Óriási a tudományos jelentősége annak a feltárásnak, amelyet az Amphora Búvár Klub tagjai a Borsod megyei Kossuth-barlangban található Reménytelen-szifonban végeztek — Jósvafő határában —, ahol több éven át tartó kutatásuk eredményeként átjutottak egy vízzel telt barlangjáraton, egy úgynevezett szifonon.
A barlangászok, a kutatók nagyon kemény munkájának köszönhető ez az eredmény, hatalmas csapatmunkának a jutalma. Ebben benne vannak az Amphora és más búvárklub tagjai, illetve az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai, tehát mintegy félszáz ember — mondta a feltárásról Gruber Péter, az Aggteleki Nemzeti Park osztályvezetője. Felidézte, hogy az Amphora Búvár Klub tagjai egy cseppkövekkel ékesített környezetre — ablakra — és egy tóra bukkantak a Borsod megyei Kossuth-barlangban található Reménytelen-szifonon túl. A barlang az Aggteleki-karszton helyezkedik el, Jósvafő község közelében, a Nagy-Tohonya-forrás mögött. A szifon nagyon szűk csőnek tekinthető, 90 méter után kezd el tágulni, és egy hatalmas terembe, a már említett tóba vezet — részletezte. Hozzátette: az első megállapítás szerint ebből a teremből két szárazjárat is továbbindul, valamint a cseppkövekkel ékesített ablak mögött szintén egy újabb tó látható, amelyből feltehetően egy újabb szifon indul ki. Az első feladat, hogy a kutatók a feltárt részt biztonságossá tegyék, csak ezután indulhat újabb ,,felfedezés". Mint mondta, az Aggteleki-karsztot hatalmas barlangrendszerek hálózzák be, és egyik sincs teljes egészében feltárva. A Kossuth-barlang és rendszere a Baradla-barlanghoz és annak járataihoz hasonlítható nagyságrendileg.
Guber Péter emlékeztetett arra, hogy a Kossuth-barlangot Kessler Hubert vezetésével 1956-ban tárták fel és ismerték meg a szifonig. A feltárást követően megindult a víz alatti járatok kutatása, ám az nem hozott eredményt. Az első alkalmakkor a kutatók szabadtüdővel próbáltak meg továbbhaladni a járatban, de csak annak irányát tudták megállapítani. 1968-tól kezdve az Amphora Búvár Klub tagjai mintegy ötven méter hosszan, 22 méter mélységig tárták fel a szifont — idézte fel az előzményeket Gruber Péter. A barlang megközelíthetősége 1988-ban vált biztossá, amikor kiépült a ma is ismert bejárati táró. Az akkor nagy erőket felvonultató kutatótábor sajnos nem érte el kitűzött céljait, viszont megtisztították a szifon természetes bejáratát, és kiépítettek egy fix vezetőkötelet majdnem az 1968-as végpontig. 1997-ben a Plózer István Víz Alatti Barlangkutató Szakosztály búvárai áthatoltak egy szűkületen, így a feltárt szifon hossza 97 méter, legnagyobb mélysége 33 méter lett. A továbbjutást azonban egyik társuk halála megakadályozta — mondta Gruber Péter.
A szifon kutatása négy éve indult újra. Az Amphora Búvár Klub kutatói többéves munkájuknak köszönhetően péntek délután átjutottak a vízzel telt barlangjáraton, ahol megdöbbentő folytatást találtak: a szifon túloldalán egy körülbelül 15 méter széles és 30—40 méter hosszú tavat látni, amely egy gyönyörű cseppköves ablakban folytatódik — idézte a búvárok beszámolóját. A barlang jelenleg ismert hossza másfél kilométer, azonban a víznyelők festésével lehatárolt vízgyűjtő területe meghaladja a 25 négyzetkilométert, így a szifonon túl több kilométernyi ismeretlen járat várja a kutatókat. A nemzeti park munkatársai a szifonig jelenleg is terveznek kirándulásokat, tehát addig a pontig a jó állóképességű látogatók is eljuthatnak. A későbbiekben — ha a megfelelő biztonságtechnikai feltételek adottak lesznek — talán tovább is merészkedhetnek majd az egyszerű barlangi kirándulók is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.