Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Bőséges egészségpirulát az új esztendőben! - Fekete Réka

2010. január 6., szerda, Közélet
Ha a 2010-es esztendő tervezett költségvetési mutatóit tanulmányozzuk, nem lehetünk elégedettek az egészségügynek szánt összeggel akkor sem, ha valamicskével több a tavalyinál.

Azt az óriási hiányt, ami az ágazatot évek óta éppen csak a működés szintjén tartja, nem a tervezett hatszázalékos növekedéssel lehetne pótolni, hanem legalább huszonhattal vagy még többel, mert csupán az adósságok kifizetésére több eurómilliós injekcióra lenne szüksége az egészségügynek. Fejlesztésről persze szó sincs, legfennebb szinten tartásról, de tekintve az ország gazdasági lejtőjének dőlésszögét, kérdéses az is, hogy az utolsó helyről nem csúszik-e Románia az utolsó utánira az európai ranglistán. Ez nem afféle pesszimista jóslás, amit azért mondunk, hogy ha ennél egy kevéssel is jobb lesz, legyen oka az új kormánynak a mellveregetésre, ez pontos számítás, amiről az országos orvoskollégium elnöke azt nyilatkozta, hogy legjobb esetben is július közepéig elegendő a működésre.

Nem marad más hátra, mint bízni abban, hogy a kevéssel is ésszerűen gazdálkodnak, csökken a korrupció (lásd gyógyszerpiac!) — ami nem csak az egészségügy rákfenéje —, csökken a bürokrácia, ami által nőhetne a betegre fordítható idő, és lesz annyi becsülete ennek az országnak, hogy méltányosan (és ne a legmagasabb kamatok mellett) vehessen fel kölcsönöket, illetve az uniós pályázatok esetén lesz annyi hitele, hogy ne csak lerágott csontokat dobjanak hébe-hóba az orvoslás asztalára, hanem a legkorszerűbb technikai felszerelést és melléje olyan infrastrukturális fejlesztési lehetőségeket, amelyeknek nem fordítanak hátat magyar orvosaink, és nem keresik más országokban a megélhetést és megbecsülést. Ha mindez legalább töredékében megvalósul, nem csak jó egészséget és boldog új esztendőt kívánunk majd a 2010/2011-es esztendőfordulón eme ágazat korifeusainak, hanem bizalmat is szavazunk még egy, netán több esztendőre egy olyan csapatnak, mely megmenti a végelgyengüléstől a hazai egészségügyet.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 744
szavazógép
2010-01-06: Közélet - x:

Gyors reform kevés pénzzel (Egészségügy)

Elégedetlen az egészségügyi tárca költségvetésével Cseke Attila miniszter, büdzséjük 4191,6 millió lej (a tavalyi 4044,6 millióhoz ké­pest), és ez 1006,4 millió lejjel kevesebb a szükségesnél.
2010-01-06: Belföld - x:

Hírsaláta

FŐBÍRÓ KERESTETIK. Elutasította Traian Băsescu a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék javaslatát, így Lidia Bărbulescu nem kerül az intézmény élére. A bíráknak újabb személyt kell jelölniük a tisztségre. Traian Băsescu már az államelnök-választás második fordulója előtt a Bărbulescu kinevezésének lehetőségét firtató kérdésre azt válaszolta, ha államfő lesz, nem helyezi a testület élére a bírónőt. (Mediafax)