Hogy a munkálatok mégsem kezdődtek el, ezúttal nem a pénzhiány az oka, hanem a mostanság „divatossá" vált jelenség: a versenytárgyalások megfellebbezése.
Az országos hőszigetelési programban Sepsiszentgyörgy mintegy félezer Császár Bálint utcai lakás külső felújítására pályázott sikeresen az év első felében, a minisztérium négymillió lejt hagyott jóvá. Ez a teljes munkálat árának a fele, harminc százalékot az önkormányzatnak, húszat a lakóknak kell hozzátenniük. A versenytárgyalást július végén hirdették meg, a jelentkező cégek közül egy helybeli adta a legjobb ajánlatot, ez nyerte el a kivitelezést — csakhogy a versenytárgyaláson részt vevő bukaresti cég megfellebbezte az eredményt, s bár a fellebbezéseket felülbíráló országos tanács a városnak adott igazat, pert indított. Emiatt nem lehetett elkezdeni a munkát. A per egészen e hónap közepéig húzódott, több tárgyalás után a bukaresti cég visszalépett — következésképp meg lehet végre kötni a szerződést, s akár a munka is kezdődhetne, ha az időjárás engedné.
Következő lépésben összesen 486 Jövő, Andrei Şaguna és Horgász utcai, valamint Rövid és Hőközpont sétánybeli tömbházlakás hőszigetelési pályázatát készítette elő az önkormányzat. A műszaki-gazdasági dokumentáció szerint a külső falak tízcentis polisztirénes burkolása, majd lefestése, a tető és az alagsor szigetelése, a külső nyílászárók cseréje háromkamrás, PVC-keretes termopán ajtókkal, ablakokkal összesen 7,5 millió lejbe kerülne. Sikeres pályázás esetén ennek is felét az országos programból, harminc százalékát a helyi költségvetésből finanszírozzák, a lakóknak húsz százalékot kell állaniuk.