Aztán szó szót hozott, körülbelül húsz-harminc embert kérdeztünk meg. Az RMDSZ-szel kapcsolatos kérdésre mindenki igennel (sőt, lelkesen) válaszolt, többen, de korántsem a meggyőző többség, Orbán jelölésével is egyetértettek. Ismerősöm jelentősen a szemembe nézett: — Jobbat nem talál az RMDF, akkor ideiglenes jelöltként én sem leszek Orbán ellen. — Ezzel ti is egyetértetek? — kérdezte társait. Ez eléggé megnyugtatónak tűnt, és útban a szerkesztőség felé azon gondolkoztam, hogyan tudjuk hitelesíteni a saját jelöltünket. Forradalmi lelkesültségemben úgy gondoltam, hogy az RMDF, egy minden magyart magában foglaló szervezet csak akkor működhet (jól), ha teljes az átláthatósága, ha tagjai közt teljes az őszinteség...

A szerkesztőségben újságírókon kívül tizenöt-húsz barátunk gyűlt össze. Dali Sándorra, Veress Dánielre, Darkó Zsigára biztosan emlékszem. Ugyanazok, akik az este is javasolták Orbán Árpádot, javasolták jelöltünknek a megye élére. A mellette szóló érveket Sylvester Lajos megírta, én csak egyet tennék hozzá: Jó gazda — mondtuk mindannyian. Én is ezen a véleményen voltam, de hozzátettem, a Jájában tapasztaltakat elmondom Orbánnak is, egyrészt pontosan kell ismernie a saját helyzetét, nekünk pedig — ha komolyan vesszük magunkat — tűzön-vízen keresztül ki kell tartanunk mellette. Dali Sándor diszkréten megjegyezte, nem biztos, hogy ez jó ötlet.

Péter Sándor valahogy felhajtotta újdonsült jelöltünket, aki nemsokára meg is érkezett. Dali Sándor közölte — némileg ünnepélyesen — elhatározásunkat, majd többen köszöntötték és mondták el jókedvű intelmeinket. Kicsit később csendet kérve — szerintem megfelelő elvi köntösben — elmondtam a Jájában tapasztaltakat. Orbán azonnal kabátjáért nyúlt. Akkor miért hívtatok ide? — háborodott fel. Dali Sándor és Sylvester Lajos vette kezelésbe és marasztotta ott.

Nemsokára indulni kellett a déli gyűlésre. Veress Dániellel megegyeztünk, hogy a gyűlés után a színházban találkozunk az RMDF-fel kapcsolatos egyéb ügyek (felhívás, közlemény) megbeszélésére — ő ebben a dologban már többekkel egyeztetett.

A pártszékházban szép számban gyűltek össze a küldöttek: régi és új arcok vegyesen, de számukat tekintve választóképes volt a gyülekezet. Alig néhány emberrel beszéltünk elképzeléseinkről, az elnöki pulpituson megjelent Dumbravă doktor, és belekiáltotta a terembe: Vin teroriştii! (Jönnek a terroristák!) Hivatalos helyről értesítettek, hogy Ploieşti és Brassó felől, de Csíkszeredából is terrorista különítmények indultak Szentgyörgyre. Bújjatok el, zárjátok be a lépcsőház ajtajait...

Még jóformán magamhoz sem tértem, a küldöttek eltűntek a székházból, és ismét az előző napról ismert munkásőri egyenruhások lepték el az udvart, az épületet. A kapuban — nem hittem a szememnek — Dumbravă doktor fegyvert osztogatott. A kapun kívül, valahol a torony felé katonai kocsiról dobálták az emberek kezébe a fegyvert...

Később, két-három óra körül a teljesen hiszterizált városon keresztül a szerkesztőségből a színházba mentem. A sötét, kivilágítatlan klubban a kapu alatt sokan, mintegy húsz-harmincan lehettek. Csíki Csabára, Főcze Gyulára biztosan emlékszem. Pár perc múlva, úgy emlékszem, József Álmos rohant be, Sylvestert és engem szólított, menjünk a pártszékházhoz, mert az erkélyről egy szekus bosszantja az ott álló tömeget azzal, hogy szónokol, félő, úgy feldühítette az embereket, ismét megrohanják az épületet. Veress Dániel kezembe adta a délelőtt átvett felhívás úgymond kijavított és kibővített, többek által elolvasott, jóváhagyott szövegét az RMDF szervezőbizottságának megalakulásáról. A következő lapszámban, tehát a másodikban, december 24-én ez a szöveg jelent meg.