Jelenleg a jövő évi költségvetés terhére költekeznek a patikák — már amelyiknek van, amiből —, a kisebb forgalmú egységeknek ellenben több hitelt nem adnak a forgalmazók. Decemberben még lesz gyógyszer, januárban nem biztos — állítja a megyei gyógyszerészkamara.
A patikusoknak megígérték, hogy az egészségügyi program keretében novemberben kiadott gyógyszerek ellenértékét rövid időn belül megkapják, de az ingyenes és ártámogatott receptek kifizetése továbbra is késik, itt több mint száznyolcvan napja nem fizet az egészségbiztosító pénztár. Nagy András, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke érdeklődésünkre elmondta, a városi nagy forgalmú gyógyszertárak még egy ideig tudnák állni a sarat, de mivel a beszállítók vidékre már nem hiteleznek, a betegek faluról is városba mennek gyógyszereikért, az itt megnövekedett forgalom fennakadásokhoz vezethet. A drága készítményeket, mint például a rákos betegekét, a transzplantáció utáni kezeléshez szükséges gyógyszereket egyre nehezebb beszerezni, a forgalmazók készpénzben kérik a kifizetést szállításkor, ez nagyon sok gyógyszertárnak nehézséget okoz, emiatt előfordul, hogy a betegnek meg kell keresnie azt a patikát, amelyik éppen hitelképes, s a beszállítók kiszolgálják.
Mint annyiszor az elmúlt esztendőkben, az ilyen hírek hallatán az emberek megrohamozzák a családorvosokat, hátha valamilyen gyógyszerre szükségük lesz a szűk napok alatt, de a rendelőkben dolgozók arra kérik a lakosságot, különös tekintettel az influenza-időszakra, csak valóban indokolt esetben jelentkezzenek az orvosnál, hogy több idő jusson a betegek megvizsgálására és a pontos diagnózis felállítására. Tegnap az egészségügyi minisztérium elrendelte, hogy a gyógyszertárak alkalmazottjai is kaphassanak H1N1 influenza elleni oltást, ezzel a megbetegedés terjedését kívánják megakadályozni, és kérik, mindenki éljen a lehetőséggel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.