,,Konzervatív politikai ideológiája" és a női nem gyenge jelenléte miatt bírálta egy kanadai tudós a gyerekek kedvencét, a Thomas és barátai című mesét.
Shauna Wilton, az Albertai Egyetem politikatudományi professzora szerint a kis gőzmozdony és barátai körüli történetekben a vonatokra bizony büntetés vár, ha ellenszegülnek, vagy ha saját fejük után menve új ötletekkel állnak elő — írta a The Daily Telegraph internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). A politológus a mesében tetten érhető osztálykülönbségekre is rávilágított, szerinte míg a munkások a Sodor-szigeti társadalmi létra alsó fokain foglalnak helyet, addig a vonatok magasabban vannak, a hierarchia élén pedig maga a nagy hatalmú és gazdag Kövér Ellenőr, vagyis Sir Topham Hatt foglal helyet. Wilton bírálatai ellenére az először az 1940-es években publikált mesének hatalmas rajongótábora van, a W.V. Awdry tiszteletes meséjéből készült rajzfilmsorozatot százharminc országban sugározzák.
A kutató érdeklődését is épp a televízióban vetített részek keltették fel. Wilton huszonhárom rész cselekményét, a szereplőket és más szempontokat figyelembe véve elemezte a mesét, vizsgálódásainak eredményeiről egy politikatudományi konferencián számolt be. Bírálta a történeteket azért is, mert a negyvenkilenc karakter között mindössze nyolc ,,kislány vonat" van. ,,A lányvonatokat nem festik le feltétlenül rosszabb színben a fiú karaktereknél, de csak másodlagos szerep jut nekik, és gyakran láttatják őket főnökösnek, mindentudónak" — fogalmazott Shauna Wilton, akinek hároméves kislánya maga is nagy Thomas-rajongó. A tudósnak az sem tetszik, hogy az olyan főhős, mint Thomas, Percy és James ,,rabszolgaként" dolgozik a tehetős főnököknek, például a Kövér Ellenőrnek.
Mindenfajta kísérletet, amely a szigorú hierarchiából való kitörésre irányul, hogy a szereplők egyéni befolyásra tegyenek szert, büntetést von maga után. Így van ez az önálló kezdeményezésekkel is — mutatott rá Wilton, aki szerint az önálló akciókat sokszor festik le úgy, mint ami csak rosszul sülhet el. Ez világos megmutatkozása a konzervatív politika ideológiájának, ,,bármilyen változás megzavarja a dolgok természetes rendjét" — vélekedett.
Wilton szerint a mese pozitív politikai értékeket is felvonultat, ilyen például a közösség segítése, a tolerancia és a jó kommunikáció.
A Thomas-univerzum a világ legnépszerűbb, óvodás korosztálynak szóló szellemi tulajdona: több mint százmillió eladott könyv és fából készült vasúti készlet áll mögötte. Thomas 65. születésnapjára, jövőre új számítógépes animációs tévéfilmsorozatba fog a HIT, amiben — most először — meg is szólalnak a mozdonyok: Thomas, James, Toby és a többiek. A széria ötvözi majd az élő szereplős és számítógéppel animált technikát. Az első epizódok bemutatását 2011 tavaszára ígérik. Sőt, film is készül: Josh Klausnert, a Harmadik Shrek forgatókönyvíróját fogadták fel, hogy megszülje az első Thomas-mozi szkriptjét.
W. V. Awdry az 1940-es években teremtette meg a kis gőzmozdony Sodor-szigeti mesevilágát. Gyermekek generációi nőttek fel Thomas és barátai kalandjain.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.