Vendégünk volt Berecz AndrásKultúra: Akinek szájából talpára esik a szó

2007. április 21., szombat, Archívum 2003–2007

Berecz András, a neves magyarországi mese- és énekmondó, tréfamester Sepsiszentgyörgy vendége volt a múlt héten. Eloadása után tapasztalatairól, gyujtéseirol faggattuk, no meg - mondását idézve - arról, hogy mikor esik a talpára a szó?
- A mesemondó vagy a jól beszélo ember olyan, mint az artista, a mutatványos a cirkuszban. Nem az a nagy dolog, amikor három égo buzogányt dob fel, hanem amikor feldob tízet, de el is kapja oket. A szónak, ha feldobtad, valahol le kell esnie. Amikor kimondtad, még azt hiszik, hülye vagy, de tíz mondattal arrább, amikor megtérül az a mondat, és már értelem van benne, akkor megsüvegelnek. Más is feldobhatja azt az égo buzogányt, de te kapd el úgy, hogy kilenc legyen a levegoben vagy nyolc, és ketto éppen a kezedben. A szavakkal is lehet játszadozni, csak nem szabad elfelejteni, hogy ha kiejtetted, valahol meg kell térülnie. Vagy tíz mondat múlva, vagy késobb.
- Van közönsége? Van még vevo erre a fajta eloadásra? Mennyire lehet begyujteni az embereket mesemondással, tréfás történetekkel, népdalokkal?
- A szervezoket kellene megkérdezni, ez az o keservük. Én csak a végeredményt látom, hogy elég sok emberrel találkozom, és különleges helyekre is elvetodöm a mesékkel. Az iskolában untam a tanévnyitó beszédeket, most már megértem, hogy velem nyittatják meg. Az egyik igazgató bennem látta meg a lehetoséget, hogy ne o beszéljen, és a virágok közül kikandikáltak a kíváncsi diákleánykák, hogy itt most mi történik: iskola-e vagy valami cirkusz? Én vissza is éltem a helyzetemmel, annyi mókát szórtam közéjük, hogy felbomlottak a sorok, a szülok is ottan rendetlenkedtek. Nagyon elégedett voltam...
- Más az erdélyi közönség, mint a magyarországi? Kicsit más nyelven beszélünk, másképp értjük a meséket is?
- Mindig minden közönség más, soha egymással összehasonlítani nem lehet. Mindig az alkalom szüli. Az egyik eloadás az, amit én tartok, a másik, amit én látok. A velem szemben lévo közönség, az egy csudálatos valami. Erdélyben, ha mondasz egy különleges szót, nem akkora csoda. Ha itt összeülnénk, rövid idon belül minden ember bedobna húszat-harmincat. Itt a magyar nyelvnek a surujében vagyunk. De vannak helyek, ahol kifogytak találó szóból az emberek, idegen szavakkal szórták teli a fejüket, meg rá­adásul még ki is haltak a szavak. Nagy sorscsapás a futkosó ember, akinek már tunodni sincs ideje, kiszaggatták az érzéseit is, azt hiszi, hogy a kiadás és bevétel szóval véglegesen ki tudta ragadni az összes emberi tevékenység legjavát. Hát nagy tévedés. Ilyen helyeken egy-egy szónak is sikere van. Nem tudják, hogy mit jelent, csak érzik, hogy ennek jó mellé ülni, olyan, mint a meleg kályha. Fogalmam sincs, mitol ilyen meleg, de kitapogatják, hogy valamiért ilyen.
- A ma esti eloadásában volt egy példa, ahol a gyergyói és a dunántúli történet találkozott. Általános ez, hogy a magyar nyelvterületen hasonló mesék, történetek születnek?
- Az emberi gondolkodás, az bizony hasonlít egymásra Eurázsiában, Afrikában. A lényeges kérdések egyformák, a válaszokban és a hangvételben azonban nagyon nagy a különbség. Az ötvenes években születtek ezek a történetek, és ez akkor a dacnak egy olyan formája volt, amire szívesen emlékeznek ma is az öregek. Akkoriban nem könnyen lehetett az igazunkat kimondani, a közösségnek az ajkára fagyott a szó, de egy-egy bolond ember száján kivirágzott az igazság. A hatalom az ilyenekre nem ügyelt, ok a látóhatáron kívül estek, viszont az ügyes, formás kis beszédüket éppen ezért megjegyezte a közösség, és eposzi figurákként tartja számon oket. Ezért izgatnak most nagyon az ötvenes éveknek ezek az apró kis hostettei. Amik kicsik, de rajtunk múlik, hogy, ha fölemeljük, akkor naggyá válnak.
- Mennyire élnek ma még a mesék, a történetek. Csak az öregek mesélnek már, vagy vannak fiatalabb folytatói is a hagyományoknak?
- Vannak. Úgy néz ki, egyre kevesebben, de mese még mindig terem boven. Éppen itt, a magyar nyelvterületnek ezen az áldott helyén még boven meglelheto. De veszély is van, hogy saját ízlésétol és muveltségétol meg akar válni a székelység, amit balladáiban már megtett nagyon régen. Elmenekült tole, de a cigányság megtanulta, és jelenleg is egy csomó olyan balladát tudnak énekelni, amit annak idején Vikárék fonográffal gyujtöttek össze. A székelytol hiába kérded, mert a szegénységére emlékezteti, s nem kell neki, levetette. De úgy néz ki, hogy a gazdag, fordulatos, kincses nyelvhez, a mindent élére állító szemlélethez, a hétköznapi helyzetben is megtalált humorhoz, az esendoség megfigyeléséhez, továbbadásához nagyon ragaszkodik. Hogy ettol mikor fog megválni? Az Úristen orizzen minket, mert akkor a tengelyét veszíti majd el ez a világ.
Lejegyezte: Farkas Réka
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép