
Antal István járorparancsnok emlékezik
Ojtoz is elesik
Hogyan alakultak a harci események az Ojtoz-völgyében?
Rádiós voltam, de rádiós összeköttetés nem volt, telefonvonallal tartottuk a kapcsolatot. Vonalas telefonnal.
Negyedik napon fel kellett menni vonalvizsgálatra. Járorben. Felmentünk vagy hatan-heten valánk. Hogy kapja meg a vezetéket az ember, ha el van szakadva? Csak úgy, ha megfogja, és a kezében csúsztatja. Mondom nekik: menjetek az út közepén, csore töltött puskával, én menyek a vezeték mentén, a sáncban. Egyszer csak kicsúszik a vezeték a kezembol. Nézem, s hát nem akna vágta el, hanem elvágták, vágószerszámmal. Erre mondom: gyerekek, baj van! Az oroszok itt vannak a közelben! Erosen ügyeljetek! Minden mozdulatot figyeljetek a csore töltött puskával, amíg én összekötöm a vezetéket.
A vezetéket összekötöttem, és mentem tovább. Persze, lehet, hogy elvágták, és ok is mentek tovább. Ekkor az oroszok még nem jöttek tömegesen. Beszivárogtak, s próbáltak ilyen dolgokat csinálni.
Mi pedig mentünk tovább. Amikor felértünk a Kalaszló patakához, a hídnál, bal kéz felol, kinn, az oldalban volt egy kicsi bunker. Be volt ásva a hegyoldalba. Ott volt Siroky zászlós. Tudniillik az egész oldal le volt aknázva. Ahol keskenyebbek voltak az utak, ott mindenütt aláaknázták. Minden ilyen pontnál volt két árkász. Ezeknek telefon-összeköttetésük volt Sirokyval. Mikor Siroky kiadja a parancsot, akkor robbantanak.
Bementem Sirokyhoz. Írt egy hosszú levelet. Kérdezem: ezt minek, zászlós úr? Azt mondja: küldöm haza a feleségemnek, mert én többet ot soha sem fogom látni. Egy liter pálinka elo volt téve az asztalra. Egy kicsi asztalka volt. Gyere, igyál te is egy pohárkával! Megittam. Azt mondja: hogy lehetne ezt a levelet elküldeni? Én nem tudom mondom , de jo fel Kézdirol egy autó. Loszert szállít. Esetleg a sofornek adja oda a levelet, hogy valahol a postára tegye fel. De milyen posta muködik már? Megittunk még egy-egy pohár pálinkát, s mondom Sirokynak, nekem tovább kell mennem, mert a telefonvonal el van vágva.
Mentünk feljebb. És megtaláltam, ahol tényleg az akna vágta el a vezetéket. Megcsináltam, és utána felmentünk egészen Ojtozig. Ott bementünk oda, ahol a konyha volt. A templom mellett. Leültünk a kert mellé a gyepre. Öt perc múlva aludt az egész társaság. Úgy ki voltunk fáradva.
Egyszer a szakácsok megmozgatnak, hogy kész a kávé. Fiúk, keljetek fel!
Na, felébredtünk. Megisszuk a kávét. A vonalat megcsináltuk, és muszáj visszamenni, mert hanem baj lesz. Az volt a parancs: ha elvégezted, jössz vissza.
Megindulunk lefelé. Mikor elérünk a Kalaszló alá, hát jonek a mozdonyok. Vagyis az ágyúknak mozdonya is volt. Az agyú elott volt a mozdony egy kétkereku szekér , ebbe voltak befogva a lovak, s ez volt a loszerszállító. A mozdony meg volt rakva heggyel-tovel emberekkel. Hegyezve volt megrakva emberekkel! Folyt a vér itt is, ott is!
Megrökönyödve megálltunk. Kérdezem a lovászt: mi van? Szörnyu, ami történt azt mondja. Úgy hullott az akna, mint az égbol az eso. Alig tudtunk kijoni az aknatuzbol! Hozom ezeket az embereket. Mind sebesültek. Vitte fel Ojtozba oket, ahonnan vitték tovább.
Mit csináljunk? kérdezem. Menjünk tovább?
Ne menjenek, a jó Isten megfizeti azt mondja. Mi még mentünk egy kicsit, de hallottuk, hogy nagy csetepaté van lenn. Megfordultunk.
Ha belemegyünk a tuzbe, ott hagyjuk a fogunkat. Hát olyan aknatuz volt, hogy szörnyu! A lovász is azt mondta, alig tudott kivergodni a tuzbol. Szerencsém volt!
Ojtozi szórakozás
Feljöttünk Ojtozba. Ott volt Pittinónak, az olasznak a korcsomája. A korcsománál leültünk az ajtó elejibe. Közben lentrol szivárogtak fel a katonák. Jön egy golyószórós is. Ülj le, pajtás mondtuk neki. Leült. Összegyultünk vagy húszan-harmincan. Egyszer nézek a szemben levo oldalra, ahol volt egy egyszálas sodrony. Ezzel hordták be a fát. Annál a sodronynál, a nyomvonalon az erdo le volt vágva. Egyszer látom, hogy valaki átszalad azon a keskeny sávon. Orosz katona kellett legyen. Mondom a többieknek: figyeljetek csak oda! Az oroszok ott vannak a hegyoldalban!
Ez a golyószórós gyerek bement a pincébe. Annak volt egy kicsi ablaka. Ennek a párkányára ráhelyezte a golyószórót, s azt mondja nekem: ha látod valahol oket, szólj!
Mondom: ott van, ne, ott a fa mellett!
Meghúzta a ravaszt, és elkezdte seperni a hegyoldalt. Megverette erosen az oldalt. Azalatt még érkeztek katonák. Azt mondják, hogy menjünk ki Ojtoz végénél a harcálláspontra, kinn, a hegyben. Egy utacskán kellett kimenni a tetore, Ojtoz alatt. Kiküldték a katonákat. Köztük Pakó Jenot.
Mi a törzshöz tartoztunk, s ott maradtunk. Pakó puskás volt.
Mi ott estefeléig elszórakozunk a hegyoldallal, ahol beszivárogtak az oroszok. Megriasztottuk oket, és elmentek.
Mi pedig kimentünk Ojtozból a Magyarós-tetore. Ott letelepedtünk Farkas alezredessel az élen.
Hát egyszer, este felé jön Pakó puska s derékszíj nélkül. Jelzem, az apja is ott volt Jenonek. Lovász volt.
Jaj azt mondja az oroszok elfogták az egészet odakinn. Engem is elfogtak volna, de én elszaladtam. Ne, eldobtam mindent, hogy könnyebben szaladjak. Lottek utánam, de nem találtak el.
Azt mondja Farkas alezredes: ilyen nincs! Megszöktél! Leléptél a harc elol.
Fegyveres ort tett mellé, hogy orizze. Pakó úgy ki volt dögölve, hogy egy mogyoróbokor alá befeküdt, s úgy elaludt, mintha megütték volna. És az or orizte az álmát.
Éjszakai felderítés
Telik az ido úgy éjfél felé lehetett , hát szedik össze a társaságot. Kicsid Béla zászlós velünk volt. O szedte össze a lovászokat, híradósokat, szakácsokat, mindenkit. Az a parancs az alezredestol mondta , le kell menni, s meg kell gyozodni, hogy Pakó Jeno igazat mondott-e? Ojtozon túlra kellett menni, ki a hegybe! Éjjel!
Elindultunk. Menegettünk ott lefelé, Kicsid Bélával mentünk elöl, s beszélgettünk. Ojtoz égett. Mikor leérünk Ojtoz alatt a második kanyarig, ott volt egy német páncéltöro ágyú. Mikor odáig érünk, megállítanak a németek, és kérdezik, hová megyünk?
Kicsid Béla valamennyit tudott németül, magyaráz, magyaráz a németeknek, s azok azt mondják: kaput! Alles kaput! Ami attól arra felé van, annak vége! Tovább nem lehet menni. Forduljunk meg. Szépen visszatérénk, s kimentünk újra a Magyarós-tetore.
Így Pakó, szegény, megszabadult.
A lemhényi csata
Reggel aztán indultunk lefelé, Bereckbe.
Kis-Havasról, a Leánymezobol, ezekbol a részekbol mind gyultek össze a katonák. Ezeket Lemhénynél, a vasútnál vetették be. Én lejöttem Nyújtódra. Az iskola pincéjében foglaltam állást. A távbeszélo-készülékkel. Itt voltunk szeptember 8-ig.
Érdekes dolog, hogy amikor Szabó József János alezredesnek a könyvbemutatója volt Kézdivásárhelyen, és beszélt az Árpád-vonalról, akkor én nem vettem észre, hogy mirol van szó. Utólag jöttem rá, hogy az istókját neki, hát mi abban voltunk, az Árpád-vonalban! És nem tudtuk! Nem mondták.
Azután sokszor elgondoltam, hogy az jó elképzelés volt, de csak akkor lett volna eredményes a védelem, ha azok a csapatok, amelyek odavesztek a Don-kanyarba, ha itt állást foglaltak volna, a hegyekben, akkor ez hatékony védvonal lett volna!
És ha nem állnak át a románok! Mert az átállás után a Déli-Kárpátok átjáróin úgy is betörnek a Kárpát-medencébe!
Így játék volt az egész! Nem volt ero, ami visszatartsa oket.
Nyujtódnál voltak-e harcok?
Nem. Itt voltunk Nyujtódon. Itt, ahol a traktorok vannak, volt egy kert. Kaszáló. Ott álltak a szekerek, ott voltak a megmaradt puskák, biciklik, minden. Egy éjszaka történt valami. Az orosz járor lejött ide. Az or rálott, s az visszalott. Kitört a vaklárma. Kiszökdöstünk az ágyból, puskával s golyószóróval megverettük azt a részt, de nem történt semmi.
Eljött nyolcadika, s minket kivettek az iskolától. Lementünk a falu alsó végébe, ahol most a traktorállomás van. Ott egy nagy csur volt. Este megtelepedtünk, de már tudtuk, hogy hajnalban indulás tovább. Szeptember 8-án.
Felmentem apámékhoz, édesanyámhoz. Mondom: édesanya, úgy néz ki, menni kell arrébb. Ügyelj magadra, fiam! mit mondhatott volna egyebet? Felmentem Török nagybátyámhoz. Török Lajinak az apjához. Kérdezem, mitévok legyünk? Fiam, mondanám, hogy ne menjetek, mert itt a többi között elvegyültök, de ha véletlen a németek megtalálják téríteni az oroszokat, titeket mind egy szálig lelodöznek.
Sylvester Lajos