(részlet)
Kis, kerek tó volt, mélykék a tükre, mindenfelol öreg lombú fák hajoltak fölébe. Csak egy-egy gyöngécske szello cirógatta végig a víz színét, melyen három tavirózsa ringatózott. Az egyik vörös volt, bíborvörös; sárga a másik, narancsba hajló aranyszín; fehér, csodálatosan fehér, hószínu a harmadik.
Ekkor így szólt a táltos:
- Itt várj meg, Szikra Ferkó, innen el ne mozdulj, míg meg nem látod a három Szélkisasszonyt. De egyre vigyázz, kicsi gazdám, csalfák ok, kacérak, legénybolondító lányok azok, s ha nem vigyázol, a tó vizébe ölnek téged. Sok legény, hozzád hasonló, bátor szívu, eros karú lelte már ott halálát. Akár sírnak, akár kacagnak, akár ígérnek, akár könyörögnek, csalogatnak, bolondítanak, te semmit se higgy nekik, tedd azt, amit tenned kell, a többivel ne törodj.
Ennyit mondott a táltos paripa, dobbantott egyet, és eltunt.
Szikra Ferkó pedig letelepedett a mélykéken tükrözodo víz partjára, annak kiálló kövére, szomorúfuz lombsátra alá.
A szomorúfuz ágai szelíden simogatták arcát, s mintha ezt susogták volna:
- Menj, menekülj, Ferkó, fussál, Szikra Ferkó! Eddig is csostül ért a baj, de ami ezután vár, rosszabb az a rossznál is. Kiszívják a lelkedet, megnyomorítják a testedet ezek a gonosz Szélkisasszonyok. Vigyázz, Ferkó, vigyázz, Szikra Ferkó!
Akármit suttogott is a szomorúfuz ága, Szikra Ferkó nem hallgatott rája. Csak ült a kiálló kövön, és nézte a három, csöndesen ringatózó tavirózsát.
Olyan szépek voltak, olyan frissek lecsukott szirmaikkal, hogy az apró hullámok is gyengéden locsolgatták, simogatták levélkéiket.
Alkonyodni kezdett, alászállt az este. Barna félhomály szállt a tóra. A tó tükre alig-alig fodrozódott, végül teljesen elcsöndesült. Mozdulatlan, sötét némaságba dermedt a víz, csak a mélybol sugárzott valami ragyogás, mintha óriási, fekete gyémánt szikrázna a fák aranyzöld foglalatában.
Aztán rátuzött a víz színére a holdsugár. A szelíd, bánatos ezüst fény végigsuhant a víztükrön, s a fák ágain ülo madarak egyszerre, egyazon pillanatban énekelni kezdtek. Ebben a pillanatban, lássatok és halljatok csodát, a sárga vízirózsa aranyba hajló kelyhe lassan nyílni kezdett.
Az elvakult, megszédült Szikra Ferkó elott ott állt a legnagyobbik Szélkisasszony.
Hogy milyen volt? Szebb a szépnél! Hollószín haja feketébb, mint az éj bársonyos sötétje; elég volt ránézni, hogy örökre belé vesszen az ember tekintete.
Gyémánt gyémánt mellett villódzott aranyköntösén. Barna szeme mély tüzu és titokzatos, aranycsillag ék a homlokán.
Aranysarujában lépdelt a víz színén, ám az mégis mozdulatlan maradt, egyet se gyuruzött, s mégis, lépte nyomán mintha harang zúgása zsongana. Szikra Ferkó pedig, amint közeledik, úgy érzi, hogy menten összeroskad, semmivé lesz, képtelen elviselni ennyi szépséget.
Méhes György
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.