
A székely ispán székhelye Udvarhely, aztán Görgény vára volt. Hívei közül az ispán alispánt nevezhetett ki. Az ispán rend szerinti tanácskozásokat tartott a székely elokelokkel, s kezdetben a székekbol hozzá intézhették a perek fellebbezését. Bár elofordult, hogy önálló hatalmat próbáltak maguknak szerezni, s olykor a királlyal is szembefordultak (például 1466-ban Mátyás ellen), de mégis ok voltak a törvényesség és a központi hatalom hivatalos képviseloi.
A Székelyföld jogi egysége legfobb bizonyítékának az általános közgyulés vagy nemzetgyulés intézményét tartjuk. Ez az intézmény akkor is fennállt, amikor az erdélyi vajda és a székely ispán ugyanaz a személy volt. A nemzetgyulést az ispán akkor hívta össze, amikor különösen fontos kérdésekben kellett döntést hoznia. A székeknek is joga volt közgyulések meghirdetése. A nemzetgyulésnek állandó székhelyet nem jelöltek ki, de közismert, hogy a legtöbb alkalommal Udvarhelyen, illetve a közeli Agyagfalván tartották.
A nemzetségi szállásterületet - amint láttuk - pontosan elkülönítették, s ezen kezdetleges igazgatási egységeket hoztak létre, amelyeket ,,székelyek földjé”-nek (az oklevelekben terra siculorum) neveztek. Ezekbol bontakozott ki a székek rendszere.
Önmagában is érdekes kérdés: miért alakultak székek és nem vármegyék a székelyek, szászok, kunok és jászok szállásterületein. Nem vármegyék, mint a magyar szállásterületeken. Ez annál is érdekesebb, mert a székek és a vármegyék feladatai majdnem azonosak voltak. A meggyozo választ még nem találta meg a történetkutatás, azonban sokatmondó tény, hogy a székek a hadi szolgálatra kötelezett, betelepülo vagy csatlakozott idegen népeknél alakultak, valamint a magyar nyelvet beszélo, idegennek semmiképpen sem nevezheto székelyek szállásterületén. Az sem érdektelen, hogy székek ott jöttek létre, ahol hiányzott a magyar nemesség. Az elobb mondottak azt sugallják, hogy a széki intézményben szervezési elvet és gyakorlatot egyaránt láthatunk. A katonai szerep és a széki rendszer kapcsolata pedig nyilvánvaló: a székely hadat székek szerint szervezték, minden székely széknek saját hada volt.
Elore kell bocsátanunk, hogy oklevelekben a szék (sedes) kifejezés csak késon, a 14. század közepén jelenik meg, de ez nem jelenti azt, hogy a székek akkor keletkeztek volna. A 13. században a közigazgatási-politikai szervezet már a szék volt, amely földrajzilag körülhatárolt egységet képezett, s mindegyik szék külön törvényhatóságként muködött. Az egyes nemzetségi szállásterületeken, valószínu, nem egy idoben alakultak ki a székek. A szállásterületeket az egyik elozo fejezetben már bemutattuk, bizonyosan ezekben alakultak ki a székek. Sepsiszék esete ezt jól példázza; a sebesi-sepsi székelyek földjét (,,terra Sebes”) 1224-ben a szászok kiváltságlevele, az Andreanum említi eloször, majd 1349-ben egy oklevél területnek (districtus), 1404-ben egy másik Sepsiszéknek (sedes) nevezi. A districtus valóban már a szék korábbi neve lehetett.
A kézdi székelyek neve 1307-ben, az orbai székelyeké 1396-ban jelenik meg, késobb, a 17. század második felében Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék Háromszék név alatt egyesül. Érdemes megemlíteni, hogy a Kézdi-, Orbai- és Sepsiszék az illeto székely csoport nevét vette fel, s nagy a valószínusége annak is, hogy Udvarhelyszék eredeti neve Telegd volt, hiszen Udvarhelyszék a telegdi székelyek szállásterületén jött létre. Udvarhelyszéket fo székként tartották nyilván. Marosszéket ugyancsak a telegdi székelység alapította, bár ennek egyes részein az újabb kutatások szerint (Benko Loránd) elozoleg már magyar nemzetségek laktak. A szék elso említése 1321-1322. Marosszék nyilvánvalóan a Maros folyótól kölcsönözte a nevét.
A csíki székelyekrol 1324-bol maradt ránk feljegyzés, nevük eredetét nehéz megfejteni, egyesek összefüggésbe hozták a Kézai-krónikában megjeleno Csigla-mezovel. A fenti hat szék területe képezte a tulajdonképpeni Székelyföldet, amely a hat székely nemzetség eredeti szállásföldjére terjedt ki. A székeket a földrajzi tényezok szerint határolták el, ezek területét folyók és hegyek választották el, s szorosok, átjárók kötötték össze. Gondoljunk például a Tusnádi-szorosra, amely Csík- és Sepsiszék határa volt, vagy a Hargitára Csík- és Udvarhelyszék között.
A hetedik székely szék - Aranyosszék - létrejöttérol bovebben szólnak a források. Amint közismert, ide a kézdi székelyek rajzottak ki valamikor 1260-1272 között. A szék neve 1469-ben jelenik meg oklevélben. Nevét az Aranyos folyótól kapta.
A kisebb székek késobb alakultak, s létrejöttüket elsosorban az anyaszéktol való nagy távolság, egyes évszakokban, a zordabb teleken az elzártság indokolta, de az anyaszéktol teljesen soha nem szakadtak el. Miklósvárszék Sepsiszéktol vált le, Kászonszék Csíkszéktol, Keresztúrszék és Bardóc-fiúszék Udvarhelyszéktol vált le. A fiúszékek elnevezése a központibb fekvésu, vagy valami funkcióval rendelkezo településtol származik (Bardóc, Keresztúr, Kászon).
Miklósvárszék kialakulása hosszú folyamat eredménye volt. A központi település - amelytol a szék neve származott - már 1211-ben fennállott Miklósvára (indagines Nicolai) néven. Itt a Baróti-hegyek és az Olt közötti területen akkor a sepsi székelyek éltek, és fokozatosan kilenc falut létesítettek (Barót, Bodos, Bölön, Köpec, Miklósvár, Középajta, Nagyajta, Szárazajta, Sepsibacon), amelyek aztán külön székben szervezodtek. Stibor erdélyi vajda 1395 körül megengedte, hogy Miklósvár, Sepsiszék ellenkezése ellenére, törvényszéket tartson a többi szék mintájára. Ezt a jogot Zsigmond (1387-1437), majd Mátyás király megerosítette. Feltételezheto, hogy eredetileg az ide települo székelyeknek várszolgálatot kellett teljesíteniük, tehát katonai szempontok is közrejátszottak ennek a kis térségnek a megszállásában. Eredetileg Szentmiklósvárszék volt a neve, központja pedig Miklósvár volt. A kiváltságlevélbol világosan kiderül, hogy Miklósvárszék nem fiúszék, hanem teljes jogú közigazgatási egység volt (legalábbis bizonyos idoszakokban).
A katonai védelmi szempont Kászonszék önállósodásában még nyilvánvalóbb: mivel határszélen terül el, az itt éloknek orködniük kellett, ezért engedi meg Zsigmond, hogy maguk közül hadnagyot és bírót válasszanak.
Keresztúrszék valószínuleg a 15. században - megegyezés útján - vált külön Udvarhelyszéktol, s akkor is inkább bíráskodás terén gyakorolt önállóságot.
Bardóc-fiúszék késobbi képzodmény, s a telegdi székelyek földjén alakult meg, jogai I. Rákóczi György (1630-1648) fejedelemtol származnak, s azokat 1635-tol gyakorolhatta. De elgondolkodtató adat, hogy az 1332-es pápai tizedjegyzék Bardóc falu neve mellett sorolt fel öt olyan települést, amelyek körülötte találhatók, tehát akkor már kisebb egyházi központ lehetett.
A tisztségviselok
A székek hatásköre a hadi s igazságszolgáltatási feladatok ellátása volt. Ennek végzésére hadnagyot és székbírót választottak a nemzetségek a lófoséggel (primipilátus) rendelkezo családok körébol, meghatározott sorrend szerint. Eredetileg minden anyaszéknek két fo tisztviseloje volt: a hadnagy és a székbíró. A két tisztségviselo között hatalom- és funkciómegosztás létezett; a katonai ügyekért a hadnagy volt felelos, az igazságszolgáltatás viszont a bíróra tartozott. A gyakorlatban azonban a hatalomelkülönítés nem érvényesült szigorúan, mert a hadnagy gyakran bíráskodott a székbíró társaságában, sot, külön is. Az 1500-as évektol a hadnagyot gyakran kapitánynak, illetve fokapitánynak nevezték - amint látni fogjuk, az önálló Erdélyi Fejedelemség idején.
A hadnagy és bíró tiszte régebbi a székek kialakulásánál. A 15. század óta királybíró is muködött a székelyek között, aki kezdetben a székbírót ellenorizte és segítette. A királybíró az állam tisztségviseloje, s 1562 után a szék elso tisztségviseloje, de a székek késobb ki fogják vívni a királybíró választásának jogát. Már korán, a 15. században a nemzetségi bírót esküdtek - ,,székülok” - váltották fel. A székek törvényeit 1499-ben, 1505-ben, 1506-ban és 1555-ben összeírták, de azok nagy része mint székely szokásjog már a letelepedéstol érvényben volt.
A falvak igazgatásáról a korai idore vonatkozóan nem rendelkezünk információkkal, de a késobbi gyakorlat csírái minden bizonnyal már a falualapításkor megjelentek. Eszerint a faluközösségnek a képviseloje a falunagy (késobb falusbíró) volt, aki az igazgatási s helyi igazságszolgáltatási feladatokat ellátta. A katonai és polgári szervezet a székely falvakban összefonódott, a falu alapegységét a tized képezte, amelyben a családokat nyilvántartották, s hadi feladatokra mozgósították, ugyanakkor a tizesek a faluközösségnek mindennapi teendoiben is fontos szerepet kaptak, például a határhasználat rendjének kijelölésében.
A településrendszer kialakulása
Bármely nép végleges letelepedésének voltak alapveto feltételei: szabad és alkalmas terület, valamint elviselheto éghajlat, végül otthont adó hajlék. A székelység számára a kijelölt vagy általuk választott szállásterület megfelelt ezeknek a feltételeknek. A település helyének kiválasztása nem volt véletlen, hanem tudatos cselekedet eredménye. A települni szándékozók rendszerint a természeti viszonyok függvényében döntöttek, amit más tényezok is befolyásolhattak, mindenekelott a megélhetést biztosító gazdálkodás szempontjai.
A székelységnek a letelepedés idején nagyállattartó s földmuvelo társadalma volt, s a lótenyésztésnek különös jelentoséget adott az, hogy a katonai szolgálathoz nagyszámú lóra volt szükség. Az akkori félszilaj állattartás terjedelmes, lehetoleg sík vagy lankás legeloterületet igényelt, értheto, hogy a székelyek elsosorban a folyóvölgyek mentén s az ott képzodött teraszokon alakították ki állandó településeiket. Mivel az állattenyésztés mellett folyamatosan nott a földmuvelés jelentosége, a legelok egy részét feltörték, s szántófölddé alakították. A hegyeket, hegyvonulatokat nem vették igénybe sem a Keleti-Kárpátokban, sem a Hargitán, de még a kevésbé magas erdos területeket sem. Ezek tartalékföldek maradtak, s közösségi tulajdont képeztek. A népesség szaporodása szükségessé tette azt is, hogy erdoirtással növeljék a legelo- és szántóföldek területét.
A faluhálózat
A székelységnek, akár a magyarság egészének, állandó települése a falu volt, amely számos térségben a téli szálláshelyeken jött létre, hosszas átalakulás eredményeként. Hogy a Székelyföldön mennyire dívott a téli-nyári szállások rendszere, még nem eléggé tisztázott kérdés. De a honfoglalás kori magyar törzsek analógiája alapján valószínunek látszik, hogy a letelepedés elso idoszakában a kettos szállás rendszere a székely szállásbirtokon nem tartozott a ritkaságok közé. Ehhez a szükséges mozgástér rendelkezésre állt, s a hagyománya is megvolt abból az idobol, amikor a székelység együtt élt a magyar törzsekkel. A kezdeti idokben különbözo okok miatt (elmocsarasodás, talajmozgások, ellenség pusztításai) az állandónak szánt falvak is megváltoztathatták településhelyüket.
A 11-12. századi faluhoz szántóföld és legeloterület tartozott, amelyet a falu nyílvetéssel osztott ki a családoknak használatra, de már a korai idoszakban kialakult az örökletes, apáról fiúra szálló magánföld rendszere is. Ezt nevezték székely örökségnek (siculica haereditas), amelynek jelentoségére egy késobbi fejezetben még visszatérünk. A nagy kiterjedésu erdos területek és legelok a falucsoportok vagy székek közös tulajdonát képezték (Hatod, Szék havasa). A falualapítás történetéhez hozzátartozik a falupusztulás jelensége is: természeti csapások, nagy járványok vagy háborús dúlások egyaránt okozhatták.
Egyed Ákos