A nyári szünet után elkezdődött az új évad előkészítése a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, véglegesítették a műsortervet, az első bemutató próbái már zajlanak.
A most kezdődő évadban is négy nagyszínpadi és egy kamaraelőadást tervez a társulat, emellett három egyéni produkcióval is készülnek, és a múlt évadból is műsoron hagynak néhány előadást — így igencsak gazdag színházi életnek nézünk elébe, s ha átfutjuk az évad műsortervét, a gazdag jelző mellé az izgalmast is bízvást társíthatjuk. A nagyszínpad négy előadása: Friedrich Dürrenmatt: A csendestárs, a frissen végzett, sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán rendezésében; John Steinbeck: Egerek és emberek a mindig visszatérő Barabás Olga rendezésében; John Kander—Fred Ebb—Bob Fosse: Chicago, musical Keresztes Attila rendezésében, és végül Ion Luca Caragiale Farsang című, az új fordításban Karnebál címet nyert előadása, melyet évadnyitó bemutatónak szántak, ám a rendező, Alexandru Dabija megbetegedése miatt csak jövő tavasszal kerül színre.
A kamaratermi előadást Bocsárdi László rendezi, Witold Gombrowicznak az Yvonne, burgundi hercegnő című darabját viszi színre. Egyéni műsort készít Ruszuly Éva, a társulathoz tavaly szegődött színművész Visky András Júlia című drámáját adja elő; szintén egyéni műsorral készül Kolcsár József J. D. Salinger Zabhegyező című regénye alapján és Magyarosi Imola Émile Ajar Előttem az élet című regénye alapján Momo címmel. És végül a múlt évad műsoron maradó előadásai: John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka; William Shakespeare: Lear király; Harold Pinter: A gondnok; Pozsgai—Pinczés—Apostolache: Diploma után; Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde; Apokrif (Bicskei Zsuzsanna táncestje); A pincér dalai (Szabó Tibor egyéni előadása).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.