Az illetékesek azt mondják, azért nő az élvezeti cikkek ára, mert az unióban sokkal nagyobb a luxusadó miatt. És fel kell nekünk is zárkóznunk az unióhoz! A fizetésekben miért nem kell, csak az árakban? Olyan drágán élvezkedhetünk, akár ők. Viszont örvendetes, hogy eltörlik a drágakövek, parfümök és bizonyos vízi közlekedési eszközök luxusadóját. Ez azért jó, mert például a kölnivíz is alkohol alapú, és az egészségügyi szesz mellett immár kölnivizet is tudunk inni pálinka helyett. Aztán: ne utazzunk autóval (drágul a benzin!), mert egészségtelen, hanem inkább gyalogoljunk. Ha nem, akkor vegyünk egy motorcsónakot, és közlekedjünk azzal. Amúgy is majdnem állandóan árvizek öntik el az országot. Amit megspórolunk az autókázáson a kölnivízzel, abból vegyünk drágaköveket, mert értékük időtálló, nem inflálódik, mint a lej. Csupa gondoskodás a részünk. Drágul még egy sereg mezőgazdasági termék. Mind ártalmas. Hiába mondják a hozzáértők, hogy ne együnk például disznóhúst, mert egészségtelen. Nem hallgatunk a jó szóra. Esszük a jó egészségtelen kolbászokat, sonkákat, flekkeneket. Ez a sok drágítás viszont jó módszer az evészetről való leszoktatáshoz. A kávé luxusadója viszont nulla lesz. Hogy mindenki olcsón hozzájusson. Sok kávét iszunk, kevesebbet alszunk, és több időnk lesz dolgozni. Lesz egyéb is, ami csökkenő tendenciát mutat. Például a fizetés és a munkahely. Azt mindig mondták, hogy az embernek az élete a legdrágább. Ezek után, hogy az élet tovább drágul, azt ki gondolta volna? Ha valami a legdrágább, akkor hogyan lehet még drágább? Ez azért is lehet, mert az újévi jókívánságok között nincs erre vonatkozó óhaj.

Mert miket is kívánunk egymásnak az új esztendőre? Szerencsét, sikereket, jó egészséget! Mivel a szerencse első a sorban, és forgandó, a többi is vagy bejön, vagy nem. Aztán: Bort, búzát, békességet! Bort, aki tud, csinál még pityókából is, hanem vesz a boltokban, mert van ott is elég. Búza meg annyi, hogy nincs vele mit kezdeni. Nem lehet eladni sem rendes áron. Így a búzát ki kellene venni a kívánnivalók közül. A békességben csak reménykedhetünk, azt ugyan kívánjuk, de a valóságban nem is igazán akarjuk. Itt van mindjárt élő példának a sepsiszentgyörgyi tanács.

Egyetlen olyan jókívánságot sem hallottam, hogy: Kívánok olcsó húst! Biztosan azért, mert úgy tudjuk: Olcsó húsnak híg a leve. Ezért drágul. Vagy azt sem mondjuk: Kívánok jövőre neked olcsó benzint meg gázolajat! Ezért drágulnak. Ezek is élvezeti cikkek. Pedig nem az ember, hanem az autók isszák. Az autók meg ne élvezkedjenek! Élvezeti cikk lehet, és ezért drágul a villanyáram is. És mennyire ártalmas az egészségre például a villamosszék! Ne üljünk bele, ha nem muszáj! Végül is azok, akiktől függnek az áremelések, mind jót akarnak nekünk. Csak mi nem értjük meg. Állandóan okoskodunk, és mást akarunk. Hát nem mindenki a hét végét, az ünnepeket, a szabadságot várja? Aztán ha el akarnak küldeni munkanélkülinek, az nem tetszik. Bár az idősebbek szívrepesve várják a nyugdíjat. Aztán aki már minden korhatáron túl van, az nem akar menni. Hát lehet így vezetni egy országot, egy népet?