Gondoljunk csak arra, vajon véletlen-e, hogy a levéltárak a belügy hatáskörében vannak ma is? (Sokatmondó lehet, hogy e sorok írója 1990 márciusában a megye utolsó első titkárával a bukaresti Amza piacon szaladt össze véletlenül, s arra a kérdésre, hogy mit csinál, hol dolgozik, ez volt a kurta válasz: az állami levéltárban.)

Szégyenletes és felháborító, hogy tízezerszámra bocsátottak ki olyanok számára ,,forradalmár"-igazolványokat, akik egy részének a törvény előtt kellett volna számot adnia decemberben viselt dolgaiért. Nem véletlen, és a ,,forradalom" szégyene, hogy a diktatúra megbuktatásának közvetlen résztvevői közül, amint észrevették, hogy a ,,forradalmat ellopják", visszautasították a ,,forradalmársággal" járó sokféle előnyt, s nem vállaltak közösséget a később hősökké tetovált gyanús perszónákkal. Példákért nem kell messzire mennünk, Sepsiszentgyörgyön azok többsége, akik a totalitárius rendszer megbuktatásáért a porondra léptek, s elkergették a megyei vezetést, nem igényelték hősiességük papírokkal való igazolását, pedig tetteik nem csak szimbolikusan, hanem a maga valóságában is a diktátor bukaresti elűzésénél kisebb léptékűek voltak ugyan, de a hatalom elűzésében azonos értékűek. És nem árulkodó az sem, hogy a ,,forradalom" tizedik évfordulóján Agache személyében olyan embert vesz védelmébe és minősít mártírrá a törvény, akit hírhedt cselekedeteiért és a diktátor elűzésének pillanatában is provokatív fegyveres fellépéséért pusztított el a népharag?

Az 1989. december 22-i sepsiszentgyörgyi események meghatározó elemeit rekonstruálni és a részt vevő személyek nagy részét azonosítani lehet(ne) azzal a videokazettával, amelyet futárral küldtünk be az RTV-hez, hogy az ország lakossága is érzékelhesse, mi történt Háromszéken. Az RTV-épületet és környékét fegyveres katonák őrizték, telefonon egyeztettük a fiatalok érkezését.

Az ország településeinek nagy-nagy többségében csak a diktátor bukása után lepték el az emberek az utcákat. Nálunk, mondtuk már, nyílt szembenállásra került sor. Erre nemcsak büszkék voltunk, hanem bátorításnak is szántuk az ,,események" bemutatását. Az RTV-től (nem a magyar szerkesztőségtől) jelentették valahová, hogy a kazetta ,,katonai titkokat" tartalmaz. (A sepsiszentgyörgyi kaszárnyában is filmezték az odavezényelt állambiztonsági tiszteket.) Nem csak a bukaresti kazetta ,,tűnt el", hanem az önkéntes operatőr sepsiszentgyörgyi lakásán házkutatást tartottak a katonai hatóságok, és elkobozták az eredeti videofelvételeket is. (Talán a 20. évfordulóra megérett arra az idő, hogy a nyers felvételeket közzétegyék.)

Nos, ha nincs is meg az eseménylánc nagy részét rögzítő celluloidszalag, az élő emlékezet, másféle dokumentumok, fényképek alapján rekonstruálni lehet a történtek fontos részleteit, s azokat a jelentéktelennek tűnő, de igencsak beszédes történeteket is, amelyek révén, legalábbis a próbálkozások szintjén, válaszokat lehet megfogalmazni, forradalom volt-e, puccs, vagy valami egyéb, ami azokban a napokban történt. Véleményem szerint más a lépték, de a sepsiszentgyörgyi események azonos vagy hasonló modell szerint alakultak, mint az országosak.

Sepsiszentgyörgyön, nem minden előzmény nélkül, december 22-én a lázadáshoz, népfelkeléshez közel álló tömegtüntetésre került sor. Az egészen ,,természetes", hogy az állambiztonsági szervek, az informátorok is ,,bekapcsolódtak a menetbe", de a huszonkettedikei szervezett megmozdulásnak a tömegek indulatait is meghatározó, őszinte a szándéka. A diktátor elkergetése, a megyei vezetés hátsó ajtós eltűnése után mámoros lázongás lepte el ugyan a városközpontot, de ezekben az órákban is el lehetett kerülni, illetve meg lehetett akadályozni a nagyobb mértékű pusztítást, emberi életben nem esett kár. Nálunk a megyei és a városvezetés megszervezése nem ,,központi" utasításra vagy mintára történt, nem is spontán állt össze, hanem tudatosan, az első nap után már szervezetten, s a magyarországi ’56-os forradalom egyik leghumánusabb tanulságát alkalmazva azzal a jelszóval, hogy nem lövünk és nem rombolunk.

Gyanús jelek csak a következő napokon lehettek volna érzékelhetőek, az, hogy Bukarest ,,kézi vezérléses" módszerrel igyekszik beleszólni a dolgokba, ha akkor erre képesek lettünk volna. Azt, hogy két figura berendezkedett, s majd engem is bekéretett a propagandatitkár irodájába, és közölték velem, hogy ezután információkat csak az ő ,,jóváhagyásukkal" lehet a lakosság számára hozzáférhetővé tenni, azt hittem, hogy egyéni túlbuzgóság, szekus- és cenzorreminiszcencia. Kikértem magamnak, hogy bármilyen cenzúrázást újra bevezethessenek. Ez a totalitarizmus egyik alappillére. Otthagytam őket. (Nagy az esélye annak, hogy valóban csak, Illyés Gyula szavaival élve, magánszorgalmú kutyák voltak.)

Azt, hogy központi forgatókönyv szerint szabnak irányt a dolgok alakulásának, a terroristamánia elharapóztatása alkalmával kellett volna érzékelnünk. De nem ez történt. És nemcsak a politikai vezérkarrá átalakult Román Televízió hitette el velünk az álhírek tömkelegével, hogy hol mit művelnek a ,,terroristák", hanem a bukaresti ,,forradalom" vezetői, ezek körei, a hadsereg magas beosztású vezetői, a rádió, és a ,,forródrót" révén is.

Ezt a témakört a leginkább december 23/24. éjszakája fényszóróinak, a fegyverek torkolattüzeinek kellett volna megvilágosítaniuk. De pontosan azért szimulálták ezeket a harcokat, hogy elhiggyük: vannak terroristák. Én utólag azoknak hiszek, akik azt állítják, erre a lakosságot (de nemcsak ezt) riogató, emberi életeket követelő lövöldözéses maskarádéra azért volt szükség, hogy bebizonyítsák: 1.) (belföldi vonatkozásaiban) a lakosság széles körű támogatására, önvédelmének megszervezésére van szükség, hogy az akkor születő ,,törékeny" demokráciát megvédelmezzék. 2.) Külföld felé a belső zűrzavarkeltés, majd rendteremtés annak rendeltetett alá, hogy elkönyveljék, a romániai új rend, a demokrácia megteremtése, a hatalomátvétel nem puccs, hanem nagy veszélyeztetettségben, súlyos harcok árán és a kaotikus állapotok felszámolása révén született meg. Elméletileg mindkét szándék érvényesítése ,,jól üzemel". Ki ne hitte volna el, hogy a nagy Kondukátor mögött jelentős belső és külső erők állnak glédában (így is történhetett volna) belföldi, külföldi zsoldosokkal? Bizonyos információk szerint a nemzetközi terroristaképzés és a fegyvergyártás/szállítás nagyvállalkozójaként ,,működött" ez a Nyugatra kacsingató, de a keleti nacionálkommunista despotizmushoz kötődő Janus-arcú diktatúra.

De figyeljünk a helyi történésekre. Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a helyi, a megyei ideiglenes vezetésbe (ezzel azt akarom jelezni, hogy nem demokratikusan választott) beépült katonatisztek mindenike beavatott lett volna, és átlátta volna, mi történik az országban. Tanúja voltam, amikor (azt hiszem, a ,,brassói" katonai hatóságok közölték) a terroristákat és a hozzájuk társuló más felfegyverzett csoportokat súlyos harcok árán kiszorították Brassóból. A Cenk térségébe vonultak vissza. Hevesen tüzelnek, de minden valószínűség szerint a lőkészlet fogytán kitörnek az őket körülzáró gyűrűből, és a sepsiszentgyörgyi laktanyát, a megye területén lévő lőszerraktárakat támadják, hogy hadi munícióhoz jussanak. Meg kell szervezni az önvédelmet.