsonyra, most van két olyan hetvenkilós. A kerttel foglalkozom még, egyébbel nem. Az asszony örökölt 94 árat, megdolgozzuk, egy végibe búza van vetve, még van törökbúza, pityóka s répa” - mutatja az ágy alól kikandikáló hatalmas takarmányrépafejeket. A répát megeszik a disznók, pityókát is aprít a moslékba. Vásárolni olajon, cukron, són kívül leginkább gyógyszert vásárolnak, ha nem ingyenes a recept. S az asszonynak diétás kosztot, amit az orvos eloírt. Meghallgatok még egy történetet a házról, amit édesapjával emeltek:
- Magyar világban vettük meg ezt a házat egy szekér pityókával. Farkas úrnak, a nagygazdának a fia bevitte Brassóba a pityókát, eladtuk, s becseréltük magyar pénzbe. Az apja vette meg, katonai orház volt a teton, s o kiharcolta a községházán, mert sokan meg akarták venni, nagy urak, sok volt a ko alatt. Anyám, ugye, béjáró vót Farkaséknál disznóvágni, kenyérsütni, és segített rajtunk.
Arról a Farkas úrról van szó, aki késobb bekérezkedett a téeszcsoportba, amit o vezetett: egy viszontagságos korszak hányódásainak - hol lent, hol fent - példájaként, miként annak tükre egész 84 éves pályafutása is.
B Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép