Ausztriában négy év csökkenés után az idén ismét növekedésnek indult a feketemunka a hivatalos keresetek zsugorodása miatt. A linzi egyetem elemzése szerint a növekvő közterhek és az adómorál romlása is hozzájárult ahhoz, hogy többet fusiznak az osztrákok.
Az egyetem elemzői szerint az idén 20,5 milliárd eurót fog kitenni Ausztriában a feketemunka a tavalyi 19,92 milliárdot követően, ami ötszázalékos növekedésnek felel meg.
Mindamellett nemzetközi összehasonlításban Ausztria nem áll túl rosszul: a feketemunka aránya a GDP-hez viszonyítva az idén 8,5 százalék körüli, miközben az OECD-átlag 13,8 százalék. Az első helyezett Görögország 25 százalékkal, megelőzve 22 százalékkal a második helyen álló Olaszországot. De viszonylag elterjedt a feketemunka az északi államokban is, Svédországban például a GDP 15,4 százalékát, Finnországban 14,2 százalékát teszi ki. Az ausztriaiénál alacsonyabb a feketemunka aránya Svájcban (8,3 százalék) és az Egyesült Államokban (7,6 százalék). (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.