— Dom’ primar, arról van szó, hogy önt feltétlenül szeretnénk szerepeltetni a műsorunkban, amely abban az adásidőben a legnézettebb egész Romániában! Ugyebár ön fiatal is, ügyes is, értelmes fiú (băiat deştept), kimondottan önre van szükségünk! Nem kell félni, nem lesz semmi baj a kamera előtt, előtte elbeszélgetünk még, s tisztázzuk a dolgokat. Megbeszéljük, miről szólna a műsor, előre elmondjuk a kérdéseket, le is írjuk, hogy otthon legyen idő felkészülni rájuk. Aztán tudja, dom’ primar, segítünk mi a válaszokban is, ha kell. Nem lesz nehéz az sem! Tudja, mit? Együtt megírhatjuk a válaszokat is. Vagy ha nem lesz rá ideje, mi megírjuk a kérdést is és a válaszokat is, s ön egy kicsit otthon tanulgatja, m-aţi înţeles? Aztán tudja még, mi kell egy sikeres műsorhoz? Hát egy-két telefon, ugye. Ez a műsor élőben megy, be lehet telefonálni. Na, nem éppen akárkinek, nem, de adok én majd két olyan telefonszámot (nem azt, amelyik ki van téve e képernyőre), amelyet biztosan lehet hívni. Aztán kellene egy-két jó telefonáló. Mert a jó telefonokra nagy szüksége van önnek, credeţi-mă! Az egyik lehetne például az iskola igazgatója. Az igazgató úrnak el kellene mondania, hogy milyen szép az együttműködés önök között, hogy az iskolákba nagyon sokat befektettek, s ön a szívén viseli a gondjaikat. Ugye, ez így is van? Pot să-mi închipui! Aztán még fel kellene hívnia, mondjuk, a község orvosának. Biztosan segítenek a rendelő javításában! Adnak tűzifát is? Még jobb! No, a doktor úrnak is kellene mondania néhány jó dolgot önről. Tudja, az mindig jól fog! S ne feledje, hogy egy év múlva jönnek a választások! Aztán még kellene egy tanácstag is, lehetőleg nem abból a pártból, amelyiknek maga a tagja, hanem az ellenzékből, s el kellene mondania, hogy ön biztosítja az egyensúlyt és a helyes arányokat a helyi tanácsban. Beszéljen egy ilyen tanácstaggal, intézzék el az ügyet — ezt ugye nem nekem kell tanítanom, hogyan? —, s mondjon ő is néhány jó dolgot. Meglátja majd, milyen jól fog! Aztán még kellene egy fiatalabb személy is, meg egy öregebb is, hogy lássák a nézők, önt foglalkoztatják a fiatalok gondjai is, s az öregekéi is. Ki kellene választani két ilyen személyt, a lényeg az, hogy megbízható legyen, s beszélje jól a nyelvet, illetve az idősebbiknek nem is kell tökéletesen beszélnie, mert ez már helyi specifikum, s így még érdekesebb! Aztán, dom’ primar, még volna egy megbeszélnivalónk, mert ugye, ez a műsor is pénzbe kerül. Nem sok az egész, amivel hozzá kellene járulni, ha nem kell papír róla, érti maga, feketén, akkor tizenhétmillió lej, régi pénzben, persze, meg kell értenie, mert mi kereskedelmi televízió vagyunk, és a főnök nekem is szorítja a nyakamat, de hát valamelyik céget megkéri, s biztosan kifizetik ezt az összeget, másoknál többe kerül, ha papír kell, akkor huszonegymillió plusz áfa, s akkor beteszik a kultúrtevékenységbe, más is így csinálja, s mi olyan számlát vágunk róla, amilyen pont megfelel, s önnek is lesz egy jó pontja a nézők előtt, s higgye el, pe cuvânt, hogy ez egy nagyon hasznos műsor!

A műsor haszna felől — kettős e haszon: a tévéadónak, illetve a szorgos és lelkes polgármesternek is hajtja — kétségeim immár nincsenek. Ami pedig a média egyes szereplői tisztességét illeti, nos, hát arról ezek után lehetne mondani egyet s mást. A fentebbi úriember üzleti kitárulkozásának köszönhetően most már minden egyes talk-show eleve gyanús lett a szememben. Kivéve a tetűpornevű adóét, hiszen ott már tiszta a helyzet, pontosan tudom, mi folyik. Éppen ezért várom a csütörtök estét, és egy pohár jó borvíz mellett, fotelben hátradőlve fogom élvezni a talk-show-ban lenyomott disputák spontaneitását és a fogós keresztkérdéseket. Immár tudom, hogy a műsorban szereplő kollégáknak tizenhétmillió (régi) lejébe kerül a nemzeti szintű szereplés. Vagy huszonegybe, plusz áfa.

Benedek Huszár János