A hatóságok sárga jelzéssel figyelmeztettek harmincegy megyét, köztük Háromszéket is. A belügyminisztérium helyi alakulatai készenlétben állnak, a prefektúrán készenléti megyei parancsnokság működik, a bajba kerülők a 112-es sürgősségi hívószámon kérhetnek segítséget.
Ioan Huţanu, a közlekedés-rendészet megyei parancsnoka elmondta, egységeik folyamatosan ellenőrzik a közutakat, s ahol szükség van rájuk, segítenek. Amennyiben elakadna a közlekedés valamelyik úton — s erre leginkább a Bereck—Ojtoz szakaszon kerülhet sor — igyekeznek a forgalmat kerülő útra terelni. Ugyanakkor ellenőrzik a hótakarítással megbízott cégek tevékenységét, s ha szükség lesz rá, bírságolnak.
György Alfons Gheorghe, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője tájékoztatott, hogy készenlétben állnak, s ha szükség lesz rá, közbelépnek. Együttműködnek a rendőrséggel és csendőrséggel, s ha autóbusz vagy személyszállító gépkocsi elakadna, igyekeznek az embereket kimenteni.
A közutakon négy utászcég végzi a hóeltakarítást, Sepsiszentgyörgyön a Tega Rt. Tóth-Birtan Csaba igazgató érdeklődésünkre elmondta, a havazás idején három hóeke folyamatosan tolta el a havat a város utcáin, havazásban más módszer nem alkalmazható hatékonyan, ennek ellenére egy homokszóró is munkába állt. A céghez tartozó járdákon seprőgép és negyven munkás takarított. A havazás elálltával csúszásgátló anyagot szórtak, illetve kalciumklorid oldatot spricceltek. Ha a hét végére is ilyen időjárás maradna, napszámosokkal egészítik ki a hómunkás csoportokat. Mint eddig is telente, most is lezárták a közlekedést a Horia, Cloşca és Crişan, a Victor Babeş és az Andrei Şaguna nevű merdek utcákon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.