Varujan Vosganian varázslatai

2007. augusztus 25., szombat, Máról holnapra
Meggyűlt a baja a Tăriceanu-kabinetnek a jövő esztendőre esedékes, tetemes mértékű nyugdíjemelés anyagi forrásainak biztosításával. Ilyenkor nyilván az egyazon személyben gazdasági és pénzügyi tárcát irányító Varujan Vosganiannak jut a legnagyobb felelősség, fejtörés, hiszen konkrétan őnéki kell megneveznie a ,,forrásokat".

Úgy látszik, hogy a kezdeti optimizmus máris alábbhagyott, és amit eddig a gyors gazdasági növekedés számlájára írtak, s az országos nyugdíjalap tartalékainak mozgósíthatóságával véltek elintézhetőnek, mára egyéb ,,varázslatokat" is igényel. Vosganian — mint mindig — most is derűlátó, s igazi titkos fegyverként a munkanélküli-segélyalap lefaragását, illetve átirányítását emlegeti. Sok egyéb pénzügyi manőver mellett. Hétszázmillió új lejnyi összeg átirányításáról lenne szó, ami tényleg elég szép tőkeinjekciót jelentene a nyugdíjpénztáraknak, bár önmagában nehezen oldaná meg a látványos emelések dolgát.

Az ma már nem nagyon lehet vitás, hogy a gazdaság megpezsdülésével csökkent a munkanélküliségi mutató (bizonyos térségekben egészen látványosan), s növekedtek a különleges alapba begyűjtött-befolyt összegek. Persze, ahogyan manapság divatkifejezéssel szokták mondani, az átirányítás pénzügyi manővere mégis ,,törvényességi aggályokat" vet fel, hiszen az egyik kassza az egyik, a másik meg a másik. A költségvetési törvény pedig pontosan el is határolja őket. Ám ezen akár egy sürgősségi kormányrendelettel is túl lehet lépni, s a ,,somerpénz" átmehet a nyugdíjasoknak.

Apropó, ,,somerpénz"! Aki figyeli a mindennapi valóságot, az ugyancsak jól tudja, hogy a munkanélküliség egy bizonyos hányada ma már tényleg szélhámia, hiszen a segélyt húzók egy része szorgalmasan dolgozgat a feketegazdaságban, vagy csak úgy, a saját szakállára feketén. Az embereknek meg kell élniük valahogyan, csak az a baj, hogy százmilliárdokat veszít így a költségvetés, a nyugdíjalap, sőt, a munkanélküliségi alap is. A dolgok összefüggenek, a költő szavaival: ,,mint egy halom hasított fa..."

Hogy lesz-e januártól igazán tetemes nyugdíjemelés, az még tényleg a jövendő titka, s az egész ügyet ezenközben kemény politikai manipulációkra is használják a pártok, mondván: ha nem ránk szavaztok, nem minket támogattok, kútba eshet az egész...

Pillanatnyilag az őszi európai parlamenti választások kimenetele a tét, s azzal párhuzamosan a Tăriceanu-kabinet bukása vagy fennmaradása. Ez a második a kormányzó erőknek talán az elsőnél is fontosabb, s ezért kell Varujan Vosganiannak igazi zsonglőrmutatványait prezentálnia, s előhúznia a kabátujjból az eddig eltakart tromfászokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 668
szavazógép
2007-08-25: Irodalom - Pécsi Györgyi:

Mielőtt a karámok összezárnak (Domokos Mátyás emlékezete)

Vargyas Lajos könyvéről írt dolgozatában arról beszélt Domokos Mátyás 1985-ben, hogy a 20. század második felére a magyar népi kultúra a végére ér. Nem folytatódhat, mert megszűnt az a társadalmi osztály, amely századokon át fönntartotta a folytonosságát. Emlékezetes, Csoóri Sándor szerint a városi értelmiségnek kellene megőriznie és továbbörökítenie a paraszti kultúrát. Ma már nyilvánvaló, hogy Domokos Mátyás ,,epekeserű" megállapítása reálisnak bizonyult.
2007-08-25: Közélet - Váry O. Péter:

A témát meglátni és lefotózni (Vargyasi Levente II. díjas a National Geographic pályázatán)

A National Geographic folyóirat romániai kiadásának idei fotópályázatán Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi fotós hajszál híján az egyik meghirdetett kategória győztese lett: az öttagú, neves romániai fotósokból álló zsűri bevallása szerint hosszas vívódás után döntött úgy, az ember kategóriában csak a második díjat adja Vargyasi Leventének.