A dokumentum társ-jelentéstevője a Szocialisták és Demokraták frakciója részéről Tabajdi Csaba MSZP-s képviselő. A téma kulcskérdései az élelmiszertermékek származásának feltüntetése, a védett földrajzi jelölések rendszereinek tisztázása, valamint a biotermékek megkülönböztetésére használt nemzeti tanúsítási rendszerek egységesítése.
Az EU-ból származó élelmiszerek egységes jelölése azért fontos, mert így a fogyasztó biztos lehet abban, hogy az általa választott termék megfelel az európai termelési, gazdálkodási, környezetvédelmi, állatjóléti és egészségügyi követelményeknek, amelyek a legszigorúbbak a világon — mondta Tabajdi Csaba. Egy egységes EU-s származási logó bevezetése ezért jó a fogyasztónak, és jó a termelőnek egyaránt. Piaci védelmet biztosít a nem Európából származó élelmiszerekkel szemben is.
Tabajdi szerint a téma másik kulcspontja a földrajzi jelzések rendszerének tisztázása. A földrajzi jelzések közé tartozik az ,,oltalom alatt álló eredet megjelölés" (OEM) és az ,,oltalom alatt álló földrajzi jelzés" (OFJ). Az OEM-bor kizárólag az adott földrajzi területen termett szőlőből készül, és készítését is az adott földrajzi területen végzik. Az OFJ enyhébb követelményeket támaszt, a szőlőnek csak 85 százalékban kell az adott földrajzi területről származnia, a bor készítését azonban szintén helyben végzik.
Az Európai Bizottság az egyszerűsítés jegyében kezdeményezte a két rendszer egyesítését, amely több tagállam heves ellenállásába ütközött. ,,A kérdés különösen komplikált, főleg a bortermelők esetében. A régi országokban ugyanis — így Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban — nagy múltra tekint vissza az OEM és OFJ jelzések megkülönböztetése. Ezzel szemben az újonnan csatlakozott tagországokban még nem alakult ki ez a szabályozás, tehát számukra ez a kérdés kevésbé érzékeny pont."
A harmadik fontos kérdés a biogazdálkodásból származó termékek (bioélelmiszerek) közösségi szintű jelölése, melyre az Európai Bizottság egy egységes uniós biologó bevezetését javasolta, szemben a jelenleg működő, nemzeti tanúsító szervezetek által használt nagyszámú tagországi logóval, az eltérő ,,bio-, öko- és organikus" termék elnevezéssel. Az eltérő elnevezések és tanúsítási védjegyek nagyban gátolják a biotermékek unión belüli kereskedelmét.
Az új jelzések, logók rendszere a fogyasztó számára lesz elsősorban előnyös. Párhuzamosan szükség van megfelelő tájékoztató információs kampányokra, hogy a fogyasztók jobban ismerjék az élelmiszerek eredetét és minőségét.
(OS—i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.