
A történetkutatás már régen kiderítette, hogy a székelység az új szállásterületén csak nagyon gyér, foleg bolgár-szláv településeket talált, hatalmas térségek teljesen lakatlanok voltak. Kinezsa István kutatásai szerint a szlávok nagyobb számban inkább Háromszék területén létesítettek települést, máshol ritkán találhattak a székelyek egy-egy falut. Ezért vallotta magát osfoglalónak a régi székelység, amit a mai történetkutatás csak a valóban lakatlan vidékeket illetoen tart elfogadhatónak. Tehát mindenképpen a 11-12-13. századi székelységnek kellett kialakítania a falvak hálózatát, s ebben segíthette az elozo szállásbirtokokról hozott tapasztalat vagy éppen az ott talált falu látványa. A falvakat igen gyors ütemben kellett létrehozni, s rövid ido alatt létre is jött a székely falurendszer.
Mire alapozzuk a fenti véleményt?
Elsosorban a pápai tizedjegyzék adataira, amelyeket az elozo fejezetben ismertettünk. Láttuk, hogy az újabb kutatás 174 egyházas falut ismer 1330-1335-bol. Ezek hálózatszeruen terjedtek el a különbözo térségeken s székekben.
Az összeírókat nem érdekelték a templom nélküli, valószínuleg kicsi települések, mert feladatuk nem terjedt ki rájuk. Ezek s a közben alakult falvak együttes száma a 14-15. században Bálint Gyula számításai szerint a Székelyföldön elérte a 391-et. Amennyiben ezt a számadatot Aranyosszék 22 településével kiegészítjük, 413 településrol szólhatunk. Ha ezt a számot összevetjük a 19. század közepén feltüntetett adatokkal, amikor 496 települése volt a Székelyföldnek, megállapíthatjuk, hogy a 15. század végéig a székelyföldi településhálózat valamivel több, mint 80 százaléka létrejött, ami a székelység letelepedésének sikerességét bizonyítja. Az állandó jellegu falvak behálózták az Olt, Feketeügy, Kis- és Nagy-Küküllo felso folyása mentét, a Nyárád terét, a Maros felso szakasza mentét, a nagyobb és kisebb medencéket, ekkor már a Gyergyói- és Kászoni-medencét is. (...)
A városok kezdetei
A 14. századra megjelentek a mezovárosi települések is. Az erdélyi fejedelemség koráig nyolc mezovárosi település alakult ki. Ezek (az elso városi jelleget mutató adat sorrendjében) a következok: Székelyvásárhely (Marosvásárhely) (1409), Kézdivásárhely (1427), Székelykeresztúr (1459), Sepsiszentgyörgy (1461), Székelyudvarhely (1485), Nyárádszereda (1493), Felvinc (1538) és Csíkszereda (1558). (...)
A legjelentosebb mezováros Marosvásárhely volt, amelyet új székely fórumként (Novum Forum Siculorum) jegyeztek fel a pápai összeírók, ezzel már funkcióját is jelölték. A fórum szó vásárteret, de politikai szerepet is kifejezhetett. Aztán Mátyás királytól kapott vásártartási jogot. Kézdivásárhely is vásártartásával tunt fel Torjavására néven. Székelyudvarhely ,,fórum” szerepet töltött be a Telegdi foesperesség székhelyeként (Orbán Balázs), s központi jellege mellett szól az is, hogy Hunyadi János 1448. január 22-én ítélkezoszéket tartott itt. Az elobbiekben említettük, hogy több nemzetgyulésnek Udvarhely adott helyet. Kiváltságlevelet 1557-ben kapott Izabella királynotol.
Sepsiszentgyörgy történetérol a kiváló történész, Bogáts Dénes nem ok nélkül írta, hogy már az 1241-es tatárjárás elott keletkezett, amit az is bizonyít, hogy IV. Béla 1252-es adománylevelében szó esik többek között a város határában fekvo Benedek-mezo, Debre-fo és Köz-bérc helynevekrol. 1332-ben egyházas helyként jegyezték fel, s valószínuleg Zsigmond királytól kapott, akár Kézdivásárhely, valamilyen kiváltságlevelet (amely azonban nem maradt fenn). Zsigmond király 1426-ban feleségével és jelentos udvari kísérettel hosszabb ideig Sepsiszentgyörgyön tartózkodott, és a prelátusokkal, az ország bíróival és a sepsiszéki foemberekkel törvényszéket tartott. Az egész székely történelem szempontjából fontos adat az, hogy Sepsiszék foemberei ekkor tanúsították: a Gidófalvi család és atyai ágon való vérrokona az Ágszáz nemzetségbol származik, vagyis a 15. század elso felében a foemberek nyilvántartották azt, hogy a hat székely nemzetség közül ki melyiknek az ágazati leszármazottja! Egyébként Sepsiszentgyörgy fejlodését akadályozta a közeli Brassó kiváltságlevéllel védett kereskedelmi privilégiuma. (...)
Szavak üzenete: a névadás
A települések alapításának történetéhez tartozik a névadás. A nyelv számos olyan történeti jelenségre, eseményre emlékeztet, amelyekrol nem maradt fenn ún. dokumentum. Lássuk hát a településnevek kérdéskörét.
Induljunk ki abból, hogy a szállás, falu, község, vár, város osi magyar szavak, akárcsak a ház, lak, temeto, sír, szer, szeg (falurész), táj, út, határ, dulo, nyomás, és tovább sorolhatnánk az osi magyar elnevezéseket. De már az említettek is bizonyítják, hogy az új szállásterületen a települések névadói tiszta magyar nyelvet beszéltek, akik egyébként kiváló nyelvi leleményességrol tettek bizonyságot a névadásban is. A falunevek eredete sokféle. Az 1241-es tatár betörés elotti székelyföldi helynevek irányjelzok: Árapatak, Erosd, Hidvég, Nyáraspatak, Miklósvára, valószínu, székely nemzetségfok neve után: Barót, Zoltán. A legtöbb falunevet eloször csak a pápai tizedjegyzékben írták le. Számos falunév a település helyének természeti viszonyait, élovilágát örökítette meg: Nyárádto, Oltszem, Bölön, Madaras, Galambfalva, Hódos, Sóvárad. A templomok védoszentjeinek nevét viselo falvakat nem szükséges felsorolni, hiszen a legelterjedtebbek közé tartoznak, és a korabeli vallási érzésekrol, felfogásról vallanak, s a helyi kisvilágot, ahogy ma szokás mondani, a lokálist az egyetemeshez kapcsolták azzal is, hogy a templom védoszentjérol bizonyosan minden pap sokszor beszélt a hívoknek. Az viszont teljesen nyitott kérdés, hogy a szentek nevét viselo településeknek mi lehetett a korábbi elnevezése.
Külön falukategóriát képviselnek a 13. századtól gyakori -falva, -laka, -háza végzodésu nevek (Bibarcfalva, Miklósfalva, Zetelaka stb.), a gyérebb, de nyomjelzo -ajta, ebbol a sepsiszéki Erdovidéken éppen három (Nagyajta, Középajta és Szárazajta) keletkezett. Vannak falunevek, amelyek sajátos történeti jelenségre emlékeztetnek: Száldobos a hadra hívásra, Solymos a sólyommal való vadászásra, Földvár a földvárak korát juttatja eszünkbe; mások a székelyek mellé települo etnikumok nevére utalnak (Besenyo, Olasztelek, Oláhfalu, Uzon). Egy-egy falu túlnépesedése miatt rajokat bocsátott ki, így jöttek létre a nagy-, kis-, alsó-, felso- megkülönböztetésre utaló nevek. Ilyenek azonban csakis akkor alakulhattak, ha még voltak olyan lakatlan területek, ahol megfelelo helyet találtak a település számára, s a faluhatár is kitellett.
A határban a dulok is hamar nevet kaptak. Ezekrol kötetek születtek, de még így sem mondhatjuk, hogy hiánytalanul számba vettük oket. Itt csak utalni szeretnénk arra, hogy a régi gazdálkodási módok kutatója sem nélkülözheti az olyan határneveket, mint amelyeket például szülofalumban, Bodosban ismertem meg: Nyíres-föld, Orotás (irtásföld), Köles-kert, Széna-mezo, Csere-domb, Gyertyános.
A falurendszer létrehozásával a székelység végleg hazát teremtett a szállásterületén. Nem véletlen, hogy a székelység rendkívüli módon ragaszkodott a szüloföldjéhez, amelyet sikeresen védelmezett egész önigazgatási jellegu szervezettségével, intézményeivel vagy fegyverrel minden elidegenítési és rombolási szándék ellen.
Szabadságjogok
A székely történelemben a jognak különösen nagy szerepe volt: történelemformáló eroként muködött. Már a letelepedéstol védte a székely szállásterületet, és szabályozta a társadalom kollektív jogait és az egyéni szabadságjogokat. Nem túlzás azt állítani, hogy a jog a székelység fennmaradásához, osi szállásterületének megorzéséhez dönto módon járul hozzá. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy valamivel bovebben foglalkozzunk a jog és szabadság összefüggéseivel, az önigazgatás jogi alapjaival. (…)
A jog szerepét különbözo szempontok szerint tekintjük át: eloször a székely jogról általában szólunk, hogy aztán megvizsgáljuk szerepét a Székelyföld védelmében, a székely társadalom és az egyén szabadságjogainak szabályozásában. A székelység különleges jogalanyiság volt, mely a székely származást és az azzal járó jogok összességét jelentette, a székely ezzel a joggal Magyarországon mindenhol élhetett.
A külön székely jog elso írásos említése 1272-bol való, és az összes székelyt megilleto jogról szólt. V. István utasította a telegdi székely közönséget, hogy a székelyek törvénye szerint fogadják be maguk közé Lorincet és fiát, Léstyánt.
A birtokjog és a székely örökség
A Székelyföldnek volt egy nyilvánvalóan királyi jóváhagyással keletkezett sajátos jogállása, státusa, amely élesen különbözött az erdélyi vármegyék helyzetétol, de a szászokétól is, véleményünk szerint azért is, mert nem zárható ki az, hogy a székelyek betelepedése, legalábbis részben, spontán folyamat volt. Erre utal az, hogy az egyik legfobb királyi jog: a király birtokadományozási joga (jus regium) nem terjedt ki a székelyek földjére. Itt a király vagy fejedelem 1562-ig nem adományozhatott földet híveinek, csak címet. Ennek bizonyítékát kell látnunk abban, hogy IV. Béla 1252-ben a sebesi-sepsi székely Akadas fia Vince comesnek (ispánnak) a királynak tett szolgálataiért nem a sepsi székelyek földjén, hanem a szomszéd Fehér megyében fekvo ,,Székföldén” ajándékozott neki birtokot.
Többször történt késobb kísérlet arra, hogy a király a székelyek földjén birtokadománnyal jutalmazza valamely érdemes alattvalóját, de a székely közösség mindig ellentmondott, és sikerült megakadályoznia, hogy beiktassák a birtokba a jutalmazottat. Példaként említhetjük meg, hogy 1324-ben Károly Róbert (1308-1342) a Kászonszékben fekvo Lok földjét az Apor családnak ajándékozta, de a csíkiak annak véghezvitelét meghiúsították. Nem véletlen, hogy a Székelyföldet sohasem nevezik ,,királyföld”-nek, mint a szász települések területének jó részét. A Székelyföld tehát tulajdonilag is a székelyek földje volt.
Ezt a székely jog világosan kimondta: ,,Székely ember örökségét semmiképpen el nem vesztheti, ha a fejét hitetlenségért elveszítené is, hanem atyafiára marad.” A család kihalása esetén nem a király volt az örökös, mint a vármegyékben, hanem a rokonság. Ebben a Székelyföld jogi státusa s a székely ember egyik legalapvetobb szabadságjoga, a földtulajdonhoz való joga találkozott. II. Ulászló 1499. évi adománylevele ugyan némileg módosította az addigi gyakorlatot, amennyiben eloírta, hogy hutlenség esetén a székely nemcsak életét, de birtokát is elveszítheti, azonban a király az elkobzott székely birtokot nem adományozhatja másnak, csak székelynek! De 1562-ig, a nagy székely felkelést követo megtorló jogszabályok bevetéséig a régi szokás maradt érvényben, és itt felmerül a ,,székely örökség” (siculica haereditas) kérdése.
Mi volt a székely örökség szerepe a történelemben?
A székely örökség az a családi birtok volt, amely nagyrészt az erdoirtások vagy a közös birtok egy részének öröklésével, illetve vásárlás útján jött létre. Az elso székely örökösödési törvényt 1451-bol ismerjük, amelyet a Marosvásárhelyen tartott nemzetgyulés fogadott el. Itt 24 esküdt jelenlétében „a székelység dicséretes törvénye s régi jóváhagyott szokása szerint, melyek nálok örökre tartanak, egy értelemmel és egy akarattal” hoztak törvényt a székely birtokjogról, különös figyelemmel a székely örökségre. Ez kimondta: amennyiben valamely örökséget harminckét év alatt senki sem támadott meg, ezután háboríthatatlan tulajdont képez. Ezt nevezték elévülési idonek, amely a Székelyföldön hosszú ideig fennállt.
Egyed Ákos