Csoóri Sándor Márciusi Levelének - chartájának vagy üzenetének - talán legmeghökkentobb passzusa: ,,Valaha voltunk valakik, és most csak bámuljuk az eseményeket, mint egy nevetséges panoptikum élethu másolatai. Tizenhét év óta jámboran dödögünk és lázadozunk, ahelyett, hogy bevallanánk: elárultuk az értelmet, de helyette nem fedeztünk fel magunkban semmiféle dacos és barbár boldogságot, amellyel segítettünk volna népünknek. Sot, mostanra az is kiderült, hogy elfogadtuk a diktatúrában gyökerezo demokrácia minden züllöttségét és képmutatását. Sorsfordító könyvekben kellett volna már megírnunk, hogy a demokrácia épp úgy szabadított fel minket, mint a szovjet hadsereg, s ugyanúgy fosztott ki és gyalázott meg mindnyájunkat. 1956 tizenkét napját kivéve a kétségbeesés lett a mi hagyományunk!”
A Márciusi Levél szerzoje történészeket, írókat, tudósokat, tanárokat, filmeseket, filozófusokat, egyházi embereket, feltalálókat, Bartók és Kodály tanítványait szólítja meg, illetve oket kérdezi: hová jutottunk?
Erdélyi vidékiségemben közíróként, és nem magyar állampolgárként - 1940-45 között, öt évig az is voltam - nem csupán ,,érintve”, hanem felelosnek is tartom magam az egyetlen felkiáltásba foglalt kérdésért: hová jutottunk?
Csoóri Márciusi Chartáját természetesen azonnal aláírtam. Indulatosan - ami nem helyes - és felháborodással - ami helyénvaló, mert ott fortyogott-fott még bennem a március 15-i megdöbbenés azon, amit Gy. F. elképeszto impertinenciával valami históriai lecsóvá keverve mondott: ,,...amit nagyszerunek gondoltunk, ami történelmileg felülmúlhatatlan ’48-ban, az nem az utcán történt, az március 15-ének hajnalán már készen volt. Indult a hajó Pozsonyból Bécsbe. Amit forradalomnak gondoltunk, az nem az utca forradalma volt, az a törvénykezés, a törvényhozás forradalma volt. Ma úgy mondanánk, hogy reform. Aztán jött a királyi leirat, 17-én jött egy új kormány, és az új kormány a pozsonyi reformországgyulés programjából áprilisra törvényt alkotott.”
Ehhez képest a balatonoszödi hazugságömleny, Gy. F. saját híveivel szembeöntött moslék, kevésbé granulált elemekbol álló kutyaeledel volt, amelyet szó nélkül - ez döbbentett meg a leginkább - le is nyelt a jelen lévo sokaság, senkinek nem akadt torkán a sértés, hogy hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal... Ha a magyar társadalom felének képviseletében és szószólójaként ilyen szövegek ezen hazugságtenger alatti szinten bólogatók által elfogadtatnak, s ok ennyien vannak, akkor nagy baj van. A Kárpát-medencében vagy a világon bárhol élo magyarokkal van nagy baj, és fenyegeti oket történelmünk során eddig soha be nem következett veszély.
És lám, amit nem hittünk volna, bekövetkezett: még ezt is felül lehet licitálni! És lám, élnek köztünk - Gy. F. és társai ezért merészelnek ilyen hangon beszélni -, szóval vannak olyan, akár erdélyi, nem éppen az itthoni üldöztetések elol Budapestre menekült harcosok, akik ezt a március 15-i ,,kurta szöveget” intellektuális magasságokba emelik, amely mellett ,,eltörpül - mondják - megannyi ripokharsogás”.
Hogy kié a ripokharsogás, azt döntse el az olvasó. Igen ám, de hogyan? Mire alapozza döntését, amikor a bérmédia bérencei elsorompózzák elole a valóság és igazság erdei, mezei és városi útjait? Honnan tudja meg, hogy Gy. F. ebben az esetben nem mai, frissességtol szagos témáival szédíti és szellemileg károsítja közönségét, illetve a pásztorkodása alatt bólogató, bicego nyájat, hanem a történelmüket-történetüket is más és más vályúba önti aszerint, ahogy napi félelmei és szorongásai ezt diktálják? Így gyuri le ’48 kapcsán Gy. F. fejében a pozsonyi országgyulés a pesti forradalmat, ,,az utcát”, amitol o maga és társai annyira rettegnek, hogy most már a nemzetközi botránysorozatot kiváltó brutalitásoktól sem riadnak vissza.
Mindezt egyetlen kiemelt motívumként említem a Csoóri Sándor Márciusi Levele kapcsán, mert az általa megszólítottak - és mindenki - kötelessége lenne, hogy az írott és sugárzott médiában, szószéken és pódiumon elmondják a ,,hét hazába” szétszóródott magyarságnak, amelynek a szellemi és lelki egysége, szétszaggattatása ellen összeesküvésszeruen cselekszik ennek a non-Magyarországnak a kormánya. Autonómia, kettos állampolgárság, a külhoni magyarság ügyeit képviselo és ezeket rendezo, a teendoket összehangoló intézmények, a magyar külpolitika... Ezek már olyan fogalmak, hogy számozás alapján is fel lehet ismerni oket, mint az elmegyógyintézetben az ezredszer is elmondott favicceket.
Úgy hírlik, hogy a polgári oldal még meglévo sajtóorgánumai, könyvkiadói is veszélybe kerültek. Nincs pénz, az ebverte. Nincsenek olyan vállalkozók, vállalkozó csoportosulások, amelyek ki tudnák húzni az anyagi pácból. Mert ha nincs fórum, pódium, szószék, köztér, út, utca, hol lehessen elmondani a mondandónkat?
Erdélyiként természetesen tudom, hogy az ,,egy állam, egy nép” eszméjének vallói rákérdezhetnek, mi közöm nekem és társaimnak egy másik ország ,,belügyeihez”? Csupán annyi, hogy ez a mi belügyünk is. A nemzet részeiként is, úgy is, mint akik már voltunk magyar állampolgárok, s akiknek ez, mint minden környezo nemzet fiainak, valamiképpen járna, s úgy is, mint akiknek osei évszázadokra visszamenoen azokat a szellemi értékeket és azt az épített örökséget - és ezt nyomatékkal mondom -, amelyet most el akarnak kótyavetyélni, hogy kormányzati csodavalamiket építsenek, nem csupán a saját, hanem a mi fejünk fölül adják el. Az eladásra, telekspekulációkra kijelölt épületek zömének falaiba a mi téglánk, a mi garasunk is beépült.
Most csupán ’48 kiárusítási kísérletérol szóltam. Budapest kiárusításának leállítása is, a magyarság teljes lejáratásának, erkölcsi megalázásának a megakadályozása is a Márciusi Levél, illetve a mi gondunk. A mi gondunk is.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.