Köszöntjük a hetvenéves Lászlóffy AladártKiscimbora: Lászlóffy Aladár írásaiból

2007. május 12., szombat, Archívum 2003–2007

Testvérek

Az erdoben hogyha járok,
mindenféle csodát látok.
Testvérével hemperegve
még csak maréknyi a medve,
még nem ravaszdi a róka,
játék fogja, meg a móka.
Bocsok, mókusok és nyuszik,
bár nem ismerik a puszit,
de akkor még jó testvérek,
vidám a fiókaélet!

Az erdoben merre nézek,
ágak között egy-egy fészek,
mindenikben csivitelnek,
rengeteg a madárgyermek,
sok ezer fióka torkán
keletkezik a hangorkán,
e sok kis csor mindig éhes,
s folyton kiabálni képes:
a szüleik csak cikáznak,
ideszállnak, odaszállnak,
néha alig kapnak észbe,
kinek melyik itt a fészke.

Ahogy az erdoben haladsz,
megjelenik egy vadmalac:
kicsi, fürge lábú, mérges,
teste csíkos, még nem kérges,
tiszta rajta minden sörte,
míg a sors meg nem pödörte,
mulatságos csak a hangja -
ez már világra az anyja!
De okelme, bármily hetyke,
tudhatod, hogy sosem egyke:
több testvérrel vonul sorba
a lombos vaddisznóólba.
(x)
Csudaóra

Eltettem egy magot,
elpakoltam szépen,
eltelt három hónap,
meg is maradt épen.

De ha most a földbe
dugom ezt a magot,
alig egy hét alat látok csudát, nagyot.

Ez a csuda: ahogy
a magocska éled,
elárulja nekem,
milyen is az élet.

Minden magban van egy
titokzatos óra,
tavaszi hajnalon
cserreg virradóra.
(x)
Az erdo

Az erdo itt volt, mindörökre itt,
itt élte át a szelek éveit.
Öt fa lobog, mint öt nagy köpenyeg
az égre rajzolt betyárok megett.
(x)
Barátság

Barátom volt Péter,
barátom lett Áron,
egyik mindenképpen,
másik mindenáron.

Szeretem is oket,
s ok szeretnek engem,
összetartunk nagyon
ilyen szeretetben.

Persze van, amikor,
ha én másképp látom,
összezördül velem
az egyik barátom.

Milyen hosszú lehet
az a harag, Péter?
Barátságot mérni,
Nincsen olyan méter!

És a duzzogókat
átöleli Áron,
s Péter is belátja,
s én is csak belátom -.
(x)
Anyám, az álmok nem hazudnak
Az ido ködébe vész annak a bölcsességnek a felismerése, melyet számunkra latin formája közvetített, orzött meg: ama híres verba volant… a szó elröpül, az írás megmarad. Az írás jelentoségével szemben egy érdekes, mitológiai gyökeru aggodalom is fennmaradt: Thot isten, aki az egyiptomiak szerint az írás feltalálója, ama félelmének adott kifejezést már a kezdet kezdetén, hogy ha aztán az emberek majd teljesen rábízzák magukat a már készen felírt dolgok ismereteire, gondolkodóképességük egyszeruen elsorvad. Az indiai brahmanok is a tanok élo erejének, hatásának gyengülését féltették az írásba foglalástól, és hasonló dolgot jegyez fel a De bello gallico-ban Ceasar is a gallok, kelták, britek druidáiról, e tudós papokról. Mert hát az írás nem csekély mértékben szolgálja a tekintélyek tiszteletét, az írott, nyomtatott szónak már magába véve is bizonyos autoritása van a tömegek és a kényelemszereto koponyák elott.
Mindemellett történelmi tény, hogy az írás milyen félelmetes erot testesít meg a népek életében. Kisebb súllyal esik latba az, hogy az egyszer már leírt, rögzített gondolat nem sarkallja úgy a szellemet az észben tartásra, mint amennyire a tudást, a tanulást segíti elo. Írásból tanul sokat és pontosan a világ, amióta csak létezik írás. Az írás nélkül magasabb muveltség nem jöhetett volna létre. Az a fajta biztos emlékezet, melyet az írás oriz meg az emberiség számára, semmivel nem pótolható. Elveszni, lappangani szoktak néha fontos láncszemei is az írott múltnak, de elokerülésük mindig pont jókor szokott bekövetkezni, s talán ez sem csak a véletlen ajándéka. Persze, hamar túljutott volna a történettudomány az olyan badarságokon, melyeket még a 18. században is vallottak ,,komoly” elmék, hogy az egyiptomi piramisok vulkáni eredetuek.
Dante anyja terhessége idején, így szól a fáma, álmot látott. Azok fényében, amik bekövetkeztek, mindent igazolónak tunt ez az álom, mely volt vagy csak utólag lett? Nos, errol van szó: a jelképek érdekes világáról, mely végig az idoben a költészet s a muvészet világának huséges része, egyik legfontosabb képforrása. Dante-mama álmában egy babérfa alatt heverészett, s megszülte fiacskáját, aki a babérfa bogyóival táplálkozván gyorsan felcseperedett. Babér lévén a költok elismerésének jutalma, világos, mi felé mutat a látomás. Persze, az ókorban volt az a hadi dicsoség jelvénye is, de Apolló kedvelt fája lévén a babérfa, kézenfekvo volt muvészi elhivatottsága. Más vélekedések szerint egyszeruen a fenyohöz hasonlóság, tartóssága a praktikus ok: sosem veszíti el a viruló színét, így hervadhatatlan érdemek szimbólumának kiválóbb mindennél. Az sem mellékes, jóllehet egyszeru, kedves babona, hogy a babér az egyetlen fa, melybe még sosem csapott villám. A babérfa további csodálatos tulajdonsága, hogy lombját ki fejére köti, álmában jövendo események hu képét látja meg, oseink ebben egy, a költoknél is eloforduló tulajdonságra ismertek. Ami, hogyha jós értelemben sántít is, ám a költok - leírván valakinek a történetét, tudvalevo, hogy soha nem látott részleteket és körülményeket úgy mondanak el, mint a vízfolyás, mintha maguk is éppen szem és fültanúi lettek volna. S mivel az igazságot ilyen esetekben is gyakran eltalálták vagy megközelítették, méltányosan többet tulajdonítottak nekik: a látnokságot.
A jelképek, jól kidolgozott jelképrendszerek világa, melybol nem egy elem örök életunek bizonyult, az ókorba nyúlik vissza. A görögökrol különösen, de más antik kultúrnépekrol is elmondható, hogy legszervesebb muveikben nemhogy az élo valóság nyilatkozik meg, de a képzelet (a muvészkedés) világában tökéletesebb alakban mutatják fel a valódi világ tökéletes össz­hangját, mint amennyire korabeli tudományos szintjük azt felmérni már képes lett volna.
Az irodalomban s az irodalmon kívüliben a növény-, de különösen állat-szimbólumok valóságos tenyészete él elore és visszahatván: mert valaminek a szimbóluma, címerükbe iktatják itt is, ott is az új nemzedékek, s viszont, mert valahol ,,bevált”, szimbólumává lehet ezután minden olyasminek. Az irodalom és a muvészet hallatlan közvetíto szerepet vitt ennek a jelképesdinek a kommunikációjába. Délceg oroszlánok, merész tekintetu sasok, de szarvasok, medvék, kosok s apróbb madárkák egész faunája játszik a kinti minták alapján a költészet nagy kalitkájának rácsai mögött, a festészet végtelen vászonmezoin: üzenethordozók puszta megjelenésükkel hosszú mesék, mondatok, mítoszok megfeleloi, afféle, ,,stb.”-k. A kidolgozott jelbeszéd napjainkig él más értelmekkel a piktogrammok világában, ahol a sportágaktól az információs irodákig megvannak a konvencionális jelek. Az ókorban is szerették az efféle, magyarázkodást lerövidíto dolgokat, nem csak a muvészetben, hanem a mindennapok gyakorlatában is. Titus Livius egy város megadásának jelenetében írja le, hogy a kapitulálók a ,,könyörgok jelvényeit” hozzák.
(Megjelent a Cimbora 1997/4-es számában, a Kard, kalapács, kalamáris címu kultúrtörténeti sorozatban)
(x)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép