A legutóbbi tanácsülésen a képviselők felháborodtak amiatt, hogy Zsuffa Levente polgármester ismét hiányzott, így nem volt, akitől tájékoztatást kérni az előterjesztett határozatokról.
A városatyák kijelentették: ha a polgármester annyira sem méltatja őket, hogy részt vegyen az üléseken — amelyeket tulajdonképpen ő hív össze —, akkor a következő tanácsülésre a sajtón keresztül hívják meg. Olyan vélemény is elhangzott, hogy kezdeményezni kellene a polgármester felfüggesztését, mert egyre nehezebben lehet együttműködni vele. Enea Vasilica jegyző elmondta, az ülést megelőzően a polgármester meg akarta tiltani neki, hogy a tanácsnak címzett átiratokat és hivatalos papírokat beletegye a képviselők mappájába. ,,Amikor azt mondtam neki, hogy kötelességünk a tanácsnak címzett iratokat a testület rendelkezésére bocsátani, a polgármester lecsapta a telefont" — mondta a jegyző. Az is elhangzott, hogy mivel Kovászna polgármestere politikailag független, az önkormányzatban képviselt politikai alakulatok pártvonalon nem tudják felelősségre vonni, nem tudnak semmit számon kérni tőle. A tanácstagok szerint az egyetlen, amit megtehetnek, hogy tiltakoznak, vagy ők sem vesznek részt az üléseken.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.