Ez az év Sólyom László 2010 augusztusáig tartó köztársasági elnöki ciklusának utolsó teljes éve volt, ennek megfelelően az államfő megkezdte a ciklus nagy témáinak, így 1956 emlékezetének, a kulturális nemzet és államiságunk összefüggéseinek, valamint az ökológiai fordulat szükségességének összefoglaló értékelését.
Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kiemelte: a köztársasági elnök a korábbi évekhez hasonlóan 2009-ben is rendkívül intenzív munkát végzett a külpolitika területén, hiszen összesen tizenkilenc ország államfőjével huszonhárom kétoldalú tárgyalást folytatott. Egyebek közt olyan, Magyarország számára fontos országokban tett hivatalos állami látogatásokat, mint Japán és a Koreai Köztársaság.
Visszatekintve Sólyom László szomszédos országokba tett látogatásaira, a főosztályvezető vegyesnek ítélte meg 2009 krónikáját. Úgy fogalmazott: augusztus 19-én a magyar államfő határátlépését tiltó jegyzék kiadásával mélypontjára jutott a szlovák viszony, de — mint kiemelte — olyan pozitív fejleményeket is látni kell idén, mint a szerbiai nemzeti tanácsok megszületése, ami a magyar államfő által mindig is szorgalmazott kulturális önigazgatás lehetőségét teremti meg a Vajdaságban élő magyar kisebbség számára.
Kumin Ferenc külön szólt a köztársasági elnök és az Országgyűlés kapcsolatáról, amely 2009-ben több szempontból is különös figyelmet érdemelt. Felhívta a figyelmet arra: az év első felében a Parlament megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökét is, és így az összes olyan személyi döntés sikeresen megszületett, amelyek esetében az alkotmány értelmében az államfő állít jelöltet. A jelölések kapcsán Sólyom László többször is konfrontálódott az Országgyűléssel, mivel jelöltjeit rendre önálló döntéssel, csakis a törvények és az alkalmasság kritériumainak figyelembevételével hozta, de végül valamennyi poszton sikerült olyan vezetőket megválasztani, akiknek a függetlenségéhez nem férhet kétség.
A politikai vétókról szólva Kumin Ferenc elmondta: 2009-ben különösen sok törvényt kellett Sólyom Lászlónak megfontolásra visszaküldenie az Országgyűlésnek, amiben véleménye szerint szerepe lehet annak, hogy megszaporodott az egyéni képviselői indítványon alapuló, nem kellően előkészített törvényhozás.
2009-ben több fontos, ökológiai vonatkozású programja is volt Sólyom Lászlónak. Kumin kiemelte a Magyar Tudományos Akadémia által novemberben megrendezett World Science Forum elnöki paneljét, a koppenhágai csúcsot megszólító, széles körben idézett írásokat, illetve két nemzeti park meglátogatását is.
Kumin Ferenc különösen fontosnak nevezte az idei év két elnöki beszédét. Augusztus 20-án Sólyom László a nemzet és az állam viszonyáról foglalta össze elnöki tevékenységét is meghatározó nézeteit, október 22-én pedig a Műegyetem aulájában összegezte a teljes elnöki ciklus legfontosabb, 1956 emlékezetét érintő megállapításait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.